16. sz. Az erdélyi püspökség és káptalan birtokai

Az egyházi nagybirtok Erdély középkori fejlődésének fontos gazdasági és hatalmi tényezője volt. A középkori Erdélyben az erdélyi/gyulafehérvári püspök és székeskáptalan végig egyike volt a legnagyobb birtokosoknak. A szakirodalom szerint birtokállománya már a püspökség megszervezésekor sem alkothatott összefüggő birtoktestet Gyulafehérvár közvetlen környékén, hanem a települési viszonyokhoz igazodva egyes birtokokból vagy birtokcsoportokból állhatott. A tatárjárás utántól kezdve állítható, hogy a püspökök tudatosan igyekeztek önálló uradalmakat kialakítani, és így anyagilag függetleníteni magukat a káptalantól. Javaikat kisebb-nagyobb birtokok megszerzésével a középkor folyamán az egyházi vezetők mindvégig igyekeztek gyarapítani. Buda elestét követően, a 16. század közepére így alakulhatott ki az a helyzet, amelyet a térkép ábrázol, mely az erdélyi püspökség és káptalan birtokainak az önálló Erdélyi Fejedelemség kialakulásában sorsdöntő 1556-os szekularizáció (az egyházi javak kincstárhoz csatolása) előtti állapotát ábrázolja. A kolozsmonostori konvent birtokaival együtt ezek képezték később a fejedelmi hatalom anyagi alapjának nagy részét.

Az erdélyi püspökség birtokállományának főbb összetevői a gyulafehérvári–szentmihálykövi, illetve a gyalui vártartomány, Gyulafehérvár püspöki székhely és Gyalu mezőváros központokkal, a gyulafehérvári, szentmihálykövi és gyalui várral, illetve a zilahi és tasnádi uradalmak, Zilah és Tasnád mezővárosi központokkal, Tasnádon püspöki kúriával.

 A 16. század közepén Gyulafehérvár és Szentmihálykő vártartományának a Maros völgyében, Fehér megyében található tartozékai közül megemlítjük Bagó, Berve, Csombord, Csüged, Drombár, Gombás, Gyulafehérvár, Herepe, Igen, (Kis)Apahida, Krakkó, (Oláh)Lapád, Rákos, Sárd, Strázsa, Újvár, birtokait. Ezeket a térképen kiírva vagy csupán pont formájában jelölve ábrázoltuk.

Gyalu vártartományának birtokállománya lényegében Kolozs megye nyugati felében összefüggő uradalmat alkotott. Ide sorolható a korszakban Gyalu mezővárosán és várán kívül például Daróc, Gorbó, Kapus, Körösfő, Lóna, Mákó, Oláhfenes, Papfalva, Szászfenes, Tótfalu, Türe, Vista, valamint a 14–15. század után létrejött román falvak, például Egerbegy, Gorbófő, Hév- és Hidegszamos, Oláhköblös, Sztolna.

Az erdélyi püspökség Meszesen túli, a mai Szilágyság területén (Közép-Szolnok megyében) lévő Tasnád és Zilah mezővárosok és tartozékainak birtoklása gazdasági szempontból voltak igen fontosak, hiszen a 16. század közepén a püspökség jövedelmének nagyobb része innen került ki. A tasnádi uradalomhoz tartozott például a térképen feltüntetett Cégény és Csög, Zilah uradalmának pedig Egrespatak és Gurzófalva volt a része.

Az erdélyi káptalan birtokai a püspökséggel történt osztozás után a 13. század közepére különültek el, a 16. század közepén is nagyobb részük Fehér megyében, az egyházmegyei székhely környékén volt található. Első sorban az Érchegységre kiterjedő, fokozatosan benépesülő hatalmas erdőbirtokot kell megemlítenünk, illetve például a térképen feltüntetett vagy ponttal jelölt Abrudbányát, Akmárt, Borbándot, Borosbocsárdot, Buzdot, Enyed várát és mezővárosát, Koppándot, Kutyfalvát, Maroskáptalant, Miriszlót, Nagycsergedet, Oláhbogátot, Piskit, Szászzalatnát, Szentimrét, Újlakot, Vajasdot.

Jakó Klára–Nagy Béla