A Magyar Tudományos Akadémia székházának dísztermében, 2018. április 25-én került sor a Filmklub az Akadémián című programsorozat újabb eseményére,amelyen a Görgei Artúr születésének bicentenáriumi évfordulója alkalmából bemutatott Isten veled, Görgei! című (a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával létrejött) történelmi dokumentumfilmet láthatta a közönség. A rendezvény kettős könyvbemutatóval (Prágay János A magyar forradalom és a Görgei Artúr válogatott írásai) és kerekasztal-beszélgetéssel egészült ki. Az esemény fotógalériája (Szigeti Tamás képei) itt látható.
A vetítés után Simon Judit filmrendező mellett Hermann Róbert történész (Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Veritas Történetkutató Intézet), Csikány Tamás történész (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Katona Csaba történész (MTA BTK TTI), illetve Tóbiás Krisztián költő, szerkesztő (Tempevölgy folyóirat) volt jelen, és készséggel válaszoltak a film megtekintését követően a közönség által feltett kérdésekre is.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc meghatározó eseményeihez kapcsolódó és azokat feldolgozó alkotásokat – akár tudományos vagy ismeretterjesztő formában – a mai napig jelentős figyelem kíséri. Jól mutatja ezt a helyszínen megjelent több mint hatszáz érdeklődő, az erre való tekintettel két teremben, párhuzamosan vetítették a dokumentumfilmet. AzÁruló vagy hős? Görgei Artúr megítélése a világosi fegyverletételtől napjainkig” alcímet viselő alkotás a hadvezér életútjának, döntéseinek bemutatásával arra keresi a választ, hogyan válhatott a szabadságharc kitűnő és elismert tábornokából az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc elbukásának okozójává. A dokumentumfilmben a téma szakértőjeként szólaltak meg: Kedves Gyula, Pelyach István, Varga Benedek, Hermann Róbert, illetve a Görgey-leszármazottak: Görgey Gábor és Albertné Görgey Zsuzsanna is. A szabadságharc élőszereplős jeleneteit a Nagykun Nádor Huszár Bandérium tagjainak közreműködésével vették fel.
A film tisztázza a 19–20. századi történettudomány kánonjában meggyökeresedett, egyöntetűnek mutatkozó árulószerep hamis voltát (egyúttal rámutatva Görgei felelősségteljes katonai–stratégiai döntéseinek helyességére), párhuzamosan kiemelve azt paradigmaváltást, amely napjainkra tisztázta a hadvezér szabadságharcban játszott valós szerepét – így jelölve ki számára méltó helyet a nemzeti panteonban: a szabadságharc fővezére nem áruló, hanem az egyik legkiemelkedőbb magyar katonai stratéga volt.
A néző megismerheti a felvidéki Toporcon, 1818. január 30-án született elszegényedett nemesi származású, görgői és toporci Görgei Artúr (1848 után elhagyva nemesi nevét, azt „y”-helyett, „i”-vel írta haláláig) családját, gyermekkori neveltetését; a tullni utásziskolai tanulmányait végző és később katonai szolgálatot vállaló fiatalembert. Magunk előtt látjuk a magyarságához ragaszkodó ifjút a magyar nemes testőrség körében töltött időszakból, illetve a prágai egyetemen végzett kiemelkedő vegyészt, amint prof. Josef Redtenbacher (1810–1870) tanítványaként korszakalkotó kutatásokat végez (elsőként oldotta meg a zsírsavhomológok elválasztását, kimutatva a laurinsav jelenlétét a kókuszdiózsírban). Végigkísérhetjük – az 1848. június 9-i hatállyal – főhadnagyi kinevezésétől kezdődően a főhadvezéri, tábornoki rangig emelkedő, elhivatott, megalkuvást nem tűrő katonai pályafutását. A képi gazdagsággal (számos illusztrációval, korabeli felvételek bemutatásával) elkészített film végigveszi a szabadságharc főbb hadszínterein lezajlott ütközeteket, a különböző hadjáratok eredményeit – egészen az elkerülhetetlen végig, melyre a szabadságharc 1849 áprilisától már predesztinálva volt: az orosz cári erők intervenciójának ténye minden kétséget kizáróan, sorsdöntően megalapozta a függetlenségi háború végzetes kimenetelét. A jól felszerelt reguláris hadseregekkel szemben Magyarországnak nem lehetett valós esélye – az osztrák hadsereg önmagában döntően nem tudta megoldani a függetlenségi háború leverését, ám az orosz fél csapatainak bevonásával, annak többszörös túlerejével szemben a katasztrofális temesvári vereséget követően a magyar hadvezetés számára nyilvánvalóvá vált: elvesztettük a szabadságharcot. 1849. augusztus 11-én Görgei Artúr egyszemélyben vállalta a polgári és katonai hatalommal járó felelősséget és az aradi haditanács előtt kimondta, leteszi a fegyvert. „Talán elég lesz, ha egymagamleszek annak áldozatja.” (Görgei Artúr levele Fjodor Vasziljevics Rüdiger orosz lovassági tábornoknak, Ó-Arad, 1849. augusztus 11.) A kapituláció aktusa, mely a szomorú véget – és a megtorlások időszakának kezdetét – jelentette az elbukott forradalom hívei számára, 1849. augusztus 13-án következett be. Az orosz cár közbenjárására végül halálra nem, „csak” 1867-ig tartó klagenfurti (erős rendőri őrizettel járó) száműzetésre ítélt Görgei későbbi sorsát érzékletesen rajzolja meg a dokumentumfilm. Plasztikusan mutatkozik meg a néző számára a tizennyolc évig tartó internáltságból Magyarországra visszatérő, Visegrádon (István öccse szentgyörgypusztai birtokán) gazdálkodást folytató, honvéd társait túlélő, „visegrádi remeteként” is aposztrofált idős ember morális számkivetettsége – egészen 1916. május 21-ig, amikor földi pályafutását befejezte és örök nyugalomra helyezték a Fiumei úti Sírkert árkádsorán lévő nyughelyére.
