Az egri Dobó István Vármúzeum által 2021. szeptember 23–24-én megrendezett kétnapos konferencián, amelynek címe Eger és Itália volt, az előadók azokat a kulturális, szellemi, katonai és egyházi kapcsolatokat dolgozták fel és elemezték, amelyek Egert e nagy múltú kultúrával rendelkező országhoz kötik. Intézetünket F. Molnár Mónika tudományos munkatársa képviselte Antonio Caraffa és Eger felszabadítása a török alól (1687) című előadásával. A konferencia programja itt olvasható. A rendezvény az Örökségünk védelme és jövője címmel, először 2014-ben megrendezett konferenciasorozat 6. része volt. A tanácskozás tematikája időben a késő középkorig, korai reneszánszig – kiemelten Estei Hippolit püspökségéig – nyúlt vissza és az újkori barokkon, a 19. századi klasszicizmuson és romantikán át ívelt a modern, emlékezetkultúrával átszőtt tudományos és levéltári kutatásokig.