A katolikus egyház zsinatai és nagygyűlései Magyarországon (1790–2010). OTKA-programszám: NK 83799. Időtartam: 2011–2015. Vezető kutató: Balogh Margit. Részt vevő kutatók: Adriányi Gábor, Bárány Zsófia, Szögi László, Beke Margit, Fejérdy András, Gárdonyi Máté, Gianone András, Klestenitz Tibor István, Kovács Zoltán, Lakatos Andor, Lénár Andor, Miklós Péter, Mózessy Gergely, Nemes Gábor, Rácz Kálmán, Tóth Tamás, Tusor Péter.

A zsinat (concilium, Synodus) időlegesen működő egyházkormányzati szerv. A nemzetközi egyháztörténeti irodalom elsősorban az egyetemes, ökumenikus zsinatokkal (concilium oecumenicum) foglalkozott, annak dokumentumait tették közzé. A jelen kutatási program elsődlegesen az egyháztartományi (concilium provinciale) és az egyházmegyei (synodus diocesana) zsinatokat vizsgálja, amelyeket az egyházmegyék fejei hívtak össze. Régebben ezek a zsinatok is foglalkoztak a hit- és erkölcsi igazságokkal, újabban inkább csak egyházkormányzati és fegyelmi ügyekkel.

Egyháztartományi zsinatok

A tartományi zsinat (concilium provinciale) egy egyháztartomány püspökeinek (ordinarius) az illető tartomány egyházi ügyeiben való tanácskozás és határozathozatal végett az érsek által egybehívott értekezlete. A 325. évi niceai zsinat a tartományi zsinatok kétévenkénti összehívását rendelte el. Az 1215-ös lateráni zsinat évente egyszer, a trienti zsinat (1545–1563) minden harmadik évben írta elő. Az 1917-es Codex Iuris Canonici szerint legalább minden huszadik évben össze kellett hívni ilyen zsinatot (283. kánon). A tartományi zsinatot a metropolita hívta össze és azon elnökölt. A zsinatot a tartomány területén rendszerint a metropolitai székesegyházban szokták tartani. A határozatokat a Zsinati Kongregáció, illetve a  Hitterjesztési Kongregáció elé kellett terjeszteni, de nem formális jóváhagyásra, hanem csupán felülvizsgálatra. Az átvizsgálást (recognitio) követően, amennyiben a Kongregáció nem talált kifogásolnivalót, a zsinat határozatait ki lehetett hirdetni. Ezek a zsinati határozatok nem váltak egyetemes törvénnyé, hanem csupán az adott egyháztartományra voltak érvényesek úgy, hogy nem lehettek ellentmondásban az egyetemes törvényekkel. A Magyar Katolikus Egyházban is tartottak érseki tartományi zsinatokat, a Kalocsai Főegyházmegyében például 1863-ban.

Egyházmegyei zsinatok

Az egyházmegyei zsinat (synodus diocesana) az egyházmegye papságának a püspök által összehívott és az ő elnöklete alatt tartott értekezlete, amely a klérus és a hívek érdekében szükségesnek és hasznosnak látszó kérdések megtárgyalására hivatott. A 18. századtól rendszeresen megtartották. A szinódusok szertartásait a Pontificale Romanumban és a püspöki szertartáskönyvben állapították meg. A püspök, ha szükségesnek látta, a tanácskozási anyag előkészítésére a zsinatot megelőzőleg egy vagy több bizottságot rendelhetett ki (360. kánon). A kitűzött kérdéseket az előkészítő üléseken a zsinat tagjai megvitatták. A 362. kánon értelmében a zsinat egyedüli törvényhozója az egyházmegye főpásztora, aki a zsinati atyák tanácsának kikérése után a zsinat határozatait megerősítette és ezzel törvényerőre emelte. Az egyházmegyei zsinatok nem mondhattak ellent az egyháztartományi zsinat döntéseinek, amint az sem a pápával együtt működő egyetemes, ökumenikus zsinatnak. Holott az 1917-es CIC az egyházmegyei zsinat tízévenkénti megtartását rendelte el (356. kánon, 1.), ennél ritkábban voltak korábban is, s ezt követően is szinódusok. A Kalocsai Főegyházmegyében például a pozsonyi nemzeti zsinatot megelőzően 1738-ban és 1763-ban, utána 1848-ban, 1869-ben, 1871–1872-ben, 1878-ban, 1882-ban, 1928-ban tartottak szinódust.

Nemzeti zsinat

A zsinatok besorolásánál az előbbi kettőn kívül a nemzeti zsinat fogalmával is találkozunk. A korai századokban többnyire uralkodók szorgalmazták összehívásukat, ám mivel az episcopalisták (a gallikanizmus és a febronianizmus hívei) a nemzeti egyházak alapítása érdekében a nemzeti zsinatokat állandósítani és legfőbb egyházi hatósággá tenni törekedtek, az Apostoli Szentszék a 19. században már nem engedélyezte nemzeti zsinatok tartását. Az 1917-es Codex Iuris Canonici kihirdetése után már nem rendezhettek nemzeti zsinatot, egyházmegyeit vagy tartományit viszont kötelező volt tartani.

1821-ben a király hozzájárult, hogy Rudnay Sándor esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása (1819–1831, 1828-tól bíboros) a következő évben nemzeti zsinatot hívjon össze a szükséges reformmunkálatok elvégzésére. Elsősorban a papképzést és a szerzetesrendeket kellett volna reformálni. A zsinat megnyitása előtt a püspökök espereskerületi gyűléseken, majd egyházmegyei tanácskozásokon kikérték papjaik véleményét és a tanácskozásokról készült jegyzőkönyveket a zsinat elé terjesztették. A határozatok előzetes megfogalmazására öt bizottságot alakítottak, majd a határozatokról plenáris ülésen szavaztak. Az esztergomi érsek a zsinat határozatait jóváhagyás végett a Szentszék elé akarta terjeszteni, Bécs azonban nem továbbította azokat. Így végül is az újkorban tartott egyetlen nemzeti zsinat eredmény nélkül feloszlott. A kutatási program keretében ezen zsinat forrásait is kutatni kívánjuk.

Püspökkari konferenciák

A 20. század második felében a zsinatokat Magyarországon a püspöki konferenciák helyettesítették. A 292. kánon (CIC 1917) előírása értelmében a tartományi zsinatokon kívül az egyes tartományok püspökeinek legalább minden ötödik évben püspöki értekezletre kellett összejönniük, amelynek azonban törvényhozási joga nem volt. Magyarországon meglehetősen gyakran, 1944-ig őszi és tavaszi ciklusban, 1945 után akár havi rendszerességgel tartottak püspökkari értekezleteket. 1965-ben – a II. vatikáni zsinat határozatát végrehajtva – megkezdődött a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia első statútumának kidolgozása, amely 1966-ban állami és szentszéki jóváhagyást nyert. A konferenciák évi négyszeri rendszerességűvé, szabályozottabbá és formálisabbakká váltak. Az itt hozott közös szótöbbségi határozatokat a résztvevők kötelesek saját egyházmegyéjükben kihirdetni és azokat végrehajtani. Ezzel együtt a püspökkari konferencia nem törvényhozó fórum.

Katolikus nagygyűlések

A kutatási program további nagy feltárandó forráscsoportját a katolikus nagygyűlések anyagai képezik. Az első ún. német katolikus napot 1848-ban rendezték Mainzban a széttagolt Németország katolikusainak összefogására. 1877 után az osztrák katolikusok is tartottak hasonló nagygyűléseket, amelyek itt és Itáliában a kialakuló keresztényszocialista mozgalom népszerű helyszíneivé váltak. A német „Katholikentag”-ok csakhamar követésre találtak Svájcban is. Magyarországon az 1890-es évek egyházpolitikai reformtörvényei elleni tiltakozásul szervezték meg 1894-ben az első nagygyűlést a későbbi Katolikus Néppárt alapítói, Zichy Nándor és Esterházy Miklós Móric. Aztán a Magyarországi Katolikus Körök és Olvasóegyletek Országos Szövetsége 1899 végén elhatározta, hogy német mintára több napig tartó, Országos Katolikus Nagygyűlést szervez 1900-ra, a magyar kereszténység 900. évfordulója alkalmából. Ezt követően többé-kevésbé folyamatosan követték egymást az évente ősszel tartott nagygyűlések. Összesen 1894-től 1947-ig – a regionális gyűléseket nem számolva – 33 ilyen rendezvény megtartására került sor. Az általában három-négynapos rendezvényeken a főelőadások mellett különböző szervezetek saját gyűléseire is sor került. Így például a 1930-as évektől a rendezővé vált Actio Catholica nagytanácsának (az AC Országos Elnöksége két tanácsadó szerve közül a bővebb országos tanácsot emlegették e néven is), vagy a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületének (KALOT) és a Katolikus Lánykörök Országos Szövetségének (KALÁSZ) országos gyűléseire. A rendező szervek közül utóbbi kettő (a KALOT és a KALÁSZ) történetét a témavezető kutató feldolgozta és megjelentette, az Actio Catholicával pedig a projekt egyik kutatója, Gianone András foglalkozott. A második világháború után, 1947-ben rendezték meg az Országos Nemzeti Mária Kongresszust, amely bevallottan a korábbi nagygyűlések folytatása volt. 1948 után a megváltozott történelmi körülmények között elképzelhetetlen volt országos katolikus rendezvény szervezése. A nagygyűlések tematikája – mind Magyarországon, mind külföldön – a kor problémáinak felméréséhez iránymutatóul szolgált. Segítségükkel teljesebb képet alkothatunk magunknak a katolikus egyház közéleti szerepéről a századfordulótól, érdemben a II. világháborúig terjedően.

