Villány Város Önkormányzata, Nagyharsány Önkormányzata, a Harsány-hegyi Csata Emlékműbizottsága idén is augusztus 12-én rendezte meg hagyományos történelmi megemlékezését. Az idei megemlékező beszédet intézetünk tudományos tanácsadója, Tóth Ferenc mondta.


harsany

A rendezvény a Nagyharsányi Szoborparkban 18 órakor ökumenikus tábori istentisztelettel vette kezdetét, amelyet Felföldi László pécsi megyéspüspök és Balogh László református lelkész celebráltak. Tóth Ferenc beszéde után az ünnepi megemlékezés hadijáték bemutatóval, zenei programokkal és hangulatos tábori vacsorával ért véget.

A rendezvényen a Harsány-hegyi csatában részt vett nemzetek diplomáciai képviselői és civil szervezetek is lerótták kegyeletüket az ütközet elesett hőseinek állított emlékműnél.