A Szittyay-eset címmel jelent meg a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár új forráskötete, amelyet 2023. május 18-án mutattak Székesfehérváron. A kiadványt többek között Fejérdy András, intézetünk tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese ismertette a rendezvényen.


A Források a Székesfehérvári Egyházmegye történetéből című sorozat 6. részeként, Varga Mátyás szerkesztésében megjelent könyv „1948-ba kalauzolja az olvasót, amikor a kommunizmussal kacérkodó, és ezért felfüggesztett bakonykúti plébános érdekében az államhatalom a teljes propagandagépezetét bevetette Shvoy Lajos püspök ellen” – olvashatjuk a kötet fülszövegében.

szfehervar 2

A könyvbemutatóról beszámolót készített a Székesfehérvári Egyházmegye honlapja, amely szerint Fejérdy András a kötetben megjelenő források tükrében vázolta fel Szittyay Dénes papi életútjának történetét, kiemelve azt a kényes helyzetet, ami a bakonykúti plébános és püspöke között kialakult. Elmondta, hogy ami Shvoy Lajossal 75 éve történt, az annak a sajtóhadjáratnak a főpróbájaként tekinthető, amit Mindszenty József prímás ellen 1948 júniusától bontakozott ki. Méltatta Varga Mátyás kutatói munkáját, amelynek köszönhetően egy igen gazdag forrásanyag tárul a nagyközönség elé. Beszélt a különböző forrástípusok jelentőségéről, külön kiemelve a fotók, grafikák, karikatúrák megjelentetését a kötetben, valamint a korabeli falujáró program írott anyagainak felhasználását, amelyekben a kommunista párt által megrendelt hangulatjelentéseket is olvashatjuk.

„A kötet elérte azt a célját, hogy egy esettanulmányt úgy mutat be tágabb kontextusba helyezve, hogy értelmezhetővé teszi ennek az esetnek a jelentőségét a korabeli egyházpolitikai összefüggésrendszerben” – mondta el a bemutatón Fejérdy András.

A rendezvényről beszámolt a Fejér Vármegyei hírportál is: a cikk itt elérhető.

Az eseményen készült videó pedig megtekinthető itt: