2024. május 16-án a Magyar–Török Kulturális Évad keretében a Klebelsberg Kastély Szalonban került sor a Hekler Antal, Kós Károly és a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet című kiállítás megnyitására, illetve ehhez kapcsolódva Fodor Gábor, intézetünk tudományos munkatársa, osztályvezetője, a kiállítás egyik kurátora 2021-ben megjelent Magyar tudomány és régészet az Oszmán Birodalomban. A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet története című könyvének ismertetésére.

A Budapest Főváros Levéltára, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara és az Isztambuli Magyar Kulturális Intézet közös projektje keretében 2017-ben létrejött kiállítás Isztambul, Ankara, Párizs, Budapest és Erdély több városa után ezúttal a Klebelsberg Kastély közönségének mutatkozott be.

1000032467

A Kós Károly korai pályafutását, a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet történetét és Kós isztambuli kutatásait bemutató tárlatot a Török Köztársaság budapesti nagykövete, Gülşen Karanis-Ekşioğlu, a Klebelsberg Kastély ügyvezető igazgatója, Szollár Péter, illetve a kurátorok nevében Fodor Gábor, intézetünk tudományos munkatársa, osztályvezetője nyitotta meg.

Az est további részében a kiállítás témájához kapcsolódva a szerző bemutatta a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések sorozatában megjelent Magyar tudomány és régészet az Oszmán Birodalomban. A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet története című kötetet, amelyből a jelenlévő érdeklődők vásárolhattak is.

1000032488

A kötetről

Hosszú évtizedekre visszanyúló tervezgetést követően hivatalosan 1916. november 21-én alakult meg a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet, amely a történelemkönyvekbe így az intézményesített magyar kultúrdiplomácia első külföldi intézeteként vonult be. A szervezet működése elé nagy elvárásokkal tekintett politikus, tudós, műgyűjtő és amatőr keletkutató egyaránt. A különös idő-pontválasztásban persze nagy szerepe volt a háború adta lehetőségeknek, így az 1880-as évektől egyre inkább Kelet felé forduló magyar politikai, gazdasági és tudományos érdeklődés, a turanizmus és az ezekkel együtt megjelenő kolonialisztikus elképzelések végre szabad utat kaptak a négy császár szövetsége által. Bár az intézeti munka megkezdését pártállástól függetlenül mindenki üdvözölte, egészen az utolsó percekig nem döntötték el, hogy mikor, milyen profillal, pontosan hol és hogyan történjen meg a régóta vágyott keleti magyar kulturális térfoglalás. Mindezen nehézségek azonban eltörpültek ahhoz képest, ami a maroknyi ösztöndíjasra várt az elkövetkező másfél évben.

1000032497

Miért pont Konstantinápolyra esett a választás, és miért éppen a világháború során? Milyen egyéb tervek léteztek a keleti magyar kulturális térfoglalásra, és kik álltak ezek mögött a tervek mögött? Történeti vagy régészeti intézet jött létre a török fővárosban, és miért éppen Hekler Antal lett az igazgató? A szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ eddig feltáratlan levéltári források és személyes dokumentumok segítségével, emellett igyekszik minden eddiginél részletesebben bemutatni e részben ismeretlen kultúrdiplomáciai kaland jelentőségét, valamint későbbi hatásait.