1918–1919. A Felföld megszállása

1918. október 28-án Prágában kikiáltották a Csehszlovák Államot, október 30-án a túrócszetmártoni Szlovák Nemzeti Tanács a szlovákok politikai képviseletében egyértelműen kinyilvánították csatlakozásukat az új ország mellett. Ez várható volt, hiszen Andrej Hlinka a szlovákok politikai vezére 1918 közepén már kimondta „A csehszlovák irányultság mellett vagyunk. A magyarokkal folytatott ezeréves házasság nem sikerült. Szét kell mennünk.” 1918 novemberében a valóságban Szlovákia területét ekkor még magyar közigazgatás és katonaság és csendőrség uralta.

1918. október 31-én Károlyi Mihály kormánya átvette az ország irányítását, illetve fölajánlotta a szlovákoknak az autonómiát. Ezzel ellentétben a Cseh Nemzeti Tanácsnak és a cseh politikusoknak határozott elképzelései voltak a leendő Csehszlovák állam határairól. Supka Géza prágai magyar követ 1918. november 7-én jelentette Károlyinak, hogy a Cseh Nemzeti Tanács igényt tart Észak-Magyarország területére. 1918. november 1-én a Csehszlovák Légió katonái olasz tisztek segítségével megkezdték a Felvidék megszállását, amit akkor sikerült részben visszaverni illetve lassítani.

A Csehszlovák külpolitika irányítói a Felvidék megszerzésében a katonai megoldásra helyezték a hangsúlyt, Eduard Beneš külügyminiszter és Tomaš. G. Masaryk voltak ennek a fő mozgatói. A csehszlovák vezetés átlátta, hogy a legelőnyösebb tárgyalási pozícióba úgy kerülhetnek a békekonferencián, ha birtokon belül vannak, ezért fait accompli (kész tények) politikáját hirdették. Károlyi és Jászi Oszkár célja az volt, hogy a szlovák politikusokkal egyetértésben rendezzék a Felvidék helyzetét és jogállását a békekonferencia megkezdéséig. A felvidéki lakosság a csehszlovák megszállást csak átmeneti jellegűnek gondolta, amely a békeszerződésig tart és utána orvosolják majd azt. Jászi célja a méltányos béke elérése lett volna illetve egy népszavazás elérése a vitatott területeken.  

Milan Hodža 1918. november 25-én tárgyalásokat kezdett a magyar kormánnyal Budapesten. Ezeken a tárgyalásokon csehszlovák szempontból a cél az időnyerés volt, illetve a magyar részről szorgalmazott népszavazás megakadályozása és Szlovákia csehszlovák katonai átvételének előkészítése.  Hodža az etnikailag szlovák jellegű területekre a Csehszlovák Köztársaság keretei között a teljes állami, kormány és katonai hatalmat az SZNT számára követelte. Területi kérdések is megvitatásra kerültek. December 6-án Bartha Albert hadügyminiszter és Hodža egy demarkációs vonalban is megállapodott melyet azonban később nem vettek figyelembe.

A cseh politikusok nem voltak elégedettek ezzel a vonallal és Hodžát visszahívták Budapestről. Eduard Benešnek Párizsban sikerült rávenni Stephen Pichon francia külügyminisztert egy kedvezőbb vonal kijelölésére, amely jóval délebbre húzódott az előzőnél, és jócskán belevágott a színtiszta magyar etnikumú területekbe, ez lett a 1918. december 23-án átadott első Vix jegyzék, ami utasítást adott a megjelölt területek kiürítésére. A cseh csapatok 1918. december végén és 1919. január első felében mindenütt elfoglalták a demarkációs vonalakat, majdnem ezzel egy időben csendőrök és cseh hivatalnokok, tanárok, és egyéb közalkalmazottak érkeztek. Ezzel párhuzamosan folyt a régi magyar közalkalmazotti réteg távozása is az országból.

1918. december 29-én Kassát, 30-án Pozsonyt is elfoglalták. Ellenállásra csak Rappon illetve Érsekújváron került csak sor. További kisebb ellenállások illetve incidensek voltak pl. 1919. február 12-én a pozsonyi sortűz, március 16-án, Kassán, március 23-án a zselizi sortűz, július 10–11-i udvardi kivégzések. Károlyi kormánya a helyi magyar ellenszegülési próbálkozásokat is lefújták.

Egy fontos dolgot még meg kell említenünk, a magyarbarát politikusok megpróbálták kiaknázni a szlovák és a szlovják regionalizmust és Magyarország oldalára állítani a felvidéki részek egy részét. A szlovják értelmiségiek vezére Dvortsák Viktor lett, aki a túrócszentmártoni deklaráció utáni Eperjesen 1918. november 2-án megalakította a Keletszlovák Nemzeti Tanácsot, mely nem ismerte el a keleti területekre a Csehszlovák állam fennhatóságát és kijelentette a magyar kormánynak küldött táviratában, hogy ők a túrócszentmártoni Szlovák Nemzeti Tanácstól is függetlenek.

Dvortsák föllelkesülve a Wilsoni pontok célkitűzésein, amely az önrendelkezésről szólt, ezért 1918. november 4-én a Keletszlovák Nemzeti Tanács arra szólította fel a keleti „szlovjákokat” (Slovjaci), hogy járják a saját útjukat, a nyugatiak nélkül.  Dvortsák 1918. december 11-én vezetése alatt megalakult Eperjes fővárossal a Keleti Szlovák Népköztársaság (Szlovák Népköztársaság), aminek elismerését azonnal kérte Magyarországtól, de az nem történt meg, mivel ez az Antant beavatkozását vonhatta volna maga után, így ez az államalakulat elbukott a cseh csapatok előrenyomulása következtében.

Janek István–Nagy Béla