Ferenc pápa apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a magyar tudományos és kulturális élet képviselőivel találkozott. A rendezvényen a Bölcsészettudományi Kutatóközpontot Molnár Antal tudományos főigazgató-helyettes, intézetünk igazgatója, a Történettudományok Pápai Bizottságának tagja képviselte.

ppke1 ttiKépkivágás a Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen című videófelvételből

Ferenc pápa a magyar egyetemi és kulturális élet képviselőihez intézett beszédében „az igazság keresésének és művelésének fáradságos, kockázatos útjáról” szólt, mely „a szeretettől soha el nem szakadó, kapcsolatban maradó, alázatos és nyitott, konkrét és közösségi, bátor és alkotó megismerésen alapul” – emelte ki P. Vértesaljai László SJ a Vatican News honlapján. 

A találkozóról részletes beszámoló olvasható a Magyar Kurír oldalán, amely idézi a Szentatyát:

„Ez a magyarországi látogatásom utolsó találkozója, és hálás szívvel idézem fel a Duna folyását, amely összeköti és egyesíti ezt az országot sok más országgal, nemcsak földrajzi, hanem történelmi értelemben is.

A kultúra bizonyos értelemben olyan, mint egy nagy folyó: összeköt, átfolyik az élet és a történelem különböző területein, összeköti azokat, és lehetővé teszi, hogy az ember eligazodjon a világban, magához öleljen távoli országokat és vidékeket, csillapítja az elme szomját, öntözi a lelket, és gyarapítja a társadalmat.”

ppke btkFotók: Molnár Antal

A rendezvényről videófelvétel is készült, amely megtekinthető a YouTube-on: