DAI12016. június 7-én került sor a Deutsches Archäologisches Institut Römisch-Germanische Kommission (DAI RGK) budapesti kutatóhelyének ünnepélyes megnyitójáraMagyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Jakobinus Termében. A nagy számban összegyűlt érdekődők jelenlétében először köszöntőt mondott Németország budapesti nagykövete, Heinz-Peter Behr, és a DAI elnöke, Friederike Fless. A megnyitó beszédet Fodor Pál intézetünk igazgatója, az MTA BTK főigazgatója, illetve Benkő Elek akadémikus, az MTA BTK Régészeti Intézet igazgatója tartotta meg. Az ünnepélyes aláírást követően pedig a budapesti Régészeti Intézet tudományos tanácsadója, Bánffy Eszter, a DAI RGK igazgatója ismertette azokat a nemzetközi projektek, amelyeket korábban a Régészeti Intézetben vezetett. Ezek – kibővülve az RGK kapcsolati hálójával – új, közös vállalásokként folytatódnak.

DAI2A DAI berlini központja, illetve részlegei mindössze néhány kutatóhelyet tartanak fenn a nagyvilágban, ilyen pl. a lisszaboni, a jeruzsálemi és az ulanbatori. Az RGK történetének első külföldi kutatóhelye lesz a budapesti. Az RGK-ban az újkőkor kezdetétől a késő római kori germán kutatásokig sokféle, de mindig több európai ország szakembereit magában foglaló projekt fut, Írországtól Közép-Európán át a Fekete-tengerig. Az új budapesti kutatóhely az eleve német–magyar együttműködésben zajló dunántúli archeogenetikai, az európai, angol együttműködésben megvalósuló abszolút kronológiai és az RGK munkatársaival már évek óta megkezdett geomágneses kutatásokat fogja majd össze. Emellett tágabb értelemben több, hamarosan induló Kárpát-medencei kutatási program indulását is segíti majd horvát, szlovák és román kollégákkal együttműködésben. Az RGK igazgatója új monográfia-sorozatot is indít Confinia et horizontes címmel, amelyben a közös őskori projektek eredményei látnak napvilágot: az MTA BTK Régészeti Intézetével közös munkák értelemszerűen közös kiadásban jelennek majd meg a frankfurti könyvsorozatban.