vt2020 2 bort kicsiMegjelent a Világtörténet 2020. évi 2. száma, amely a nemzeti érzés és külpolitika bizonyos összefüggéseit vizsgálja az Oszmán Birodalom határvidékén. A magyar történetírás mindig is figyelmet fordított a délkelet-európai térségre, ezt a hagyományt igyekszik a szerkesztőség is segíteni szerény lehetőségeivel. Jelen szám súlyponti részét az albánok története képezi: hogyan formálódott nemzettudatuk, a különböző korokban miként értelmezték Rómában és Bécsben az összetartozás-tudat jeleit, valamint hogyan kívánták az albántudat erősítését elősegíteni, illetve milyen célokra tartották felhasználhatónak. A Műhely rovat a most 75 éve befejeződött második világháború egyik sorsdöntő évének szovjet és orosz historiográfiáját tekinti át. Az új szám Bevezetője a szerkesztő, Bíró László tollából itt olvasható, a tartalomjegyzék pedig itt tekinthető meg.

A lap ára: 600 Ft. Postai csomagküldés esetén a postaköltség a vásárlót terheli. Jelen járványügyi helyzetben elsősorban a postai megrendeléseket tudjuk teljesíteni. Különben az egyes számok megvásárolhatóak, illetve megrendelhetőek közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1097, Tóth Kálmán u. 4., Humán Tudományok Kutatóháza, B. épület, 4. emelet 44. szoba, munkanapokon 9:00–12:00 óráig) és az MTA BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (Bp. 1053 Magyar u. 40., munkanapokon 13:00–17:00 óra között, decemberben 18:00 óráig. Tel.: +36 30 203 1769, e-mail: ), megrendelhető a e-mail-címen, illetve a +36 1 224 6700/4624, 4626-os telefonszámon. A folyóiratot a kiadón kívül partnereinknél vásárolhatja meg.