Historiográfiai előzmények

A projekt kereteit az meghaladja, hogy akár csak a trienti zsinatig visszanyúló alapkutatást végezzünk. A 18. századig tartó hazai fejlődést elsősorban a vonatkozó szakirodalom felhasználásával kívánjuk vázolni – a korábbiak közül Vanyó Tihamér munkája: A tridenti zsinat határozatainak végrehajtása Magyarországon. A magyarországi római katolikus egyházfegyelem alakulása, 1600–1850 (Pannonhalma 1933), az újabbak közül Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (Studia Theologica Budapestinensia 27. Bp., 2001) című értekezése emelhető ki. A kutatás tényleges időhatára több mint kétszáz esztendőt, az 1790-től 2008-ig tartó időszakot öleli fel. II. József uralkodó halálát követően (1790) egy ún. posztjozefinista gyakorlat alakult ki, amely 1790-től 1848-ig működött, s amely az államegyházisághoz közel álló rendszert jelentett. II. Lipót (1790–1792) trónra lépését követően az 1790/91-es országgyűlés megalkotta azokat az alapvető törvényeket, amelyek 1848-ig a magyarországi vallásügyek jogi alapját, keretét képezték. Részint csökkentették és korlátozták a katolikus egyház államegyházi pozícióit, és megerősítették a protestánsok bevett státusát, vallásszabadságát.

Az egyes nyugat-európai országokban is gyakran tartottak tartományi és egyházmegyei zsinatokat, ezeket esetenként tárgyalja is a szakirodalom, de olyan igényű publikáció, amely egy nagyobb, átfogó korszak és egy ország minden egyházmegyéjének minden zsinatát tárgyalná, nem ismeretes. A 17. században megjelent szakirodalomból érdemes kiemelni Jacques Sirmond jezsuitának a Concilia antiqua Galliae… című, 1629-ben Párizsban (reprintben [!] 1970–72-ben) megjelent háromkötetes munkáját vagy a spanyol Joseph Saenz de Aguirre: Collectio maxima Conciliorum Hispaniae et novi orbis című, összesen hatkötetes publikációját (I–IV. Salamanca, 1693; V–VI. Roma, 1753).

A magyar zsinattörténeti kutatások – a 18. századig bezárólag – megelőzték mind terjedelmében, mind minőségében a korabeli nyugati szakirodalmat. A magyar nemzeti és egyháztartományi zsinatok határozatait Péterffy Károly jezsuita szerzetes eredeti levéltári források alapján Sacra Concilia Ecclesiae Romano-Catholicae in regno Hungariae celebrata címmel adta ki, amelynek első kötete 1742-ben Bécsben, második kötete pedig a következő évben Pozsonyban jelent meg. Az I. kötet az 1016-tól 1544-ig, a II. kötet pedig az 1547-től 1734-ig tartott magyarországi nemzeti zsinatokat öleli fel, és néhány nagyobb jelentőségű egyházmegyei zsinatra is kitér. Szvorényi Mihály pesti egyetemi hittudománykari professzor egy zsinatgyűjteményt készített Synopsis critico-historica decretorum synodalium pro Ecclesia Hungaro-catholica aditorum címen, munkája 1807-ben Veszprémben jelent meg, mely szintén a XII. század óta tartott nemzeti tartományi és nevezetesebb egyházmegyei zsinatokra fókuszál. S itt említjük meg Batthyány Ignác püspök Leges ecclesiasticae regni Hungariae et provinciarum adiacentium. I–III. Gyulafehérvárott 1785 és 1827 között megjelent munkáját is. Ennek a munkának azonban, mint a szoros teológiai kutatásoknak is, a felvilágosodás és a jozefinizmus határt szabott. Az új- és legújabb kor magyarországi zsinatai mind a mai napig legfeljebb csak egyes részleteiben lettek feldolgozva, még az 1822-es utolsó nemzeti zsinat teljes anyaga is feltárásra vár.

