SzAP 2014-10-28-12014. október 28-án Szabó András Péter, intézetünk tudományos munkatársa tartott előadást A krónikák földjén. A Szepesség középkori  és kora újkori történetírói címmel a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. Oborni Teréz, az intézet tudományos titkára mutatta be az előadó tudományos pályáját: 2008-ban szerezte PhD-fokozatát Haller Gábor – egy 17. századi erdélyi arisztokrata életpályája című disszertációjával. Kutatási területe az erdélyi fejedelemség története a 17. században, illetve a Szepesség történetírása; munkásságának jelentős részét a forrásfeltárás, -kiadás és -vizsgálat jelenti. 2011-től az MTA BTK TTI tudományos munkatársa. 2012-ben A szécsényi seregszék jegyzőkönyve című munkájáért Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült.

SzAP 2014-10-28-4

Szabó András Péter előadásában a lőcsei krónikahagyomány témáját dolgozta fel. A városi krónika műfaja mint egy városra és szűkebb környékére vonatkozó történeti mű Észak-Itáliában jelent meg, a 13. századtól elterjedt a Német Birodalom területén, a továbbiakban viszont szinte csak olyan területeken jelent meg, amelyek a német terjeszkedéssel kapcsolatban álltak. Egyes vélemények a városi krónikát a városi öntudat, a polgár identitás kifejezésével hozzák kapcsolatba.
Magyarországon városi krónikák először a 15. században keletkeztek a Szepességben, nyilvánvalóan az ottani német népesség miatt, majd megjelentek a 16. századtól Szászföldön, Sopronban 1610-től, Eperjesen 1665-től, és a magyar népességű városokban is a 17. században: Kolozsváron, Debrecenben, Marosvásárhelyen.
A legjelentősebb városi krónika hagyománnyal azonban a Szepesség rendelkezik, azok közül pedig egyértelműen a lőcsei a legfontosabb. Az előadó leszögezte, hogy ez alkalommal nem foglalkozik a krónika hagyomány egyháztörténeti vonatkozásaival, sem kalendáriumi bejegyzésekkel, sem országos krónikák lőcsei megjelenésével, hanem kifejezetten csak a lőcsei városi krónika hagyományával, Caspar Hain krónikája lehetséges forrásainak feltárásával a különböző krónika szövegek feldolgozása és összehasonlítása alapján.
A legismertebb (köszönhetően annak is, hogy 1910-ben nyomtatásban is kiadták) és legterjedelmesebb lőcsei krónika Caspar Hain lőcsei városbíró műve („Zipserische oder Leutschauerische Chronica und Zeitbeschreibung”), amely „krónika” és „jelenkori bejegyzések” részében 1684-ig tárgyalja a város történetét. Hain megadta munkájának forrásait az 1516-tól tárgyalt időszakra vonatkozóan: a 16. századból származó krónikák vagy napló jellegű feljegyzések, ezek mellett Lőcse város évkönyvei és számadáskönyvei, valamint eredeti dokumentumok, iratok Lőcse város hivatalaiból, üléseinek jegyzőkönyveiből, a városi telekkönyvből. Szabó András Péter vizsgálata – és ez alkalommal előadása – főként arra SzAP 2014-10-28-2vonatkozott, hogy az 1516 előtti időkre vonatkozóan milyen forrásokat használhatott Hain munkájához. Szabó sorban bemutatta és elemezte a lehetséges forrásokat, köztük a Szepesszombati krónikát, amely 997-től 1457-ig német nyelven, töredékesen és röviden írta le a történéseket, de a 15. század második felétől már gazdag helyi anyagot közölt. Bemutatta Joachim Leibitzer ólesznai evangélikus lelkész 1623 előtt keletkezett munkáját, amely Kr. e. 1188-val (Trója alapításával) kezdődött világkrónikaként, de az 1610-es évekre gyakorlatilag családi naplóvá szűkülve 1623-ig tartott. Leibitzer művében felhasználta a Szepesszombati Krónikát, az 1242–1467 közötti időszakra a Knauz-féle krónikát, valamint sziléziai forrást is a lengyelországi tatárjárásról. Hain felhasználta még egy Melchior Genersich nevű lőcsei tanácsos és bíró rövid latin nyelvű krónikáját is, amely az 1108–1552 közötti időszakra vonatkozott. A források között Szabó András Péter felsorolta még a lőcsei Szent Jakab-templom fali krónikáit is: a 15. század végén épült előcsarnok falán 1494-ig tartó krónikaszöveg olvasható, az 1515 és 1520 között épült könyvtár falán pedig 1516-tal záruló krónika látható. Mindezek mellett az előadó még megemlítette az 1241-től 1517-ig terjedő menedékkői karthauzi krónikát is, ismeretlen szerzetes latin nyelvű munkáját, amelyet Hain egészében beemelt krónikájába.
A különböző krónika szövegek összehasonlítása azt mutatja, hogy Caspar Hain ugyan nem egészében használta a kéziratokat, de erős összefüggés látható krónikája és a szövegek között. Az is kiderült, hogy a Szepesszombati és Leibitzer krónikája között erős kapcsolat van, de az utóbbi információkban bővebb. Mindebből Szabó András Péter azt feltételezi, itt egy krónikacsaládról lehet szó, amelynek genealógiáját még ezután kell felderíteni.
SzAP 2014-10-28-3A városi krónikák mellett létezik még Lőcsén egyházi krónikahagyomány is, a 24 szepesi királyi plébános testvérülete mint egyházi testület már a 13. századtól létezett, és a 13 szepesi város elzálogosítása idején is fennállt. A testvérület eseményeiről jegyzőkönyveket vezettek, 1519-től már adat is van ezekről a gyűjteményekről, amelyekben számadáskönyvek, különböző ülések jegyzőkönyvei, tagsági nyilvántartások (halálozás, tagfelvétel), ingóság leltárok, dokumentumok, kiváltságlevelek, levelezés mellett egy idő után eseménytörténetet megörökítő narratívák is találhatók. A világi és az egyházi krónikahagyomány érintkezési pontját Szabó a tatárjárás leírásában találta meg, amely motívum a legtöbb szepességi krónika kiindulópontja, az első olyan részletesen megörökített esemény, amelynek motívumai a legtöbb szövegben hasonlóan fordulnak elő. Hain felhasználta még Stephan Xylander elméletét a szepességi szászok eredetéről is, amely szerint a szepességi szászok a legrégebbi gyökerűek a hazai németek között.
Szabó András Péter összegzésében hangsúlyozta, hogy a szepességi történeti hagyomány sokkal gazdagabb a középkorra vonatkozóan, mint azt eddig hitték. Világi és egyházi krónika hagyományról van szó, melyeknek központja Lőcse volt. A Szepesszombati krónika is a krónikacsalád eleme, amelynek közös elemei a szepességi szász eredetmítosz, a kontinuitás elmélete és a szepességi identitás.


Farkas Ildikó