"Lendület" Tíz Generáció Kutatócsoport A jobbágytól az elitig. A történeti vidék és lehetséges megközelítései címmel tartott konferenciát 2020. október 6-án. A rendezvény előadásai a kutatócsoport által 2019 nyarán elindított hat alapkutatás (1. a nagybirtok historiográfiája, 2. a nagybirtok történeti típusai, 3. területi egyenlőtlenségek a történeti Magyarországon, 4. az elitek vidékképe, 5. Burgenland mint kontrollcsoport, 6. a jobbágyfelszabadítás következményei) mindegyikébe betekintést engedtek. A konferencia előadásai négy szekcióban hangoztak el. Az első szekció (Úrbéres népesség és területi egyenlőtlenségek a 18. századi Magyarországon) nyitóelőadását Demeter Gábor (BTK TTI) tartotta, aki Területi egyenlőtlenségek a 18. századi Magyarországon. Községi szintű kvantitatív elemzés című előadásában a 18. századi adatbázisépítés módszertani problémáit hangsúlyozta és bemutatta az 1720-as Regnicolaris Conscriptio, a Lexicon locorum, a Fónagy Zoltán által publikált úrbérrendezési adatok és az II. József korabeli népszámlálás eddig feldolgozott adataiból előállítható településszintű térképeket és értelmezési nehézségeiket. Az előadás során hangsúlyozta, hogy a térinformatikai rendszer jelen állapotában, különböző időmetszetekben, már képes pillanatfelvételeket közölni a különböző társadalmi–gazdasági jelenségekről, így alkalmas a korra jellemző regionális differenciák illusztrálására. Azonban a fő célként kitűzött dinamikus, a 18-tól a 20. század végéig ívelő longue durée vizsgálatok sikeréhez szükséges a megfelelő, az összeírásokban közös, korszakokon átívelő indikátorok kiválasztása, ezek hiányában pedig helyettesítő, ún. proxy változók keresése, továbbá az adathiányok kezelése más, akár lokális összeírások kombinációjával – és legfőképpen, az összevetés érdekében, az összeírásokban szereplő társadalmi alapfogalmak értelmezésének tisztázása.

A kutatás során a 18. századra eddig mintegy 40 térképlap készült el, és az alapváltozók kombinációjával megtörtént a 18. században alkalmazható (demográfiai nyomást megtestesítő) indikátorok kiválasztása, de ezek  19–20. századra való „átvezetése”, az ott használt indikátorokkal való összehasonlítása még kétséges. Szintén fontos a térképlapok elemzése alapján leszűrhető adatrögzítési hibák korrigálása, a térképlapokon kapott statikus kép interpretálása és az alapforrások elemzése. A további, még nem feldolgozott, de adatbázisba már beépített szisztematikus összeírások felhasználásával (Vályi, 1750-es erdélyi összeírás, Ludovicus Nagy, 1828 – a vallási képhez Reesch összeírása) lehetővé válik a kapott kép pontosítása, új változók beemelése). Szintén megvalósítandó feladat még a térinformatikai rendszer összekapcsolása az MNL középkori végi alaptérképével és a történeti etimológusok adattárával.

Tompa László (ELTE BTK) A szerződéses jobbágyi viszony a Mária Terézia-féle úrbérrendezés kérdőpontjainak vizsgálata alapján című előadása felvezetőjében rámutatott az úrbérrendezés jelentőségére, amely lezárta a magyarországi a paraszti népesség egy nagy korszakát, egyúttal új szakasz kezdetét is jelentette: a jogilag és (elviekben) terheit tekintve is egységes jobbágyság idejét. Közismert, hogy az úrbérrendezéssel kapcsolatosan keletkezett, páratlan gazdagságú forrásanyagban kiemelt helyen szerepel a kilenc úrbéri kérdőpont, amelyek korabeli „szociográfiaként” állóképet adnak a vidéki lakosság életviszonyairól. Tompa László hat vármegyében (Abaúj, Fejér, Somogy, Békés, Csanád és Csongrád), összesen 620 település anyagában vizsgálta a szerződéses jobbágyi viszony valós tartalmát. Arra volt kíváncsi, hogy az egységes urbáriumot megelőzően, a tarka adózási kötelezettségekkel bíró késő feudális agrárnépesség terhei milyen regionális mintázatokkal jellemezhetők. Az előadó megállapítása szerint a jobbágy–földesúr kapcsolatrendszer a szerződő felek kölcsönös érdekvédelmén és e konstelláció rugalmasságán alapult. Ennek konkrét módja alapjaiban határozta meg a települések későbbi fejlődését. A szerződéses jogviszony tényleges tartalmának vizsgálatával számos, eleddig alig ismert részlet deríthető fel egy adott közösség érdekérvényesítésének mértékétől, a lakosság szociológiai jellegű megismerésén át (etnikai összetétel, rendi jogi besorolás) az egyes földbirtokosok gazdálkodási nívójának rekonstruálásáig.

