Ahogy korábban már többször, év végén ezúttal is egy 19. századi naplórészlettel köszöntjük azokat, akik figyelemmel kísérték intézetünk működését. A napló írója Écsy László (1807–1895), aki bő fél évszázadon át, 1835-től 1889-ig állt a bencés rend által tulajdonolt balatonfüredi fürdő élén, 1867-ig fürdőfelügyelőként, onnantól fürdőigazgatóként.
A naplóíró személyiségét, munkásságát, hétköznapjait három dolog szabta meg: erős katolikus vallásossága (ezen belül a bencés rend iránti kikezdhetetlen és kritikátlan lojalitása), személyes tragédiái (első feleségét, Nagy Ludovikát fiatalon vesztette el, második felesége, Alfonsó Jozefa megtébolyodott), végül magasfokú hivatástudata. Későbbi (1863 és 1892 között kelt) naplóinak gondozója, a Veszprém Megyei Levéltár közelmúltban elhunyt levéltárosa, Lichtneckert András mutatott rá arra, hogy e három tényező erősítette egymást és formálta szilárddá, határozott kontúrokkal megrajzolhatóvá Écsy jellemét. S valóban: a valószínűleg eleve a rendet és rendszerességet kultiváló személyiségét döntő módon formálta, sőt torzította a magánéletében őt ért személyes csapások sora, első majd második feleségének drámája. Erős szerepet játszott kiérleltté vált személyisége merevségében a boldogtalan magánélet, vélhetően ezért is temetkezett sodró lendülettel, a kicsinyesség határát súrolva, sőt esetenként azt át is lépve a fürdővel kapcsolatos munkálatokba. Az évek során merev, szürke, statikusan gondolkodó személyiséggé vált. Nem lenne méltányos azonban azt állítani, hogy nem voltak mély érzései és érzelmei, ám ezek szinte csak családja kapcsán kaptak szerepet (és néhány barátja esetében: pl. Pachl Nepomuk János orvos). Nagy szeretettel írt özvegy édesanyjáról és két testvéréről, a Bakonypéterden élő József mészárosmesterről és a Tihanyban lakó Rigler Lajosné Écsy Rozáliáról, akikkel intenzív és bensőséges kapcsolatot ápolt. Utóbbi gyermekeiről; Máriáról, Antóniáról, Lászlóról és ifjabb Józsefről hasonló szeretettel írt. Őket 1868-ban saját nevére vette, de már testvére megözvegyülését követően (1851 márciusa) döntő szerepet vállalt erkölcsileg és anyagilag a félárvák nevelésében. A kör azonban itt bezárult: érzelmek másfelől nem bukkannak fel naplójában, és a szórakozás iránti vágy vagy bármiféle szenvedély, vonzalom jelei is alig tapinthatóak ki (az itt közölt újévi naplóbejegyzés épp egy ilyen kivétel). Jellemzően néhány szóval "intézte el" I. Ferenc József császár és király 1852. évi füredi látogatását is: „Őfelsége reggeli 5 órakor tarackdörgések között búcsút vett”. Naplójának következő mondata már ez volt: „Ferdinándnak (Teringer Ferdinánd) általadtam 10 darab 2 forintot, 2 darab 3 forintot, 2 darab 4 forintot.” Az uralkodó fogadása számára éppúgy feladat volt, mint az, hogy időben megjelenjenek a nyomtatott vendégnévsorok. A kötelesség, a munka mindent meghatározott – és ez választ ad arra a kérdésre, hogy miképp volt képes több mint fél évszázadon át ugyanazt a munkát óramű pontossággal végezni. Meghökkentő adat, amikor nyugdíjazásakor leírta, hogy átadja a hivatalos dokumentumokat: „Átadtam az 1835. évben kezdett főkönyvet egész az 1887. évig, úgy az iratokat is, melyek a fürdő érdekét felvilágosítják.” Écsy összességében kiegyensúlyozott (vagy inkább egyhangú), hivatásába zárkózott életet élt, munkája jószerivel satuba szorította őt, de részben talán pótolta kárpótolta azért, amit a sors elvett tőle. Munkája során felettesei döntéseit mindig elfogadta, azokat maximális odaadással végrehajtotta. Így fordulhatott elő, hogy a tihanyi apáti szék üresedése (1850–1865) folytán a tihanyi bencések gazdálkodását gazdasági elöljáróként képviselő Krisztián Pius jószágkormányzó/adminisztrátor pazarló gazdálkodásához is engedelmesen asszisztált. Amikor a jószágkormányzó 1863-ban füstmérgezésben elhunyt, hivatali utódja, Kopeczky Vidor érces hangon fogalmazott, miszerint az apátság „ezen megherélt állapotában magát fönn nem tarthatja”. A napló az ehhez a helyzethez vezető pazarló gazdálkodás kezdeti éveinek is értékes forrása. Nem kétséges azonban, hogy Écsy maximális lojalitása és lankadatlan szorgalma révén összességében rengeteget profitált Füred, amit a fentiekből következően acélos hivatástudattal szolgált.
