Június 6-án Sudár Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Kora Újkori Témacsoportjának és az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportjának kutatója tartott előadást Elveszett őskrónika törökül? Avagy Mahmúd Terdzsümán írói módszereiről címmel intézetünkben. A vizsgált szöveg szerzője és a kézirat körüli történetek melegágyai a legendaképződésnek. A kéziratot Vámbéry Ármin adományozta a Magyar Tudományos Akadémiának, nem tudjuk azonban, hogyan jutott a birtokába a szöveg. Az előadó elmélete szerint a forrás Szilágyi Dániel, 1848-as veterán lehetett, akinél Vámbéry törökül tanult. Szilágyi maga nem írt, de gyűjtötte a kéziratokat, saját antikváriuma is volt: talán tőle származhatott a mű.
1861-ben Budenz József készített részletes ismertetést a szövegről, melynek egy részét le is fordította. Már ő is megjegyzi, milyen furcsa, hogy a krónika egy Nagy Sándorról szóló történetet is tartalmaz.
1961-től Hazai György tanulmányozta a krónikát, aki előadásokat is tartott róla. Az 1970-es években Grandpierre Endre vetette fel, hogy a közismerttől egészen eltérő csodaszarvas-történetet találunk a krónikában. A szöveg teljes fordítását végül egy Prágában élő magyar turkológus, Blaskovics József készítette el, kiadására 1982-ben került sor. A mű az ezt követő években számos (nem csak tudományos) kutatás tárgya volt. Összeesküvés-elméletek is születtek ezzel kapcsolatban, melyek egyike, hogy ezt az ellenséges törökök által megőrzött őstörténetet a Magyar Tudományos Akadémia eltussolta, mert nem illett bele a hivatalos elméletekbe. A mű újabb 
magyar fordítását, török nyelvű átiratát és facsimilijét Hazai György tette közzé, a kutatás tehát kiváló alapokra támaszkodhat.
A későbbiekben Fodor Pál foglalkozott komolyan a művel, melynek mondanivalóját igyekezett a korabeli térben elhelyezni, és arra a következtetésre jutott, hogy őstörténetnek álcázott politikai pamfletről van szó.
Az előadó magáról a szövegről elmondta, hogy ez egy igen igényes kivitelű kézirat, teljes szöveg, nagyobb törések és hiányok nélkül, habár javításokat és utólagos pótlásokat azért tartalmaz. Versbetétei és díszítése is igényességről tanúskodnak. A szerző szépírói stílusa azonban különös hatást kelt: az oszmán irodalomban szokásos elemek, fordulatok ugyan megvannak benne, az összkép mégsem törökös. Szerzője ugyanis nem török származású, hanem egy bécsi zsidó kereskedő fia, aki talán Mohácsnál esett fogságba, és a törököknél egészen az udvari tolmács rangjáig vitte.
A vélhetően csak írói fogásnak használt kerettörténet szerint a mű egy Székesfehérvár romjai között talált munka fordítása (fordítás alatt a kor török írói mindig átdolgozást értettek). Annyi már kezdetben is bizonyos volt az őstörténeti részekről, hogy vannak közös pontjai Thuróczy Krónikájával, és egyértelműen felhasználja Justinus Világtörténetét is. Újabb megfigyelés viszont, hogy az előadó vizsgálata szerint mintegy 95%-os egyezést mutatott a Thuróczy-krónika tényanyagával. Az eltérő kultúrák miatt persze a stílus egészen más, de a valós tartalmi elemek mind megvannak, a krónika kivonatoláson, tömörítésen, másutt szövegbővítésen esett át a török verzióban. A bővítések azonban mindig oszmán írói fordulatok, tartalmi bővítés nélkül. A tatárjárás leírása az egyetlen különbség a két dokumentum között: ez viszont a Rogerius-féle történet átirata.
A szerző, Mahmúd szereti saját logikája szerint némi erőszakkal összefüggésbe hozni az egyes eseményeket. 
Másik problémája a pontatlan latin nyelvtudás, ami tárgyi tévedéseket eredményez. Egészében néhol kissé kapkodó, „összecsapott” munkának tűnik, és érdekes módon láthatóan nem ismerősek a szerző számára sem a magyar viszonyok, sem a magyar történelem. Művét valószínűleg írnok tisztázta le.
Az „őskrónika” írójának motivációja is érdekes kérdés, ez lehetett politikai, vagy esetleg a személyes előrejutás vágya.
Nem volt tehát valódi őskrónika a mű mögött, fő forrása a Thuróczy-krónika, történettudományi áttörés helyett tehát inkább érdekes oszmán–magyar művelődéstörténeti emlékként tekinthetünk rá.
Péterfi András