Hegedűs István (MNL OL) Jobbágyterhek és adózás az Andrássy birtokokon című előadásában az úrbérrendezés korabeli források felhasználhatóságát, azok szakirodalmi adatokkal való összehasonlítását mutatta be.  Csatlakozva Horváth Zita téziséhez, Hegedűs is úgy gondolja, hogy a jobbágyfelszabadítást megelőző másfél évszázad szakirodalmából kiolvasható „parasztság-kép” korrekcióra szorul. Előadásában a szakirodalomból vett példákat követően az Andrássy család gömöri (kiemelten a krasznahorkai), valamint egy szabolcsi (tiszadobi) birtokának egyazon időszakból származó forrásait hasonlította össze a térségről szóló összegző munkák állításaival és hipotéziseivel. Előadása végén felhívta a figyelmet, hogy az úrbérrendezés vallomásai és tabellái mellett legalább olyan fontos az ezt megelőző összeírások és egy-egy birtokra vonatkozó, az Urbaria et Conscriptiones forrásanyagában található iratok kutatása is. Véleménye szerint a korábbi kvalitatív elemzések megállapításait mindenképpen ki kell egészíteni a lokális, regionális, de akár országos adatok kvantitatív vizsgálatával is. 

A második szekciót (Településhálózat makroperspektívában) Jankó Ferenc (SE–ELTE TTK) referátuma nyitotta, aki Burgenland-képeink című előadásában a 99 évvel ezelőtt formálódó, majd létrejövő új osztrák tartomány tudományos megismerését, „felfedezésének” lépcsőit elemezte. Burgenland története így a historiográfia és a földrajzi tudás története számára is egyaránt érdekes. Míg a történelem esetében különösen a tartomány előtti korok történései újraértelmezéseinek mikéntje izgalmas, addig a földrajztudomány (természet- és társadalomföldrajz) sokszínű Burgenland-földrajzot alkotott a folyamatosan változó társadalmi és történeti kontextus, a külső és belső nézőpontok cserélődése, a tartomány Ausztrián belüli identifikációs és fejlettségi helyzete és Magyarországhoz való viszonya függvényében. Az előadás e földrajzi képeket ismertette és értelmezte. Jankó Ferenc kitért többek között a parasztromantikával átitatott Hienzek és Heidebauerek földje, a Deutschwestungarn és a Német-nyugatmagyarország mint az I. világháború végét követő konfliktusokkal terhelt fogalmi kísérletek bemutatására is. A két világháború között a kétarcú Burgenland jelenik meg több interpretációban, így a felosztás gondolatával, az elmaradott dél felismerésével, északon az „österreichische Pußta” szimbolikus térfoglalásával és a már turisztikai motivációból fakadó „ellentétek földje” metaforával. A második világháború után pedig a Grenzen-, a Bauern-, a Sonnenblumen-, az Energieland mint identitást is adó megnevezések említhetők, egészen a máig ívelően, amely képeket magyar nézőpontból a Vasfüggönyön túli szabad világ, majd a Gorenje korszak, s a Schwarzarbeit világa egészítik ki.