A film alcímében idézett (Áruló vagy hős?) kérdésre egyértelműen megadhatjuk a választ: a forradalom és szabadságharc bukásának hatására kézzelfoghatóvá vált az a bűnbakkeresési törekvés, amely az „áruló” mítoszának megszületésében fogalmazódott meg. A katonai szempontokat szem előtt tartó Görgei és a politikus Kossuth közötti véleménykülönbség – amely valójában Kossuth rossz helyzetértékeléséből és szervesen összetett, politikai és egyéni érdekeiből is fakadhatott – egyértelműen megpecsételte Görgei Artúr morális megítélését. Kossuth vidini levelének (1849. szeptember 12.) megírása nyomán terjedt el Görgei „nemzethóhér”-nak minősítése a nemzeti történeti narratívában, amely nem csak a volt szabadságharcos honvédok körében vált meghatározó gondolattá, hanem a honi literatúrában is megtalálta a maga termékeny táptalaját. Az a tény, hogy Görgeit a szabadságharcban játszott szerepe ellenére a haditörvényszék számos halálos ítéletével szemben – a megtorlások során – nem végezték ki, tovább erősítette az „áruló tábornok” mítoszát. (Kijelenthető, hogy a tábornokot de factovalahol mégiscsak halálra ítélték: nemcsak az 1916-ban bekövetkezett haláláig kellett viselnie a korszak társadalmának nagy részétől e negatív bélyeget – a megvetést és az elidegenítettséget –, hanem az utókor korszakonként némiképp változó, kevés kivételétől eltekintve – leginkább az 1960-as, 1970-es évekig tartó – történettudományi diskurzusai sem rehabilitálták őt egyöntetűen.) A marxista történetírás (annak ideológiai törekvései mentén létrejött, tendenciózus torzításaival átszőtt) kánonja természetszerűleg Kossuth véleményét tartotta meghatározónak, így Görgei szerepe nem lehetett más, mint a forradalom árulójáé. Ezzel szemben a mai történettudományi kutatások egyértelműen kimutatták, hogy Görgei Artúr katonai zsenialitása abban is rejlik, hogy – egyes becslések szerint – nagyságrendileg több tízezer (a 100.000 főt megközelítő) magyar katona (és az esetlegesen áldozattá váló polgári lakosság) életét mentette meg azzal a stratégiai döntésével, hogy kapitulált – nem az osztrák császári, hanem az orosz cári erők előtt. Görgei kitűnő katonai éleslátásával tisztán érzékelte, hogy a nagyjából háromszoros haderővel szemben, illetve a magyarországi hadiipari termelés egyre elégtelenebbnek mutatkozó állapota miatt a magyar seregek akkor és ott már nem tudják győzelemre vezetni a magyar szabadságharcot.
A filmvetítés után a meghívott vendégek, szakértők beszámoltak a film elkészítésének körülményeiről, a Görgei-kutatás jelenlegi eredményeiről. Simon Judit rendező elsőként felidézte az egy évig készült film létrejöttét és az alkotási folyamathoz fűződő személyes indíttatásairól mesélt. Elmondta, hogy korábbi (ugyancsak az Magyar Tudományos Akadémia Filmklubjában bemutatott), Bay Zoltán fizikusról készült filmjének készítése során találkozott a vegyész Görgei Artúr alakjával, és ennek hatására olvasta el a tábornok Pethő Sándor-féle életrajzát. Akkor fogalmazódott meg benne egy dokumentumfilm készítésének az elképzelése, s amely alkotás véleménye szerint jó lehetőséget adhat válaszaival az árulási-vádat érintő mítosz kérdéskörének körbejárására – a nagyközönség számára is.
A filmben szakértőként megszólaló Hermann Róbert megemlítette, hogy Görgei életpályájának felrajzolásához gazdag források állnak a kutatók rendelkezésére, illetve mennyire nehéz a történészek dolga Görgei Artúr szerepének megítélését illetően. Kiemelte, hogy az életpálya hihetetlenül gazdagon dokumentált: „gyakorlatilag a ’48-as szabadságharc katonái között nincsen még egy olyan személyiség, akinek az 1848 előtti, a 1848–1849 alatti és az 1849 utáni életpályája ennyire nyomon követhető lenne” és a rendelkezésre álló, kutatható források számát tekintve sokat lehetne róla tudni. A nagy mennyiségű forrásanyagra vonatkozóan elmondta, hogy– bár meglehetősen szét vannak szóródva – nagy részük a fővárosi közgyűjteményekben található. Fontos, hogy – bár előfordult 1869 és 1874 között olyan év, amelyből Görgeinek csak egyetlen levele maradt fenn – még mindig kerülnek elő újabb és újabb levelek, naplók és emlékiratok, tehát nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a Görgei-kutatás soha nem fog befejeződni. A bemutatott filmet véleményezve kiemelte hogy, az alkotás alapvetően korrekt életrajzi és kortörténeti képet ad – mind pályájának kezdetéről, mind az 1848–1849-es vitás kérdésekről, illetve a 1849 utáni életének alakulásáról egyaránt.
A felmerülő kérdésre, mely szerint a dokumentumfilm segíthet-e a közoktatásban Görgei megítélésének helyretételét illetően, Katona Csaba egyértelműen igennel felelt. Válaszában párhuzamot vont egy másik alkotással. Utalt rá, hogy az MTA BTK TTI kutatói ugyanezen díszteremben léptek rá erre az útra a Pálffy Géza nevével fémjelzett „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport által jegyzett film (A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában, 2016) vetítésével, hogy tudományos kutatásaikról a képi világ által megteremtett eszközökkel is beszámoljanak. A hagyományos eszközök (a konferenciák, az előadások, a forráskiadások, a tudományos igényű monográfiák és a népszerűsítő kiadványok) mellett élni kell a mai kor eszközeivel, miután a 21. század a vizuális kultúra százada: „A tapasztalatunk az, hogyha valamit filmen is meg tudunk fogalmazni – tudományos igénnyel, de népszerűsítő jelleggel –, akkor az sokkal könnyebben szólítja meg elsősorban a fiatalabb korosztályt, de alapvetően a társadalomban mindenkit”. Véleménye szerint, adott esetben az ilyen jellegű alkotás – megfelelő közegben – többet tehet a Görgei-féle tévhitnek az eloszlatásában (még inkább Görgei Artúr valódi életútjának, katonai és emberi nagyságának megismeréséért), mint akár szakmai közegben egy monográfia. „Hozzátenném, hogy a kettő nem egymás ellen, hanem egymás mellett működik” – mondta a történész.
A film és a hozzá kapcsolódó szakértői véleményezés után került sor a kettős könyvbemutatóra: először Prágay János A magyar forradalom című kötetét mutatták be, amely a Tempevölgy folyóirat könyvsorozatában jelent meg (szerkesztette: Tóbiás Krisztián, sajtó alá rendezete: Katona Csaba, fordította: Burza Patrícia Kármen, jegyzetekkel ellátta: Hermann Róbert és Katona Csaba, a bevezető tanulmányokat írta: Csikány Tamás és Katona Csaba).
Csikány Tamás a Prágay-kötet kapcsán kiemelte annak érdekességeit, és azt, mennyiben hozott újat a történettudomány számáraa kötet megjelenése: magyar nyelven most látott először napvilágot. Tisztán megmutatkozik az olvasóközönség előtt, hogy Amerika 1850-es, 1860-as éveiben vagy akár Európa nyugati felén (az angol nyelvterületen), hogyan és milyennek látták a magyar szabadságharcot, hiszen ez volt az egyik első hitelesnek mondható forrás. A 19. század embereként „Prágay János érdekes szerző mindenképpen, hiszen ő is ott volt a szabadságharc első soraiban harcoló emberek mellett közvetlenül, így elég sok mindent látott”. A történész röviden felvázolta Prágay János fordulatokban bővelkedő életét. Katonai pályafutása során 12 évig vállalt hadiszolgálatot, nyelvészkedett, és ami a hadtörténet számára úttörőnek tekinthető: a katonai szabályzat fordításával megteremtette a magyar katonai szaknyelvet. A szélsőségesen gondolkozó republikánus nézeteket valló, nyughatatlan Prágay a komáromi kapitulálás után Bécsbe ment, majd Amerikába emigrált, ahol megírta emlékiratait. Életét tisztázatlan körülmények között Kubában fejezte be. A Görgeit érintő árulói váddal kapcsolatban Csikány Tamás párhuzamot vont a film és a Prágay János könyve között: „amit a filmben elmondtak a történészek, itt éppen az ellenkezőjét találjuk. Komáromban, ahol be volt zárva Prágay is a védőkkel együtt a szabadságharc végén, valós megdöbbenést váltott ki, hogy leteszi a magyar fősereg a fegyvert. Ott mindenki egyből árulót kiáltott, tehát ebben a könyvben Görgei mint áruló szerepel, végül is annak a közvélekedésnek megfelelően, ahogy akkor általában a katonák gondolkoztak”.