Ezzel szemben, kivált német nyelvterületen, időközben messze előrébb jutottak a nemzetközi zsinattörténeti kutatásokban. Ezek közül kiemelendő a német Karl Joseph von Hefele (1809–1893) rottenburgi püspöknek hét kötetben 1855 és 1874 között kiadott Konziliengeschichte című munkája. Hefele e nagy zsinattörténetét Josef Hergenröther würzburgi professzor folytatta. Ennek a folytatólagos zsinattörténetnek 8. és 9. kötete az 1887-ben és 1890-ben jelent meg. Hefele munkáját átdolgozta és kiegészítette a francia Henri Leclercq Histoire des Conciles címen kilenc kötetben 1907 és 1921 között. Ezeken kívül említésre méltó zsinattörténeti kutatások folytak Belgiumban (Xavier de Ram: Synodicon Belgicum, sive acta omnium ecclesiarum Belgii a celebrato Concilio Tridentino usque ad concordatum anni 1801. I–IV. Mechelen 1828–Leuven 1858) és Nagy-Britanniában (David Wilkins: Concilia Magnae Britanniae et Hiberniae. I–IV. London, 1737; W. Haddan–W. Stubbs: Councils and Ecclesiastical documents relating to Great Britain and Island. I–IV. Oxford, 1860–1878).

A mai napig működő kezdeményezésbe fogott az Augsburgi Egyetem Katolikus Teológiai Karán a Közép- és Újkori Egyháztörténelmi Tanszék vezetője, Walter Brandmüller, aki elhatározta Hefele és Leclercq munkájának átdolgozását, illetve folytatását és e célból 1966-ban egy tudományos társaságot alapított Gesellschaft für Konzilienforschung e.V. néven és megindított egy éves folyóiratot Annuarium Historiae Conciliorum, valamint egy sorozat, a Studien zur Konziliengeschichte kiadását. A társaság kétévente tudományos gyűlést tart, 2010-ben erre Esztergomban (Adalbertinum) került sor, amihez jelen pályázatunkban megfogalmazott kutatómunkánkkal csatlakozunk, ezzel is törlesztve a magyarországi egyháztörténet adósságát, amely eddig nem szentelt kellő figyelmet az egyháztartományi és egyházmegyei zsinatok dokumentumaira. A neoabszolutizmus éveiben tartott esztergomi és kalocsai tartományi zsinatokkal Adriányi Gábor foglalkozott.

Az 1822. évi pozsonyi nemzeti zsinat határozatait ugyan csak négy év elteltével hirdették ki, hatása ezért nem is volt átütő, viszont az egyes egyházmegyékben készült előkészítő anyagokat érdemes feltárni. Van, de nem túlságosan bő a közvetlenül a pozsonyi zsinat, vagy azzal összefüggésben tartott egyházmegyei zsinatok szakirodalma (pl. Pál Mátyás: A pozsonyi nemzeti zsinat 1822-ben. Religio, 1912. évf. 489.; Ritsmann Pál: Az 1822. évi nemzeti zsinat és a kormányhatóságok. In: A Gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve. X. Budapest, 1940; Meszlényi Antal: A jozefinizmus kora Magyarországon [1786–1846]. Budapest, 1934; Hermann Egyed: Az 1822-i erdélyi egyházmegyei zsinat. In: A Gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve. V. Bp., 1935. 243–269. p.; az újabbak közül pedig Käfer István [szerk.]: Rudnay Sándor és kora – Alexander Rudnay a jeho doba. Budapest–Esztergom–Nagyszombat, 1998). Ám a zsinat dokumentumait nem, csak válogatott határozatait adták ki (Acta synodalia. Collecta per Paulum Oltványi. Temesvárini, 1859; Acta synodi nationalis Posoniensis, prout in ephemeroorgano „Sion” numeris 26–40 anni 1841 vulgata continentur. Sion, Pest, 1840–1841). A legfontosabb irategyüttes latin nyelven, kézírásos jegyzőkönyvként megtalálható a Magyar Országos Levéltár kancelláriai iratai között, valamint a Magyar Piarista Rendtartomány Levéltárában. (Ezen példányokat érdemes lesz összevetni a Gyulafehérvári Érseki Levéltárban található zsinati naplóval.) A zsinat – annak ellenére, hogy hatása csekély lett – forrásainak közzététele nemzeti történelmünk egészének feltárásához járul hozzá.

