Ismertető

A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet szervezésében kerül sor Békés Csaba – Kecskés D. Gusztáv Magyarország NATO-csatlakozásának története, 1988‒1999 című kötetének bemutatójára Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából.

A könyvet bemutatja: Tálas Péter (NKE), Fejérdy Gergely (PPKE‒MKI)
Felkért hozzászólók: Csóti György, Gyarmati István, Jeszenszky Géza, Martonyi János, Simonyi András, Sztáray Péter
Moderátor: Fejérdy András (TTI, igazgatóhelyettes)

• Időpont: 2024. március 12. (kedd), 11 óra
• Helyszín: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Tanácsterem, 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4., B. épület, 5. emelet

Facebook-esemény

ZOOM link: https://us06web.zoom.us/j/89280020596?pwd=z09DBU9pbKppMmW4Ekp8dxxOG9BUNR.1

Meeting ID: 892 8002 0596
Passcode: 919856

A meghívó letölthető.

 A kötetről: 

A monográfia első ízben vizsgálja Magyarország 1999. március 12-én bekövetkezett NATO csatlakozásának történetét levéltári források, magyar és francia külügyi dokumentumok, magyar kormányzati iratok továbbá egykori magyar és francia diplomatákkal, valamint magyar katonai vezetőkkel készített interjúk alapján. A kötet részletesen elemzi a Varsói Szerződés megszüntetésének nemzetközileg is kevéssé ismert bonyolult folyamatát, bemutatja a mintegy tízéves csatlakozási folyamat nemzetközi feltételeit, a magyar vezetés törekvéseit, a NATO és a tagországok Magyarországgal való interakcióinak dinamikáját, valamint a magyar felkészülés körülményeit, fő lépéseit és eredményességét is.

A széleskörű levéltári kutatásokra építő munka forrásértékét jelentősen növeli, hogy az 1990-es évek kormányzati iratai a NATO levéltárában, illetve a NATO tagállamokban, így a Magyarországgal egyidőben csatlakozott Lengyelországban és Csehországban még nem, vagy csak korlátozottan kutathatók, így a mű számos tekintetben úttörő jellegű a nemzetközi irodalomban is. Ez a kötet egy hosszabb kutatás első eredménye, amely elsősorban a külpolitikai vonatkozáskra koncentrálva tömör összefoglalását adja a magyar NATO-csatlakozás elsődleges források alapján megírt történetének. A szerzők tervezik egy nagyobb lélegzetű, részletesebb monográfia elkészítését, amely egyben a témára vonatkozó legfontosabb levéltári iratokat is közreadja.

A kelet-közép-európai országok számára az 1989-90-ben bekövetkezett rendszerváltás után megnyílt a lehetőség, hogy a radikális átalakulás folyamatában a nemzetközi mezőben játsszanak fontos történelmi szerepet, azaz kezdeményezőleg vegyenek részt a szovjet blokk integrációs szervezeteinek felszámolásában. A helyzetet viszont jelentősen bonyolította, hogy a nyugati hatalmak, bár üdvözölték a térség demokratikus átalakulását, a régió országainak függetlenségi törekvéseit egészen 1991 tavaszáig nem támogatták. Ellenkezőleg, a Varsói Szerződést a NATO-val együtt az európai biztonsági rendszer, s így a stabilitás alapvető pillérének tekintették, ezért a régió országainak kormányait is a VSZ és a KGST tagság fenntartására ösztökélték. A Varsói Szerződés felszámolásában 1990 júniusától Magyarország és Csehszlovákia játszotta a fő szerepet, bár ekkor még eltérő stratégiát alkalmazva. Augusztustól már Lengyelországgal együtt igyekeztek elérni, hogy a VSZ katonai szervezetét mielőbb megszüntessék. Ezt szeptemberben sikerült is elérni, de a döntés végrehajtására a szovjet vezetés halogató taktikája miatt 1991 februárjáig kellett várni. A folyamat során jelentős szerepet játszott az a rivalizálás, amely Václav Havel és Antall József között alakult ki a régió meghatározó politikusa szerepéért. 

Az 1990 májusában megalakult Antall József kormány, bár hivatalos álláspontja a semlegesség volt, már júniustól óvatosan érdeklődött egy későbbi időpontban bekövetkező NATO csatlakozás esélyeiről, ám erre ekkor még egyértelmű elutasítás volt a válasz. A magyar kormány hivatalosan csak a Visegrádi hármak 1992-es prágai találkozóján, a másik két partnerrel együtt nyilvánította ki, hogy célja a NATO tagság elérése. A csatlakozási folyamat valódi megkezdésére azonban 1994. januárig kellett várni, amikor a Békepartnerség program meghirdetése után Bill Clinton elnök a V4 országok vezetőivel való prágai találkozóján kinyilvánította, hogy a visegrádi államok csatlakozása csak idő kérdése.

A csatlakozási folyamat túlnyomó részében Magyarországot az első körben integrálható országok között tartották nyilván, és ezt a NATO tagállamok a kétoldalú konzultációk során számos esetben kinyilvánították. Magyarországon az euroatlanti integrációt szinte a teljes magyar politikai elit, minden parlamenti párt egyöntetűen támogatta. Ennek megfelelően a NATO csatlakozás 1994 januárjától az 1999 márciusi belépésig kiemelkedően fontos stratégiai célja volt mind a három kormánynak (Boross, Horn, Orbán). Magyarország társadalmi-gazdasági modernizációját szoros egységben látták az ország euroatlanti térségbe való integrálódásával.