1568. A Habsburgok összetett monarchiája Közép-Európában

A magyar állam bő ezer esztendős históriájában az egyik legsorsdöntőbb változás az 1526. évi mohácsi csata után következett be. I. Ferdinánd 1527. novemberi törvényes koronázásával a Habsburg-fennhatóság alá került Magyar Királyság a dinasztia Közép-Európában kialakulóban lévő, úgynevezett összetett monarchiájának (angolul composite state, németül zusammengesetzter Staat) rész lett. A monarchia keretei a század derekára szilárdultak meg, miután V. Károly császár 1556. évi lemondását követően, 1558 márciusában a frankfurti birodalmi gyűlésen a már 1531-ben német királlyá koronázott Ferdinand elfoglalhatta a Német-római Birodalom trónját. Ezt követően a közép-európai Habsburg Monarchiát, a kontinens egyik közép-, a 18. századtól nagyhatalmát évszázadokon át a dinasztia osztrák ága kormányozta, V. Károly európai és tengerentúli világbirodalmának irányítása viszont 18. század legelejéig a spanyol ág feladata maradt.

Miként a térkép mutatja, az osztrák Habsburgok közép-európai monarchiája az 1568-ban kötött drinápolyi Habsburg–oszmán béke idején politikai, gazdasági és nyelvi szempontból egyaránt nagyon sokszínű államegyüttes volt. Ezt az osztrák történész, Thomas Winkelbauer találóan nevezi „rendi államok monarchikus uniói alkotta monarchikus uniónak és különböző tartományokból összeálló államok összetett államának”. A Habsburg Monarchia négy nagy országcsoportját ugyanis elsősorban az uralkodó személye kötött össze, miközben ezek maguk is kisebb államcsoportok voltak. A birodalom politikai-területi sokszínűsége (egyházi és világi választófejedelemségek, birodalmi kerületek, grófságok, hercegségek stb.) a térképre tekintve nem is kérdés. De még a Cseh Korona országait is öt relatív autonóm, ám különböző „rangú” tartomány alkotta: a Cseh Királyság, a Morva Őrgrófság, a Sziléziai Hercegség és a két kis lausitzi őrgrófság, Felső- és Alsó-Lausitz. Hasonlóan sokszínűek voltak az osztrák örökös tartományok: köztük főhercegségek (Alsó- és Felső-Ausztria) és hercegségek (Stájerország, Karintia, Krajna) mellett grófságok (Tirol és Görz) és egyéb kisebb területek akadtak. A helyzetet tovább árnyalta, hogy a század elejétől az osztrák tartományok egy birodalmi kerületet alkottak, a Csehország pedig régóta választófejedelemségnek számított. Ám még a Szigetvár és Gyula 1566. évi elestével területileg jelentősen megfogyatkozott Magyar Korona országai közéi is több ország tartozott: a Magyar Királyság (s nem királyi Magyarország!) mellett az 1102-től vele perszonálunióban álló Horvát Királyság és Dráva–Száva-közi Szlavónia, mely területek azonban a török előrenyomulás következtében egyre kisebbedtek, majd az az 1550-es évektől egyesülni kezdtek.

Noha a 15. században a komoly regionális szereppel bíró Magyar Királyság már több ízben volt különféle dinasztiák (Luxemburgi, Habsburg, Jagelló és Hunyadi) vezette összetett államok része, azoknak mindig központi területe volt, általában Buda centrummal. Az új Habsburg államszövetséghez történt csatlakozással ez az igen kedvező helyzet döntően megváltozott. Mivel a királyság fővárosa, Buda 1541 nyarán tartósan oszmán kézbe került, a megmaradó magyar államnak – I. Ferdinánd bécsi székhelye miatt – hosszú időre két fővárosa lett: egyfelől a közös Habsburg-udvar és az új központi kormányszervek helyszíne, Bécs, másfelől a belpolitika és a rendi élet centruma, Pozsony. Ezzel párhuzamosan a kül-, had- és pénzügyek a 16. század derekától évszázadokra a monarchia közös kérdéseivé váltak. Mindezek igen hosszú távra, egészen a 20. század elejéig meghatározták a történeti magyar állam sorsát.

Pálffy Géza–Nagy Béla