2014. október 28-án Szabó András Péter, intézetünk tudományos munkatársa tartott előadást A krónikák földjén. A Szepesség középkori  és kora újkori történetírói címmel a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. Oborni Teréz, az intézet tudományos titkára mutatta be az előadó tudományos pályáját: 2008-ban szerezte PhD-fokozatát Haller Gábor – egy 17. századi erdélyi arisztokrata életpályája című disszertációjával. Kutatási területe az erdélyi fejedelemség története a 17. században, illetve a Szepesség történetírása; munkásságának jelentős részét a forrásfeltárás, -kiadás és -vizsgálat jelenti. 2011-től az MTA BTK TTI tudományos munkatársa. 2012-ben A szécsényi seregszék jegyzőkönyve című munkájáért Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült.

Szabó András Péter előadásában a lőcsei krónikahagyomány témáját dolgozta fel. A városi krónika műfaja mint egy városra és szűkebb környékére vonatkozó történeti mű Észak-Itáliában jelent meg, a 13. századtól elterjedt a Német Birodalom területén, a továbbiakban viszont szinte csak olyan területeken jelent meg, amelyek a német terjeszkedéssel kapcsolatban álltak. Egyes vélemények a városi krónikát a városi öntudat, a polgár identitás kifejezésével hozzák kapcsolatba.
Magyarországon városi krónikák először a 15. században keletkeztek a Szepességben, nyilvánvalóan az ottani német népesség miatt, majd megjelentek a 16. századtól Szászföldön, Sopronban 1610-től, Eperjesen 1665-től, és a magyar népességű városokban is a 17. században: Kolozsváron, Debrecenben, Marosvásárhelyen.
A legjelentősebb városi krónika hagyománnyal azonban a Szepesség rendelkezik, azok közül pedig egyértelműen a lőcsei a legfontosabb. Az előadó leszögezte, hogy ez alkalommal nem foglalkozik a krónika hagyomány egyháztörténeti vonatkozásaival, sem kalendáriumi bejegyzésekkel, sem országos krónikák lőcsei megjelenésével, hanem kifejezetten csak a lőcsei városi krónika hagyományával, Caspar Hain krónikája lehetséges forrásainak feltárásával a különböző krónika szövegek feldolgozása és összehasonlítása alapján.
A legismertebb (köszönhetően annak is, hogy 1910-ben nyomtatásban is kiadták) és legterjedelmesebb lőcsei krónika Caspar Hain lőcsei városbíró műve („Zipserische oder Leutschauerische Chronica und Zeitbeschreibung”), amely „krónika” és „jelenkori bejegyzések” részében 1684-ig tárgyalja a város történetét. Hain megadta munkájának forrásait az 1516-tól tárgyalt időszakra vonatkozóan: a 16. századból származó krónikák vagy napló jellegű feljegyzések, ezek mellett Lőcse város évkönyvei és számadáskönyvei, valamint eredeti dokumentumok, iratok Lőcse város hivatalaiból, üléseinek jegyzőkönyveiből, a városi telekkönyvből. Szabó András Péter vizsgálata – és ez alkalommal előadása – főként arra vonatkozott, hogy az 1516 előtti időkre vonatkozóan milyen forrásokat használhatott Hain munkájához. Szabó sorban bemutatta és elemezte a lehetséges forrásokat, köztük a Szepesszombati krónikát, amely 997-től 1457-ig német nyelven, töredékesen és röviden írta le a történéseket, de a 15. század második felétől már gazdag helyi anyagot közölt. Bemutatta Joachim Leibitzer ólesznai evangélikus lelkész 1623 előtt keletkezett munkáját, amely Kr. e. 1188-val (Trója alapításával) kezdődött világkrónikaként, de az 1610-es évekre gyakorlatilag családi naplóvá szűkülve 1623-ig tartott. Leibitzer művében felhasználta a Szepesszombati Krónikát, az 1242–1467 közötti időszakra a Knauz-féle krónikát, valamint sziléziai forrást is a lengyelországi tatárjárásról. Hain felhasználta még egy Melchior Genersich nevű lőcsei tanácsos és bíró rövid latin nyelvű krónikáját is, amely az 1108–1552 közötti időszakra vonatkozott. A források között Szabó András Péter felsorolta még a lőcsei Szent Jakab-templom fali krónikáit is: a 15. század végén épült előcsarnok falán 1494-ig tartó krónikaszöveg olvasható, az 1515 és 1520 között épült könyvtár falán pedig 1516-tal záruló krónika látható. Mindezek mellett az előadó még megemlítette az 1241-től 1517-ig terjedő menedékkői karthauzi krónikát is, ismeretlen szerzetes latin nyelvű munkáját, amelyet Hain egészében beemelt krónikájába.
A különböző krónika szövegek összehasonlítása azt mutatja, hogy Caspar Hain ugyan nem egészében használta a kéziratokat, de erős összefüggés látható krónikája és a szövegek között. Az is kiderült, hogy a Szepesszombati és Leibitzer krónikája között erős kapcsolat van, de az utóbbi információkban bővebb. Mindebből Szabó András Péter azt feltételezi, itt egy krónikacsaládról lehet szó, amelynek genealógiáját még ezután kell felderíteni.
A városi krónikák mellett létezik még Lőcsén egyházi krónikahagyomány is, a 24 szepesi királyi plébános testvérülete mint egyházi testület már a 13. századtól létezett, és a 13 szepesi város elzálogosítása idején is fennállt. A testvérület eseményeiről jegyzőkönyveket vezettek, 1519-től már adat is van ezekről a gyűjteményekről, amelyekben számadáskönyvek, különböző ülések jegyzőkönyvei, tagsági nyilvántartások (halálozás, tagfelvétel), ingóság leltárok, dokumentumok, kiváltságlevelek, levelezés mellett egy idő után eseménytörténetet megörökítő narratívák is találhatók. A világi és az egyházi krónikahagyomány érintkezési pontját Szabó a tatárjárás leírásában találta meg, amely motívum a legtöbb szepességi krónika kiindulópontja, az első olyan részletesen megörökített esemény, amelynek motívumai a legtöbb szövegben hasonlóan fordulnak elő. Hain felhasználta még Stephan Xylander elméletét a szepességi szászok eredetéről is, amely szerint a szepességi szászok a legrégebbi gyökerűek a hazai németek között.
Szabó András Péter összegzésében hangsúlyozta, hogy a szepességi történeti hagyomány sokkal gazdagabb a középkorra vonatkozóan, mint azt eddig hitték. Világi és egyházi krónika hagyományról van szó, melyeknek központja Lőcse volt. A Szepesszombati krónika is a krónikacsalád eleme, amelynek közös elemei a szepességi szász eredetmítosz, a kontinuitás elmélete és a szepességi identitás.

Farkas Ildikó