1619–1626. Bethlen Gábor Habsburg-ellenes hadjáratai

Az 1618 májusában kezdődő csehországi Habsburg-ellenes rendi felkelés által kialakított szövetségi rendszerbe 1619 nyarára már beletartozott a Cseh Korona többi országa (Morvaország, Szilézia, valamint Alsó- és Felső-Lausitz), valamint Alsó- és Felső-Ausztria ekkor még jelentős létszámú protestáns rendjei is. A II. Ferdinánd (1619–1637) ellen összefogó tartományok többször is keresték a kapcsolatot a magyar rendekkel, akiknek egy része (elsősorban a felső-magyarországi, majdnem kizárólag protestáns lakossággal rendelkező területek képviselői) készen is álltak volna a csatlakozásra. A hadi események megindulására akkor került sor, amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) a Fényes Portán engedélyt kapott csapatai megindítására.

Az 1619 augusztusának végén felvonuló seregeket Bethlen felső-magyarországi hívei már úgy várták, hogy a régió központját, Kassát megszállták és átadták a fejedelemnek. A hadjárat 1619 őszén igen gyors sikereket aratott, a magyarországi várak egymás után álltak Bethlen mellé, akit a novembertől január végéig ülésező pozsonyi rendi gyűlés az ország fejedelmévé választott. A fejedelem ugyanekkor fegyverszünetet kötött a császárral, a diplomáciai játszmák helyét pedig csak 1620 augusztusának végén, Bethlen királlyá választása után vették át újra a fegyverek. A fejedelem kísérletei arra, hogy stájerországi betöréseivel segítsen szövetségeseinek több oldalról támadott és a fizetetlenség miatt egyre nehezebb körülmények között harcoló seregein, kudarcot vallott. A Prága melletti Fehérhegynél 1620. november 8-án elszenvedett vereség, amelyben magyar csapatok is jelen voltak, a szövetségi rendszer bukását jelentette. Az 1621. évben Bethlen egyedül próbált helytállni, váltakozó sikerrel: nyáron Érsekújvár sikeres védelme újabb fordulópontot jelentett, de a rendek támogatását fokozatosan elveszítő fejedelem végül az év utolsó napján a morvaországi Nikolsburgban megkötötte a békét, amelyben királyi címéről is lemondott.

Az 1620-as években még két alkalommal érkeztek Bethlen Gábor seregei Magyarországra, mindkét alkalommal azért, mert úgy tűnt, a harmincéves háború nyugati hadszíntereinek fejleményei újra esélyt adnak arra, hogy szövetségben próbálja valóra váltani céljait. 1623-ban Braunschweigi Keresztély sikereinek és kelet felé vonulásának hírére indította el csapatait, amelyek el is jutottak Morvaország határára és Hodonín mellett körülzárták Montenegro császári tábornok seregét. Mivel Keresztély seregei időközben vereséget szenvedtek a Birodalom területén, a katonai cselekmények Magyarországon sem folytatódtak tovább és hosszas tárgyalások után 1624. május 8-án a bécsi béke zárta a háború e szakaszát.

1626 őszén azonban valóban Magyarországra érkeztek Peter Ernst von Mansfeld protestáns hadvezér csapatai. Bethlen Gábor az alsó-magyarországi bányavárosok környékén egyesítette csapatait a Sziléziából érkező sereggel, amelyről azonban kiderült, hogy jóval kisebb létszámú, mint az előzetes hírekből várható lett volna, és a Magyarországra vezető hosszú úton igencsak kimerült. Ráadásul Mansfeld csapatait üldözve szintén az ország területére lépett Albrecht von Wallenstein császári generális serege, amely kiegészülve az Esterházy Miklós által vezetett magyar királyi csapatokkal több napig farkasszemet nézett Bethlen csapataival Drégelypalánknál, ám csatát végül egyik oldal sem vállalt. A nagyobb katonai összecsapás nélkül végződő hadjáratot az 1626. december 20-án megkötött pozsonyi béke zárta le, gyakorlatilag megerősítve a nikolsburgi megegyezés cikkelyeit. Ellentétben az 1619–1621 közötti időszakkal, amikor Bethlen nemcsak nem kapott számottevő támogatást a Fényes Portától, de Vác várából a budai pasa Bethlen helyőrségét ostrommal távolította el, 1623-ban és 1626-ban az erdélyi sereghez jelentős hódoltsági kontingens is csatlakozott, és az utóbbi alkalommal komoly kockázata volt annak, hogy a Habsburg-ellenes háború örve alatt Nógrád vára is az oszmánok birtokába kerül.

Kármán Gábor–Nagy Béla