borito Szent Korona honlaprajavA Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára és az MTA BTK Történettudományi Intézet közös kiadásában megjelent Pálffy Géza, Intézetünk tudományos tanácsadójának új kötete A Szent Korona Sopronban. Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei címmel. A kiadvány az MTA BTK TTI "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport által elnyert Lendület kutatási projekt (2012–2017) és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával készült. A kötet tartalomjegyzéke itt olvasható. A kötet néhány oldalába itt és itt tekinthetnek be.

A könyv ára 1800 Ft. Kiadói kedvezménnyel megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1014 Úri u. 53., I. em. 57., kedd, péntek 9–15 óráig, illetve előzetes egyeztetést követően a többi hétköznap is 9 és 15 óra között) vagy megrendelhető a e-mail címen, illetve a 224–6700/624 telefonszámon. A kötet a kiadón kívül hamarosan kapható lesz a Polihisztor Könyv Kft. könyvesboltjában (amely a TTI-től közvetlenül megrendelt kiadványok átvételi pontjaként is működik) és web-áruházában is, valamint partnereinknél.

A Magyar Tudományos Akadémia „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának vezetője a magyar korona ez ideig szinte ismeretlen kalandjaiba kalauzolja el olvasóit. Államiságunk és történelmünk legkiemelkedőbb szimbólumának soproni tartózkodásait az elmúlt évszázadokban mind a nagyközönség, mind Sopron polgárai csaknem teljesen elfeledték. Pedig nemzeti ereklyénk történelme során négy alkalommal összesen közel két hónapot töltött Sopronban, ráadásul mindegyik esetben különleges körülmények között és egészen kiemelkedő szerepkörben. A mintegy 120 színes illusztrációval díszített kötetben a szerző olvasmányos stílusban ezeket a kalandos eseményeket mutatja be a 15. századtól a 20. század közepéig. A kismonográfiából kiderül, miként áll kapcsolatban Sopron városa koronánk legkorábbi színes ábrázolásával, s hogyan vált a 17. században – Székesfehérvár és Pozsony után – a nyugat-dunántúli település Magyarország harmadik koronázóvárosává. Részletes képet kaphatnak az olvasók arról is, mely helyszíneken jártak Sopronban a koronázási jelvények, ezen alkalmakkor milyen különleges szertartásokra került sor és kik láthatták egyáltalán nemzeti kincseinket. E könyv minden magyar állampolgárnak ajánlható, aki érdeklődik a Szent Korona históriájának újdonságai iránt.