A Magyar Tudoányos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben 2014. február 25-én Mark Cornwall professzor (Southampton Egyetem) előadása hangzott el Croatia in 1914: Loyalists or Traitors to Hungary and the Habsburgs? címmel. Pók Attila, az MTA BTK TTI igazgatói megbízottja köszöntötte az előadót és a hallgatóságot, köztük a jelen lévő horvát nagykövetet, Gordan Grlić Radmant. A témával kapcsolatban megjegyezte, mintha „horvát dömping” lenne a TTI-ben, hiszen néhány hete volt a nagyszabású magyar–horvát történészkonferencia a két nép közös történelmének fordulópontjairól, most pedig szintén ennek a közös történelemnek egy vetületéről hallunk előadást.

Pók Attila bemutatta az előadót: Mark Cornwall a Southampton Egyetem történész professzora, Kelet-Közép-Európa 19–20. századi történetének neves kutatója. Érdeklődési és kutatási területe felöleli az Osztrák–Magyar Monarchia első világháború alatti történetét, a cseh területek és a szudétanémetek történetét, a magyar nacionalizmus kérdéskörét, a magyar–horvát viszony témáját, a délszláv állam eszméjét és létrehozását, valamint a lojalitás és az árulás modern történetének (1500–2000) kérdéseit.

Mark Cornwall magyarul köszöntötte a hallgatóságot, hiszen jól tud magyarul, de, mint elmondta, beszélni lassabban és nem teljesen hibátlanul tudna, ezért előadását inkább angolul tartja meg. A bemutatásához hozzátette, hogy a 2014. év a „nagy háború”, azaz az első világháború kezdetének évfordulója, amiről minden történelemmel foglalkozó intézmény megemlékezik, így a Southampton Egyetem is, ahol ő ennek az eseménysorozatnak – köztük egy „Szarajevo 1914” című konferenciának – a fő szervezője.
Előadása elején Mark Cornwall felvázolta legújabb kutatási területét, a lojalitás és árulás kérdését a késői Habsburg Birodalomban, amely kisebb részben a Monarchia felbomlásáról már megjelent művein alapul (The Undermining of Austria-Hungary, 2000. és The Last Years of Austria-Hungary, 2002.). Másrészt viszont főként esettanulmányok képezik kutatásának gerincét, amelyek a Monarchia utolsó 20 évében a változó kapcsolódások és lojalitások alakulását és történetét mutatják. Három fő területre koncentrált a hűség változásának háború előtti és alatti vizsgálatában: 1. a cseh földek és a cseh–német viszony; 2. dinasztikus és nemzeti lojalitások Magyarországon; 3. a délszláv krízis, különös tekintettel Horvátországra. Ezeken a területeken mindenhol a Monarchiában jól érzékelhető válság alakult ki, amely a stabilitást, sőt magát a birodalom létét veszélyeztette. Mark Cornwall a lojalitás és a hűség fogalmait felhasználva új keretet kíván adni a Monarchia legitimációs válságának és háború utáni felbomlásának értelmezéséhez.
Jelen előadásában az egyik esettanulmányt, a horvátok 1914-es lojalitásának irányait, változásait és kérdéseit ismertette, több konkrét eseményt felidézve példaként a többirányú lojalitások meglétére. Az első világháború előtti fél évszázadban a horvátok viszonyulása a Magyarországgal való együttéléshez megosztott volt. Jelentős erőt képviselt a Magyarországgal való államjogi kapcsolat fenntartását támogatók tábora; ugyanakkor a horvát politikai életben gyakran bírálták a horvát–magyar kiegyezést, és nagyobb önállóságot követeltek annak gazdasági vonatkozásaiban. A szarajevói merénylettől az 1917. májusi deklarációig a horvát képviselők a horvátság jövőjét azonban nagyrészt még a Monarchián belül képzelték el, a nyilatkozat után azonban egyfajta fordulópont látható. A horvát elitben erősödni kezdett a délszlávokhoz való tartozás tudata, a (dél)szláv kölcsönösség érzése.
Cornwall elsősorban az 1914. nyári időszakot vizsgálta, főként a szarajevói merénylet horvátországi visszhangjának tükrében. Több különböző politikai irányultságú csoportosulás, vagy akár csak vélemény létezett ebben a bonyolult helyzetben, egymásnak ellentmondó lojalitásokkal: lojalitás a Habsburgokhoz, Magyarországhoz, vagy a délszláv gondolathoz (szerbekhez), és mindezek a Magyarországhoz fűződő viszony kérdéséhez is kapcsolódtak. Skerlecz Iván (Ivan Škrlec) horvát bán rendszere sikeresen egyesítette a horizontálisan létező lojalitásokat a Habsburgokhoz és Magyarországhoz a háború előtt és az elején. Az ellenzék ugyanakkor úgy vélte, csak a demokrácia megteremtéséért lehetséges a Magyarországgal való együttműködés, és bírálták a „magyar imperializmus” politikáját.
A korszak másik fontos kérdésköre a szerbekhez fűződő viszony volt. (1914 májusában már többedszer kíséreltek meg merényletet Skerlecz bán ellen – sikertelenül – feltehetően szerb szimpatizánsok.) A szarajevói merénylet után a „hivatalos” horvát álláspont a nemzeti gyász kifejezése lett, a „mi Monarchiánkat” és „katolikus uralkodónkat” ért tragikus veszteség miatt, ami a hagyományos dinasztikus hűség kifejeződése volt. Ugyanakkor a határvidékeken vagy bizonyos, szerbek által is lakott területeken tapasztalható volt a katolikusok és ortodoxok eltérő reakciója, a szerb szimpátia megjelenése (szóban: a merénylő vagy a szerb király éltetése, illetve tettekben: a szerb zászló vagy a szerb színek nyilvános megjelenítése). Ezekben az esetekben a rendőrség „árulás” és „dinasztiaellenes tevékenység” miatt indított eljárást (letartóztatásokat foganatosítottak). 1914 augusztusában ezeket a rendszabályokat még szigorúbban érvényesítették. (Az ortodox közösségek gyakran, hogy még a gyanú árnyékát is elkerüljék, „hiperlojalitást” mutattak.) A háború első évében pedig Zágrábban lelkesen ünnepelték a királyt és a háborút.

Farkas Ildikó