A koronafilm német nyelvű premierjét is kiemelkedő érdeklődés kísérteAz intézetünk tudományos tanácsadója, Pálffy Géza vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport eddigi tudományos felfedezéseiről 2016-ban Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezésében a FilmLab Stúdió nagyszabású ismeretterjesztő filmet készített. A 65 perces alkotás német nyelvű szinkronizált változatát (Die Stephanskrone und die ungarischen Krönungsinsignien címmel) elsőként 2017. május 31-én a bécsi Collegium Hungaricumban mutatták be. A teltház előtt zajló premier meghívóját itt olvasható.

A rendezvényt ifj. Bertényi Iván vezette leA rendezvényt a kutatócsoport tagja és a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója, ifj. Bertényi Iván moderálta. Magyarország bécsi nagykövete, Perényi János, majd a kismartoni Esterházy Privatstiftung képviselője, Ervin Windisch köszöntötte a megjelenteket, a Magánalapítvány ugyanis a film német szinkronizálását és az eseményt kiemelten támogatta − elsősorban annak köszönhetően, hogy a film részletesen bemutatja a család Fraknó várbeli kincstárában a kutatócsoport által felfedezett és azonosított legkorábbi (17. századi) koronázási országzászlókat.

A pódiumbeszélgetés résztvevői Bertényi Iván Pálffy Géza Bárány Krisztián és az utóbbi tolmácsa Dallos EmeseA vetítést követő pódiumbeszélgetésen a film céljai és kulisszatitkai mellett Bárány Krisztián filmrendező és Pálffy Géza kutatócsoport-vezető terveikről is beszámolhattak. Az utóbbiak közül kiemelkedik a koronafilm többnyelvű (előreláthatólag angol, magyar, német, orosz, spanyol és szlovák) DVD-változatának az ősz folyamán történő kiadása. A filmbemutatóról részletesen itt, itt és itt lehet olvasni..

 

Bertényi Iván Pálffy Géza Czigány Balázs Esterházy Privatstiftung és Bárány Krisztián a filmvetítést követőenA koronafilm magyar nyelvű változata DVD-n 2016 decemberében jelent meg, ára 2500 Ft. Megvásárolható közvetlenül a kiadótól, intézetünkben (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4. B 4/44. szoba, munkanapokon 9:00–12:00 óráig) és a Penna Bölcsész Könyvesboltban (Bp. 1053 Magyar u. 40., munkanapokon 13:00 és 17:00 óra között, tel.: 06 30 203 1769, e-mail: ) vagy megrendelhető a e-mail-címen, illetve a 224–6700/4624, 4626-os telefonszámon.