Az MTA BTK Történettudományi Intézet folyóirata, a Történelmi Szemle ez évi 2. száma 2016. július 27-étől kapható. A helyben megvásárolt, illetve az Intézettől közvetlenül megrendelt lapszám ára 1000 Ft. Postai csomagküldés esetén a postaköltség a vásárlót terheli. Az egyes számok megvásárolhatóak, illetve megrendelhetőek: MTA BTK Történettudományi Intézet (Bp. 1014 Úri u. 53., I. em. 57-es iroda; telefon: 224–6700/624-es és 626-os mellék; e-mail: ), az MTA BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (1053 Budapest, Magyar u. 40., Tel.: 06 30 203 1769, e-mail: ), illetve partnereinknél. A folyóirat teljes évfolyama előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál. Az új szám tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.
Részletek a tanulmányokból
„Komoly gondban van az a tanár, aki pontos választ kíván adni a diákok azon kérdésére, hogy vajon mi történt a szigetvári ostrom utolsó napjaiban, mikor és hogyan halt meg a vár élén álló Zrínyi Miklós és az Oszmán Birodalmat évtizedekig szilárdan irányító I. Szulejmán szultán. Elég a történelmi festményeket végignézni, és eluralkodik rajtunk a kétely. Zrínyi vajon vakító napsütésben, fehér lovon rontott ki a szigeti belső várat övező vizesárok feletti hídon, miként azt Peter Krafft monumentális festménye ábrázolja, vagy Benczúrnak hisszük el, hogy az aggastyánként visszatekintő kapitány apokaliptikus félhomályban gyalogosan tüzelte megmaradt övéit a törmelékhegyeken állva a túlvilág világossága felé törve? Esetleg Csontváry groteszkbe hajló képe az etalon, ahol „a szigetvári hős egy parasztbarokk kúria előtt álldogál kényelmes testtartásban, csípőre tett kézzel, egymagában.” /Fodor Pál–Varga Szabolcs: Zrínyi Miklós és Szulejmán halála/
„Mint tudjuk, a történeti források esetében néha a hallgatás is beszédes.216 Zsilinszky Endre már 1918 előtt jelentékenynek mondható írásbeli munkásságában, publikációiban és fennmaradt – tekintélyes, mégis töredékes – hagyatékában különösen két téma tabusítása feltűnő. Egyrészt szinte semmit sem tudhatunk meg személyes viszonyáról félszlovák származásával kapcsolatban, másrészt az Áchim-ügy sem kerül elő semmilyen vonatkozásban. Utóbbi esetben a csöndet később megtörő hangokra adott apatikus vagy éppen agresszív válaszok belső feszültségről árulkodnak, ami egy gyilkossági vád esetében érthető is, jóllehet ő erre a konfliktusra alapvetően a családján esett sérelem szemszögéből tekintett, vagyis »becsületbeli önvédelem«-ként (Ehrennotwehr) fogta fel az eseményt.” /Bartha Ákos: Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai szocializációja/
„A királyi udvarban a király nevében ítélkezni különös jelentőségű volt, és a 13. századtól kezdve ez volt az országbíró feladata is. Azonban ennek a feladatnak megvoltak a maga hátrányai: ahhoz, hogy az országbíró az udvarban a király képében ítélkezzen, ott kellett tartózkodnia. Már az 1222. évi Aranybulla is tiltotta az országbírónak, hogy a királyi udvaron kívül tárgyaljon pereket (egyedül az udvarban megkezdetteket fejezhette be máshol). Az idő előrehaladtával azonban a magukat tartományurakká kinövő bárók – akik közül az országbírók is kikerültek – egyre inkább a saját tartományukban szerettek időzni, és, ahogy az előző fejezetben is megfigyelhettük, egyre inkább az alországbírónak engedték át a saját helyettesítésüket. Ez a rendszer nagyon is kényelmes megoldás volt, hiszen e helyettesek az országbírók »meghosszabbított kezeként« működtek, és az általuk lefolytatott ügyek bírói jövedelmeit és a bírságokat továbbították az országbírónak, aki csak bizonyos időközönként kereste fel az uralkodót és kúriáját. Érthető tehát, hogy egy országbíróktól független alországbíró állításában minden országbíró erősen ellenérdekelt volt. Erre azonban legalább kétszer történt kísérlet az 1290-es évek előtt is.” /Szőcs Tibor: Az alországbíró és az országbíró viszonya a 13. század második felében/
„Az 1514. évi keresztes lázadás, közismert nevén a Dózsa-féle parasztháború a késő középkori magyar történelem egyik legjobban feldolgozott, és a források összegyűjtése szempontjából – elsősorban a »parasztokmánytár«-nak köszönhetően – az egyik legjobban feltárt témájának mondható. Ennek ellenére még mindig bukkanhatnak fel eddig ismeretlen adatok. Ezek ugyan leginkább külföldi szórványemlítések, de olykor a kutatás számára jelentős információkkal szolgálhatnak. Magam is így jártam: néhány héttel a parasztháború eseményeiről szóló, korabeli külföldi értesüléseket (követjelentéseket és röplapokat) feldolgozó tanulmányom, illetve az azt tartalmazó kötet megjelenése után kaptam kézhez digitális formában annak a három dokumentumnak a fényképét, amelyek eddig teljességgel, illetve részben ismeretlenek voltak, és fontos új adatokat tartalmaznak. Közlésük és ismertetésük azért is lényeges, mivel árnyalják, illetve kiegészítik a keresztes lázadás kitöréséről és kezdeti eseményeiről alkotott eddigi, illetve újonnan rekonstruált képünket.” /Lakatos Bálint: Dózsa György, Jean Hannart és a „ceglédi kiáltvány” – Három újabb forrás az 1514. évi parasztháború eseménytörténetéhez/
Jóllehet a 19. század első harmadának legsúlyosabb magyarországi járványával kapcsolatos ismereteink az elmúlt évtizedekben jelentősen bővültek, és Zemplén vármegyére vonatkozóan is rendelkezésünkre áll egy viszonylag régi monográfi a,1 mégis vannak még fehér foltok az eseménytörténetben. A Sátoraljaújhely környékén dühöngő betegség és a jobbágylázadás történetéből elsősorban a demográfi ai vagy a politikai problémák érdekelték a kutatókat. A „fehér foltok” egyike az Újhelyen a járvány kezelésére létrejött bizottság tagjainak lemondása, majd pozíciójuk újbóli vállalása. /Bodnár Krisztián: „…ki fog felelet terhével tartozni, a Tekintetes Úr kétség kívül tudni méltóztatik” – Kossuth Lajos és a sátoraljaújhelyi kolerabizottság tagjainak kollektív lemondása 1831-ben/
