+36 1 224 6755   

BTK Történettudományi Intézet

Eseménynaptár

Fedeles-Czeferner Dóra előadása a Budapest 150 – Budapesti Mozaikok sorozatban
2023. április 19., Szerda, 16:00

Ismertető

bp150 bp mozaik v 002 page 001

Budapest Főváros Levéltára és az ELTE BTK Nőtörténeti Kutatóközpont szervezésében kerül sor Fedeles-Czeferner Dóra tudományos segédmunkatárs (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet): „Utálom az életet és magamat is!” A Feministák Egyesülete zsidó származású vezetőinek túlélési stratégiái a második világháború éveiben című előadására.

Helyszín: Budapest Főváros Levéltára Gárdonyi Albert terem, 1139 Budapest, Teve utca 3-5.
Időpont: 2023. április 19. (szerda) 16.00 óra

Az előadóval beszélget: Géra Eleonóra, az ELTE BTK Nőtörténeti Kutatóközpont vezetője

A meghívó letölthető.

  • Az eseményen kép- és hangfelvétel készül.
  • A rendezvény ingyenes, regisztrációhoz nem kötött.

Az előadás összefoglalója:

Az előadásban azt vizsgálom, hogy mi történt a Feministák Egyesületének (Budapest, 1904–1949) Budapesten élő, zsidó származású, s egyúttal az alapítás óta a legaktívabb vezetőivel a második világháború időszakában, illetve az azt követő években. Mellerné Miskolczi Eugénia, Vámbéry Melanie, valamint Kunfi Zsigmonddal közös lánya, Nóra a holokauszt áldozatai lettek. Dirnfeld Janka, az egyesület titkára és testvére, továbbá Steinberger Sarolta csodával határos módon túlélték a háborús pusztítást. Életük alakulásáról, valamint az egyesület 1939–1945 közötti működéséről mindeddig alig rendelkeztünk információval. Schwimmer Rózsa levelezéséből azonban részletgazdag kép bontakozik ki arról, hogy az egyesület vezetősége milyen stratégiákkal igyekezett túlélni a második világháború borzalmait.

Az előadásban kitérek egyrészt arra, hogy Schwimmer Rózsa, az egyesület 1920-ban Ausztriába, majd az Egyesült Államokba emigrált egyik vezetője, miként igyekezett segítséget nyújtani egykori társnőinek Magyarország elhagyásában és az USA-ba történő emigrációban. E mellett pedig azt tárgyalom, hogy a Budapesten maradt tagok hogyan és hol vészelték át a háborús éveket, majd az 1945 utáni megpróbáltatásokat.

Helyszín

Szolgáltatások

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6755

E-mail