Tóbiás Krisztián a kötet szerkesztője elmondta, mi vezetett az emlékiratok kiadásához: „három-négy évvel ezelőtt Balatonfüred és Komárom városa egy kulturális együttműködési megállapodást próbált tető alá hozni”. A két város közti kapcsolódási pontként bukkantak rá Prágay János alakjára (aki Balatonfüreden született és Komáromban katonaként szolgált). Hosszas szakmai egyeztetést követően nekiláttak az emlékiratok fordításának. A munka nehézségét az eredeti, angol kiadás nyelvezete adta. A könyv meglehetősen rossz angolsággal íródott, s így a sokszor értelmetlennek tűnő szövegek magyar nyelvre való átültetését hosszú szakmai konzultációk sora övezte. Prágay János díszes kis kiadásban napvilágot látott emlékirata 2017-ben jelent meg.
A másik könyv, a Hermann Róbert szerkesztésében megjelent, Görgei Artúr válogatott írásai. Értekezések, vitairatok, cikkek, interjúk 1848–1915 című munka. A történész elmondta, hogy a könyv létrejötte hosszú időre, valójában több évtizedre tekint vissza, kötetét egykori atyai barátja, tanára, Katona Tamás emlékének szentelte. Katona Tamás tervezte azt, hogy a szabadságharc tábornokának rövidebb írásaiból szükséges lenne kiadni egy kötetet, és ő volt az, aki 1988-ban Görgei Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben című emlékiratát korszerű fordításban és nagyon jó jegyzetanyaggal közzétette. Ezután viszont politikai pályára lépett, így Hermann Róberthez került a teljes anyag. Ekkor még nem került kiadásra, de időközben megtörtént a forrásszövegek sajtó alá rendezése, amely a Zrínyi Kiadó gondozásában 2017-ben megjelenhetett. A kötet újdonságát az adja, hogy „ennek az anyagnak a 60-70%-a volt egyben, összeszedtem azokat az interjúkat, amelyeket Görgei Artúrral 1884 után készítettek, illetve azokat az önéletrajzi jellegű leveleket, amelyekben az 1848–1849-es működésére vagy fiatalkorára emlékszik vissza. Így lett belőle egy több mint 500 oldalas kötet”– utalt vissza a szerkesztés körülményeire Hermann Róbert. Méltatta a teremben jelen lévő Riedel Miklós (kémikus, az ELTE TTK Fizikai Kémiai Tanszékének egyetemi docense) segítségét Görgei kémiai–vegyészi munkásságának feltárásában. Riedel Miklós újrafordította Görgei kókuszdiózsír savairól írott kémiai értekezésének huszadik század elejei fordítását, illetve további jegyzetanyaggal is ellátta azt.
A film és a rendezvény nyilvánvalóvá tette, hogy a nemzeti emlékezet kánonjában Görgei Artúr egyénisége – az elért kimagasló katonai érdemein túl – felmutatja számunkra azokat a kimagasló emberi értékeket, melyekkel a magyar nemzetet mindenkor a legjobb tudása és tehetsége szerint szolgálta. A leszármazott Görgey Gábor vallomása szerint „mindmáig a magyar történelem egyik legkarakteresebb, legtisztességesebb és a politika szennyezettségétől magát távol tartó alaknak látom őt”. Görgey Zsuzsanna kiemelte, a hadvezér személye tanúságtétel a „rendíthetetlenség, a töretlen hit és a szinte makacsságig kitartás az igaz ügy mellett”, mely a szabadságharc tábornokának saját szavaiból is kitűnik: „Mit Istennek megfejthetetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal, s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet.” (Görgei Artúr, Óaradon, augusztus 11-én 1849.)
Sziklay Cs. Mónika irodalomtörténész
A beszámoló a Tempevölgy számára készült, a szerkesztőség engedélyével jelenik meg honlapunkon. Az eredeti itt olvasható.
