20191101 1903232019. október 27-én New Brunswickban, a Szent László Plébániatemplom, 2019. november 1-jén Bostonban, a Northeastern University, közelebbről a Barabási Albert-László hálózatkutató vezette Center for Complex Network Research adott otthont a Bostoni Magyar Tudósklub keretében a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport 65 perces koronafilmje amerikai premierjének (a meghívó itt látható) nagy érdeklődés mellett. A filmbemutató előtt mindkét helyszínen intézetünk tudományos munkatársa, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense, a kutatócsoport külsős tagja, Katona Csaba tartott előadást, majd válaszolt a közönség kérdéseire. 

A Szent  Korona és koronázási kincseink nyomában című filmet Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezésében a Filmever Stúdió készítette 2016-ban. Az elmúlt két esztendőben elkészült az alkotás német szinkronja, valamint angol, spanyol, orosz, szlovák, román és horvát feliratozású változata is. Az Amerikai premierre közel száz magyarországi és külföldi vetítést után került sor,

A tudományos ismeretterjesztő film a magyarság legfőbb nemzeti ereklyéje, koronázási jelvényeink és királykoronázásaink eddig ismeretlen történeteinek felfedezésére hívja a nézőt. A Szent Korona több mint ezer év alatt Magyarország államiságának legfőbb szimbólumává vált. Ennek ellenére kalandos históriájának számos fejezetét napjainkig homály fedi. A 2012 óta működő Szent Korona Kutatócsoport ezeket a fehér foltokat igyekszik feltárni, elsősorban az 1526 és 1918 közötti időszakból, amikor a Habsburg-dinasztiának köszönhetően Közép-Európa és Magyarország története szorosan összekapcsolódott. A film olyan izgalmas kérdésekre keres választ, hogy miként került 1529-ben a világhódító Szulejmán szultán kezébe a magyar korona? Hol őrizték a magyar felségjelvényeket külföldön? Melyik német császár írt először a magyar koronáról? Mikor ferdült el a Szent Korona keresztje? Valóban többször elrabolták és elásták a magyarok legfőbb kincsét? Hol koronázták a magyar uralkodókat a 16–20. században? Mióta használják a magyarok a szent koronás címerüket? A FilmEver Stúdió alkotásában a Bárány testvérek egyedülálló módon minden magyar koronázóvárosba (Esztergom, Székesfehérvár, Pozsony/Bratislava, Sopron, Budapest) és a magyar felségjelvény legfontosabb őrzési helyeire, közel húsz helyszínre kalauzolják el a nézőket. Emellett a film elsőként mutat be eddig ismeretlen, páratlan értékű nemzeti és koronázási kincseket, úgymint a legkorábbi szent koronás magyar címerrel díszített (1618), a legrégebbi Horvátország-zászlót (1647), a magyar királyi udvarmester gyémántokkal ékesített pálcáját az első budai koronázásról (1792), egy elveszettnek hitt koronázási jelvényt (az uralkodó koronázási cipőjét) vagy éppen koronánk legkorábbi hiteles, részletes és színes az 1550-es évek közepéről. A film magyar nyelvű előzetese itt tekinthető meg.

A koronafilm díszdobozos, nyolcnyelvű DVD-je 2019 elején látott napvilágot. A kiadványnak köszönhetően a kutatócsoport eddigi legfontosabb eredményei a nemzetközi, jelen esetben az Egyesült Államokbeli tudományosság és a határon túli nem magyar nagyközönség számára is megismerhetővé váltak.

A 2800 Ft árú DVD Magyarországon még kapható vagy megrendelhető a BTK Történettudományi Intézetben (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán utca 4., B épület 4/44. szoba; tel.: (06 1) 224 67 00/4624-es mellék, e-mail: ) és a Penna Könyvesboltban (Bp. 1053 Magyar u. 40., munkanapokon 13:00 és 17:00 óra között, tel.: 06 30 203 1769, e-mail: ), továbbá partnereinknél.