Szulovszky János (BTK TTI) A magyarországi városok életvilága a foglalkozások tükrében 1892-ben című előadásában a településhierarchia feltárása során alkalmazott megközelítések közül nem pusztán azért alkalmazta a Beluszky Pál által használt központi funkciójú intézményeket leltárázó metódust, hogy eredményeik összehasonlíthatók legyenek, hanem e módszer egyfajta kontrollja gyanánt is. Mivel sok esetben lobbiharcok során dőlt el az, hogy bizonyos intézmények hova kerültek, ezért ezek megléte nem feltétlenül azt mutatja, valóban centrális helyről van szó, hanem olykor inkább a pártfogók érdekérvényesítő képességét jelzi. Előadásában éppen ezért megvizsgálta, összesen hányféle ipar és kereskedés volt jelen a városhierarchia egyes szintjein, továbbá, hogy ezek száma az adott településnek a településhierarchiában elfoglalt pozíciójától vagy inkább a népesség koncentrációjától függ? Bár kétségtelenül van összefüggés a népességkoncentráció és a jelen lévő szakmák száma között, azért előfordul, hogy a teljes értékű középvárosok népességátlagánál kisebb lélekszámú részleges megyeszékhely-szintű városokban kevesebb foglalkozás művelői találhatók meg. Másrészt épp az alföldi városokban az 1000 lakosra jutó műhelyeknek/kereskedéseknek a többi nagytájhoz képest kisebb aránya azt mutatja, hogy a nagyobb népességgel nem feltétlenül jár együtt a foglalkozások mélyebb társadalmi beágyazottsága.

Bán Gergely Károly (DE) Külterületi kérdéskör a városhierarchia látószögéből című előadásában rámutatott, hogy a külterületek problémája sok hazai településföldrajzzal, vagy éppen településállománnyal foglalkozó munkában előkerült, azonban tényleges fókuszponttá – leszámítva a két világháború közötti időszakot – jelentéktelen esetben vált. Bán alapvető fontosságúnak tartja a kérdés kutatásának felfrissítését, hiszen olyan problémák árnyaltabb megközelítésére nyílik így mód, mint a két világháború közötti városhálózat hierarchiájának  pontosabb megismerése vagy az alföldi települések működése. Bán Gergely Károly saját vizsgálatának alapját egy általa összeállított adatbázis alkotta, amelyben az 1930-ban ezer lélekszám feletti települések kaptak helyet. A vizsgálat során három változót konstruált (lélekszám, nem mezőgazdasági keresők aránya és a szolgáltatások jelentőségtöbblete), amelyeket a települések összterületére és külterületére is kivetített. Ezáltal lehetősége nyílt egy belterületi és egy összterületi rangsor felállítására. Megállapítást nyert, hogy az összterületi nézőpont az alföldi települések nagy részét valós helyzetükhöz képest leminősítette, míg a fővárosi agglomerációban található, erősen polgárosodott településeket pedig kiemelte. Bán ezért úgy véli, hogy társadalomtörténeti szempontból indokolt a sok esetben teljesen eltérő mobilitási lehetőségekkel rendelkező külterület leválasztása, gazdaságtörténeti szempontból ellenben nem tartja indokoltnak leválasztást, mivel a legtöbb alföldi település a maga külterületével együtt alkotott prosperáló piacközpontot.

A délutáni szekció (Az elitek vidékképe a késő rendi korszakban) Petrás Éva (NEB) Nyeregben a vidék: közelítések a reformkori politikai elit idő- és térszemléletének változásához című előadásával indult. Az előadó a témához Reinhart Koselleck „nyeregidő” koncepcióját (Sattelzeit) azzal a céllal adaptálta, hogy a magyar vidék vonatkozásában vizsgálja meg, integrálható-e a kosellecki koncepció az idő- és térszemlélet néhány kulcsfogalma átalakulásának vizsgálatakor, a reformkor időszakában. A politikai elit vidékpercepciójának áttekintése után a kulcsfogalmak közül a haladás- és fejlődésgondolat megjelenését vizsgálta, mint amelyeknek a magyar vidékre tükrözésében érhető leginkább tetten a „nyeregidő” hozta új idő- és térszemlélet. A szemléletváltozások következtében a korszak kulcsszövegeiben a vidék már mint a lehetőségek terepe és munkaterület jelenik meg. Azaz megszűnik a korábbi statikusság, a vidék tér- és időbeli mozdulatlansága építés- és jövőcentrikus mozgássá alakul át.

Koloh Gábor (ELTE BTK) Skerlecz Miklós Descriptio-jának kontextusai című előadásában a politikus, közgazdasági és közjogi író talán legfontosabb művét elemezte. Báró lomnicai Skerlecz Miklós (1731–1799), Horváth László szavaival „magát Hungarusnak tartó horvát–magyar unionista”. Skerlecz hivatali ideje – mely zömében Mária Terézia és II. József uralkodására esett – csúcsán Zágráb megye főispánja és a horvát főkormányszék tagja volt. Egyik fő munkája, a Descriptio physico–politicae situationis regni Hungariae relata ad commercium az 1792. évi, budai országgyűlésre készült reformjavaslat-csomag előmunkálata. A latinul írt munkát 1802-ben adták ki Pozsonyban és 1914-ben jelent meg magyar fordításban. Az elmúlt másfél évszázadban különböző intenzitással elemezték, de egyöntetűen kora egyik jelentős gazdaságelméleti és gazdaságstatisztikai művének tartják. Vidéktörténeti szempontból lényegesnek tűnik, hogy a mű a kereskedelmi ágak mentén járja be az országot, így az egyes vidékek komplex, összefüggő elemzésére nem került sor. Skerlecz reformjavaslatai a kereskedelem és különösen a pénzforgalom fokozására irányultak, a vidékről alkotott képe – mégha erős megismerési vágy is ösztönözte – ezért némiképp sablonos maradt. A gazdasági elit vidékképének vizsgálata szempontjából művének jelentőségét ugyanakkor a vidéki nemesi elit provincializmusán túlnyúló, további leírásokat generáló vidékképe adja.

Gárdonyi Máté (PPKE HTK) A katolikus papság vidék-képe (a késő rendi korszakban) című elődásában rámutatott, hogy a vizsgált időszakban a katolikus klérus egy része – a főpapság – a politikai és gazdasági elithez is tartozott, s ezen szerepeiket a jelenből meglehetősen nehéz elkülöníteni egymástól. Kutatásának fókuszában ezért a klérus – lokális szinten ide értve az alsópapságot is – mint funkcionális elit áll, amely társadalmi státusza és sokrétű irányító szerepe révén alakította a közvéleményt. Kérdés, hogy ez a vidék-képre is igaz-e, s milyen lenyomatai vannak ennek? A papsággal szemben elvárás volt, hogy megerősítse a fennálló társadalmi rendet, s a felvilágosodás korának prédikációi vissza is tükrözik ezt az elvárást, ugyanakkor a jeles szónokoktól a különböző társadalmi rétegek differenciált szemlélete sem állt távol. A 19. század elejének egyházlátogatási jegyzőkönyvei, valamint az 1822. évi nemzeti zsinat előkészítésének iratai a falusi nép iránt elsősorban pasztorális szempontú érdeklődést tükröznek, s a nép vallásosságát általában kedvezőbb színben láttatják, mint a nemesekét. Magán a nemzeti zsinaton olyan problémák is előkerültek, mint a lokális társadalom perifériáján élők (pl. pusztaiak, pásztorok) lelkigondozásának hiánya vagy a falusi gyermekek nevelésének kérdései. Az 1820–1840-es években kibontakozó egyházi sajtó főként az oktatás színvonalának emelése kapcsán foglalkozik a falusi lakossággal, de megjelenik a parasztember vallásosságának idealizálása is. A pedagógiai céllal íródott könyvekben a városi és falusi lakosság egymással szembeni előítéletei is tetten érhetőek.

A konferencia záró szekciójában (Források és interpretációk: historiográfiai kitekintés) elsőként Csikós Gábor (BTK TTI) Pártállami mintázatok a hosszú ötvenes évek gyermekpszichiátriai anyagaiban című előadása hangzott el. Az előadó hangsúlyozta, hogy a kollektivizálás nem pusztán a kisüzemi gazdálkodásról a nagyüzemi termelésre való váltásként írható le, hanem a hagyományos paraszti kultúra felszámolódásaként is. Megváltozott a munkaszervezet, megváltozott a család is: ebben a folyamatban az idősek nehéz helyzetére már a korabeli média és szakirodalom is reagált. De miként élték meg mindezt a legfiatalabb családtagok, a gyermekek?  Az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet felnőtt dokumentációjának feldolgozásával megkezdett kutatás a gyermekosztály iratainak feltárásával folytatódott. Az előadás közel 300 kórlap alapján azonosította azokat a pártállami mintázatokat, amelyek befolyásolták a pszichés problémák kialakulását vagy fennmaradását. A család mint mikrokörnyezet sok esetben jelenthetett védelmet, ám a diszfunkcionális családok védtelenek voltak az állami erőszakkal szemben, így az szabadon fejthette ki dezintegráló hatását  (nem csak a kollektivizálás, de a vallásüldözés vagy a disszidálási kísérletként aposztrofált elcsavargások esetében is).