Az itt közölt rövid naplórészlet 1856. január 1-jén és 2-án kelt. A mélyen hívő Écsy e szerint hálaadó imával nyitotta az új esztendő első napját, majd testvéreivel köszöntötték egymást, akik ellátogattak hozzá, ezt követően pedig elöljáróját, Krisztián Piust fogadta, akinek szervilis méltatását szó szerint rögzítette naplójában, amint azt is, hogy azokat a jószágkormányzó jókívánságokkal viszonozta. Ezt követően apósával, Alfonsó Ferenc inspektorral Tihanyba ment szánnal, ahol az ebédet követően Szécsényi Kristóf bencés szerzetesnek adták meg a végtisztességet, hazafelé tartva pedig köszöntötték az aszófői plébánost újév alkalmából. 2-án pedig a jégen át Szántódnak vette útját, ahol nagyobb társaság jött össze, hogy vadászattal köszöntse az új évet. A vadászat sikeres volt, az újonc vadászt, Pachl Nepomuk János tihanyi orvost felavatták, amelyet kártyacsata követett. Az 1856 januárjának elején kelt naplórészlet azon ritka kivételek egyike, amelyek betekintést engednek a szürke hivatalnok oly ritka oldottabb pillanataiba is.
„Dicsérjük a Jézus nevét.
1856. Január. 1.
Reggeli 5 órakor felébredvén, a teremtőnek hálát adtam, hogy e dicső napot megérnem engedte, kérvén őt, hogy ez új évet szerencse, boldogság s öröm kísérje. Ezek után felöltözvén kedves testvéreim érkeztek újévi köszöntésekkel, ezek után várván főtisztelendő miséző urat. Jött pedig főtisztelendő adminisztrátor úr Tihanyból, kit következőleg köszöntöttem meg: »A hálaérzet, hódolati mély tisztelet legkedvesebb kötelességemmé tevé, hogy e dicső év fordultával szívből eredő óhajtásomat terjesszem főtisztelendő kormányzó uramhoz, azon őszinte kívánataim nyilatkozata mellett, hogy a jó ég számos évek hosszú során egészségben s megelégedett szívvel tartsa meg. Minden tettét, bölcs intézkedéseit szerencse, öröm és dicsőség koszorúzza a csekély személyemet pedig hathatós pártfogásába s határt nem ismerő kegyeibe ajánlván, szívem mélyéből kívánom, hogy az Úristen éltesse.« Melyre főtisztelendő adminisztrátor úr kegyesen válaszolt, hogy ő is minden testi s lelki jókat kíván, s hogy irányomban oly érzéssel van, mint én ő irányába, hogy az intézetet, ha nem egész lármával is, de pártolja s előmenetelének örvend satöbbi. Reggeli fél 11 órakor Alfonsó úrral szánon elmentünk Tihanyba, hol ebédeltünk, délután 3 órakor tisztelendő Szécsényi Kristóf úr, ki igen sok évekig Szentmártonban perjel volt, holt tetemei vitettek örök nyugodalma helyére a tihanyi temetőbe. Számos kísérői voltak. Isten nyugosztalja lelkét, igen jó ember volt. Ezek után átmentünk Aszófőre, megtisztelni újévre tisztelendő plébános urat, honnan este 6 órakor hazatértünk.
2.
Szántódi vadászatra ágybélit küldöttem szántódi hosszú kocsin, nevezetesen egy fa ágyat hét deszkával, tíz matracot, tíz paplant lepedővel, tíz lepedőt pusztán s így összesen húsz lepedőt, húsz vánkost cihástól – kíséretül adtam Ferenc hajdút. Délután 3 órakor szánon Mayer Antal helybéli vendéglőssel a jégen egyenesen Szántódra mentünk. ¾ órába került a rétig, onnan összesen Szántódra egy óra fogyásig értünk, akkor már a többi urak is jöttek Tihanyból. Este Szántódon mulattunk, hálni pedig a hajdúhoz mentünk, igen becsületes helyünk volt.
3.
Reggel 9 órakor kimentünk vadászni mind, hat hajtó után egy puskás volt. Első nyulat lőtte Pachl tihanyi orvos úr, ki szinte életében legelőször lőtt nyulat. Négy hajtás volt, én is lőttem három hajtásban egyet. Nyúl igen kevés volt, összesen 17 lövetett. Déli 1 órakor hoztunk ki bort, szilvóriumot, kenyeret és pogácsát. Este 4 órakor hazamentünk, 5 órakor a pompás vacsora volt, utána az executio, Pachl úr felavattatott vadásznak, keresztatyja Koroncz László kanonok úr volt – a fővadász puskavesszővel hármat csapott reája, s így igen vígan voltunk. Ezek után ismét a kártyaasztalhoz ültünk 11 óráig, midőn ismét aludni helyeinkre mentünk.”
A közölt naplórészlet eredeti megjelenési helye:
Écsy László fürdőigazgató naplói, 1850–1852, 1856. Szerk., a bevezető tanulmányt írta, jegyzetekkel ellátta és a mutatókat készítette: Katona Csaba. Balatonfüred, 2008 [2009] (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai, 38.) 182–183.
