Az első világháború kitörésének közelgő 100. évfordulója kapcsán megkezdődött világméretű szakmai (és szakmán túli) konferencia- illetve megemlékezéssorozat keretében került sor az Osztrák  Kulturális Fórum, a bécsi Ludwig Boltzmann-Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének együttműködésével 2013. október 10-én az MTA vári Jakobinus Termében tartott osztrák–magyar történészkonferenciára.

A három egységre tagolt tanácskozás első részében a nagy háború kitörését közvetlenül megelőző politikai magatartásformákat: a Monarchia külpolitikáját irányítók, a magyar kormányzati körök álláspontjának alakulását, a hazai nemzetiségek háborúval szembeni viselkedését és elvárásait, a bécsi és budapesti parlamentek háborúval kapcsolatos vitáit négy előadásban prezentálták. A második panel a katonai kérdéskört tárgyalta: a magyar vitákat az utolsó békeesztendőkből a hadseregreform kényes kérdéséről, a közös hadvezetés váltakozó felvonulásterveit, a titkosszolgálatnak egy elkövetkező háborúra való készülődését, a Balkán-háborúk katonai tapasztalatainak egykorú értékelését. A harmadik részben a félelemnek, a háború előérzetének, látomásoknak a kultúra területén megmutatkozó jelenségei álltak előtérben, kiegészítve a Monarchia-beli háborús ellenségképpel, valamint a film szerepével a háború alatt.

A „már nem béke – még nem háború” állapot volt ugyan az előadások középpontjában, ám szükségszerűen belenyúltak a háborús évekbe is. Utalásszerűen kiemelhető további mozzanatok: az osztrák katonai körök félelme, hogy a „kiszámíthatatlan” Magyarország végigcsinálja-e a várható háborút vagy sem? (Hajdu Tibor). A háború vállalása 1913 őszén már eldőlt Bécsben (Wolfgang Dornik). Magyar körökben 1912-ben lehetőleg nem is beszéltek a Balkán-háborúról (Szabó Dániel). A nemzetiségek a háborús vér- és pénzáldozatuktól a jogkiterjesztést várták a maguk számára (Szász Zoltán). A bécsi parlamentben régóta voltak hangok, amelyek nagyon nagy és nagyon hosszú háborút jósoltak (Hannes Heidinger). Az osztrák–magyar titkosszolgálat számára már 1914 előtt nagy fontosságú volt az ún. nyílt források, a nem titkos adatok kiértékelése. Másrészt a katonai elitet is befolyásolták a parttalan gyanúsítgatások, melyek egész népcsoportokra kiterjedtek, például Galíciában (Verena Moritz). Érdekes színfoltot jelentett érthetően a filmről szóló előadás (Siegfried Mattl), mely megmutatta, hogy egy „transznacionális” műfaj hogyan lesz Ausztriában is háborút szolgáló, s IV. Károly már határozott filmpropagandát szorgalmazott. A katonák kiképzésében alkalmanként 1912-től használtak filmvetítést. (A régi filmanyag 90%-ban Ausztriában is elveszett.)

A tanácskozás része volt annak a nemzetközi kutatási tendenciának, melynek keretében jelentősen átértékelődik az új korszakot nyitó nagy háborúnak a társadalmak életében betöltött szerepe.