Az egyházmegyei zsinatok közül Gergely Jenő a székesfehérvári zsinatokra tért ki Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök kapcsán. Ezen megyei zsinatokat Mózessy Gergely (Prohászka Ottokár és a székesfehérvári egyházmegyei zsinatok. In: Prohászka ébresztése II. Budapest, 1996. 158–168. p.), a szombathelyi egyházmegyeiekét pedig Kiss Mária (Vasi Honismereti Közlemények, 1997/6.) vizsgálta. A 20. században tartott egyházmegyei zsinatok közül néhánynak kiadták a határozatait, nevezetesen a következőkét: Decreta Synodalia. Az 1924. június 24-től 26-ig Székesfehérvárott tartott székesfehérváregyházmegyei zsinaton hozott egyházmegyei törvények. Székesfehérvár, 1924; Decreta Synodalia. Az 1934. június 20-tól 22-ig Székesfehérvárott tartott székesfehérváregyházmegyei zsinaton hozott egyházmegyei törvények. Székesfehérvár, 1935. [Külzeten Statuta Dioecesis Albaregalensis 1934. címmel]; Az 1931. évi egri egyházmegyei zsinat határozatai és törvényei. Eger, 1921; Statuta synodalia. Pécsegyházmegyei zsinati határozatok. Pécs, 1936; Decreta synodalia. Az 1921. évben tartott váci egyházmegyei zsinaton hozott egyházmegyei törvények. Budapest, 1921; Decreta Sinodalia. Az 1930. évben tartott II. váci egyházmegyei zsinaton hozott egyházmegyei törvények. Rákospalota, 1930; A szombathelyi egyházmegye zsinati törvénykönyve. Szombathely, 1927; több egyházmegye (mint például a veszprémi) zsinati határozatait csak püspöki körlevélben vagy válogatásban tették közzé, vagy csak (pl. az 1935-ös győri zsinaté) kéziratban maradtak fenn.

A püspökkari konferenciák dokumentumainak forráskritikai közreadása meglehetősen előrehaladt: 1919 és 1965 között teljesnek mondható. 1992-ben került sor az Adriányi Gábor által szerkesztett Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae sorozat XII–XIII. köteteként a magyar katolikus püspökkari tanácskozások 1919–1944 közötti jegyzőkönyveinek teljes terjedelemben való közlésére (A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919–1944 között. A bevezető tanulmányt írta és szerkesztette: Beke Margit. Sorozatszerk.: Adriányi Gábor. Aurora Könyvek, München–Budapest, 1992). Ugyanezen sorozat XIV. köteteként láttak napvilágot ugyancsak Beke Margit szerkesztésében a Mindszenty-korszak konferencia-jegyzőkönyvei (A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945–1948 között. Szerk. Beke Margit. Argumentum, Köln–Budapest, 1996). Az 1949 és 1965 közötti konferenciák dokumentumai pedig 2008-ban jelentek meg a témavezető kutató összeállításában (A Magyar Katolikus Püspöki Kar tanácskozásai 1949–1965 között. Összeáll.: Balogh Margit. METEM–Szeged-csanádi Püspökség, Budapest, 2008). A projekt részeként tervezzük a már publikált dokumentumokat kronológiailag követő évek (1966–1989) püspökkari konferencia-jegyzőkönyveinek összegyűjtését és szakszerű előkészítését egy esetleges későbbi kiadásra. Tervezzük továbbá az 1945–1948 közötti, Kölnben kiadott jegyzőkönyvek jegyzetekkel bővített kiadásának előkészítését is.

Az egyes német Katholikentag-ok anyaga gyűjteményes kötetben megjelent, de egyetemes, átfogó monográfia róluk mindmáig nem készült. A hazai, de a nemzetközi történetírás is adós a katolikus nagygyűlések feldolgozásával. A németországi katolikus nagygyűléseket szervező Volksverein für das katholische Deutschland-ról született monográfia, de az összes Katholikentag dokumentumait nem publikálták. A katolikus nagygyűléseket leggyakrabban a politikai katolicizmussal foglalkozó munkák említik. Az 1942-es XXX. és 1943-as XXXI. Országos Katolikus Nagygyűlés beszédeit az Actio Catholica kiadta 1942-ben, illetve 1944-ben. A gyűlések szisztematikus áttekintését Adriányi Gábor: Fünfzig Jahre ungarischer Kirchengeschichte 1895–1945 (Mainz, 1974) művében végezte el. Ezt kiválóan fel lehet használni az idevágó kutatás megkezdéséhez, ahogy ezen a munkán alapszik Szögi László A katolikus nagygyűlések Magyarországon címmel megjelent tanulmánya is (in: Egyházak a változó világban. Szerk.: Bárdos István és Beke Margit. Esztergom, 1991. 509–512. p.). Hasonló címmel jelent meg a Vigilia 2000. októberi számában Adriányi Gábor tanulmánya.