Mikle György (BTK TTI) Nagybirtok és vidéki társadalom az „Elbától keletre”: vitakérdések a nemzetközi szakirodalomban című előadása az Európán belül megfigyelhető kelet–nyugati agrárdualizmus vizsgálata kapcsán kibontakozó kutatói párbeszéd sarokpontjait mutatta be. A historiográfiai kutatás célja, hogy nemzetközi szakirodalom mentén rekonstruálja a legfontosabb irányzatokat, közelítésmódokat, különös tekintettel a kutatott kérdéskörök változására, az elméleti, filozófiai és a módszertani háttér átalakulására. Fontos ugyanakkor annak a szem előtt tartása is, hogy ezek az irányzatok milyen intézményi és tudománypolitikai kontextusban realizálódtak. Az előadás a kutatás tanulságaira, várható hosszabb távú hasznosulására is kitért. A nemzetközi irodalom (több mint ötven monográfia) elemzése lehetőséget nyújt az összehasonlításra, a hazai nagybirtokhoz köthető folyamatok, összefüggések tágabb kontextusba helyezésére és a meglévő eredmények árnyalására. Kiemelhető ezen túl, hogy a nemzetközi eredmények hozzájárulhatnak a nagybirtok társadalomformáló erejének koncepcionális, elméleti értelmezéséhez, a modellalkotáshoz. Nem elhanyagolható a módszertani megújulás lehetőségeinek felmérése sem, különösen a kvantitatív elemzési eszköztár tekintetében. Az előadás ezeknek a szempontoknak a szem előtt tartásával néhány fontosabb vitakérdést mutatott be, amelyek az 1970-es évektől a 2010-es évekig született tanulmányokban és kötetekben lelhetők fel. Mikle négy dimenzió mentén tematizálta a nagybirtokkal kapcsolatos szakirodalmat (zárójelben jelezve a részterületeket): 1) alávetettség vs. ellenállás (költözés korlátozása, robot, bíráskodás; háztartások mérete és összetétele; munkaerkölcs, a magántulajdon tisztelete); 2) törésvonalak (rétegződés, a paraszti földbirtoklás és bérlet vs. nemesi birtok; háztartáson belüli munkamegosztás, társadalmi nemi szerepek; 3) az állam szerepe (joghatóság, jobbágyfelszabadítások, agrármodernizációban vállalt szerep, földosztások,  válságkezelés); 4) termelékenység – életszínvonal (robot vs. bérmunka, kisbirtok vs. nagybirtok, életszínvonal, vö. lakhatás, társadalmi mobilitás, demográfia, egészségügyi mutatók).

Horváth Gergely Krisztián (BTK TTI) A jobbágyfelszabadítás végrehajtásának historiográfiájáról című előadásában rámutatott, hogy a historiográfia kutatása hármas funkcióval bír: 1) rekonstruálhatók az egy-egy probléma kapcsán eddig kialakult narratívák, 2) láthatóvá válik a levéltári forrásfeltárás területi megoszlása, 3) továbbá hozzásegít új kutatási kérdések megfogalmazásához is. Mindezt a jobbágyfelszabadítás végrehajtásának irodalmára vetítve, nagyon izgalmas, hogy egy-egy korszak értékrendje mennyire direkten hagyta nyomát a történeti összefoglaló munkák megállapításain. A huszadik század elejéig a nagy összefoglalók a nemességet tartották a jobbágyfelszabadítás nagy vesztesének. Egy rövid, a harmincas évekre szorítkozó, kiegyensúlyozottságra törekvő átmeneti időszakot követően az marxista történetírás osztályharcos szemlélete a volt jobbágyokat mint veszteseket, a volt földesurakat pedig mint nyerteseket jelenítette meg. Csak a hetvenes évek végétől beszélhetünk újra objektivitásra törekvő értékelésekről, megjegyezve azt is, hogy a témában alapkutatások csak az 1960-as évektől indultak nagyobb számban. Ezek alapján elsősorban a Dunántúlra vonatkozóan lehet viszonylag pontosan rekonstruálni a jobbágyfelszabadítás végrehajtásának mikéntjét, ellenben a keleti országrész és a Trianonban elcsatolt területek eleddig szinte semmi figyelemben nem részesültek. S míg az elmúlt évtizedekből országosan hétszázat meghaladó számú településre van adatunk a jobbágyfelszabadítást követő határfelosztás mérlegéről, addig a korabeli nemesség, a gentry családtörténetekbe ágyazott, a jobbágyfelszabadítással szorosan összefüggő tönkremenetele egy-egy kisebb tanulmányon kívül lényegében feltáratlan.