Magyar Egyház- és Teológiatörténeti Akadémia (META) Egyesület és a Magyar Történelmi Társulat Egyháztörténeti Tagozata 2024.  június 4-én és 5-én immár tizedik alkalommal rendezte meg az Egyháztörténészek Országos Találkozóját, ezúttal Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban


A rendezvényen Molnár Antal, intézetünk igazgatója  A nyugat-európai egyháztörténet-írás új perspektívái címmel tartott előadást. Mint elmondta, az egyháztörténet-írás tendenciáit vizsgálva kettősséget figyelhetünk meg. Egyrészt a 20. század első felében az egyháztörténelem egyenjogúvá vált a történettudomány többi ágával. Az új törekvésekkel való együtt mozgásának következtében lényegében levált a teológiáról, és a történettudomány egyik húzóága lett, de nem kimondottan egyháztörténetként, hanem számos fontos új tematikai irány (a mentalitástörténettől a mikrotörténetig) meghatározó részeként, új kérdésekkel és új köntösben. Másrészt a teológiai tudományosságban művelt egyháztörténelem nagyrészt a fenti változásoktól függetlenül él tovább az egyházi intézménytörténet és erudíció egyre inkább pislákoló őrhelyeként. A továbblépést, megmaradást a hagyományos egyháztörténet számára a fősodorbeli történetírás felé való nyitás jelentheti.   


Hozzátette, itthon ez a két tendencia az 1930-as évekig párhuzamosan fejlődött, a kommunizmus pedig négy évtizednyi szünetet hozott. Az egyházi gyűjtemények és az egyházi oktatási intézmények egy része a hatásokat válogatás nélkül fogadták be, ami a nyugat-európainál sok esetben szervesebb fejlődéshez vezetett, a történeti és teológiai irány nem vált szét élesen egymástől. Sok pótolnivaló van a historiográfiai és elméleti dimenziók terén, amelyek a kutatásokat értelmezhetővé teszik, illetve amelyek segítségével jobban lehet kapcsolódni az egyetemes történetírás egyházi tematikáinak kérdésfeltevéseihez. Molnár Antal végül kiemelte, ebben a munkában a folyamatos egyéni tájékozódás mellett nagyon hasznos segítséget nyújtanak az olyan találkozások, beszélgetések, reflexiók és önreflexiók, mint amelyekre az egyháztörténészeket évente összegyűjtő találkozó lehetőséget nyújt. 

pecs3 pecs4


 

A konferencián intézetünk munkatársai közül részt vett még Balogh Margit tudományos tanácsadó, osztályvezető, aki Janka GyörggyelVárszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapáttal és Zombori Istvánnal beszélgetett az 1980-as és 1990-es évek egyháztörténet-írásásról Bánkuti Gábor moderálásával. Varga Szabolcs, intézetünk tudományos munkatársa a Földváryné Kiss Réka vezette Az interdiszciplinaritás lehetőségei című kerekasztal-beszélgetés résztvevője volt Bárth Dániel és Rosta Gergely mellett. Végül Molnár Antal pedig a távollevő Véghseő Tamást helyettesítve Forgó Andrással és Bánkuti Gáborral beszélgetett a szomszédos országok egyháztörténet-írásának hazai felhasználási lehetőségeiről.