1920–1923. Nyugat-Magyarország

Bár az osztrák–magyar határról két békeszerződés is egybehangzóan rendelkezett (Saint-Germain-en-Laye, 1919, szeptember 10.; Trianon, 1920. június 4.), mégis mind közül ennek a véglegesítése volt a legbonyolultabb.

A Monarchia romjain 1918 októberében megalakult új bécsi kormány az osztrák magterülettel érintkező német többségű tartományokból építette volna fel Ausztriát, amelyet azután Németországgal kívánt egyesíteni. Ennek az etnikai alapú megoldásnak lett volna a része a négy nyugat-magyarországi vármegye – Pozsony (Pressburg), Moson (Wieselburg), Sopron (Ödenburg) és Vas (Eisenburg) – németlakta területeinek (Vierburgenland – Pozsony nélkül Dreiburgenland) bekebelezése. (A Burgenland elnevezés később magyar fordítást is kapott: Őrvidék, ritkábban Várvidék és Végvidék változatban is előfordul.)

Ez a követelés jelent meg abban a javaslatban is, amit az osztrák békedelegáció június 16-án nyújtott be a békekonferenciához. Az osztrák küldöttség az Ausztriától elcsatolásra kijelölt németlakta területeket mindenütt népszavazást kért, s plebiszcitummal kívánta eldönteni annak a nyugat-magyarországi német zóna (5200 km2) hovatartozását is. A nagyhatalmak az osztrák igények túlnyomó részét elutasították, csupán az eredetileg a délszláv államnak szánt karintiai részen írtak ki népszavazást – ez Ausztriának kedvezett –, valamint népszavazás nélkül Ausztriának ítéltek mintegy 4300 km2-t Nyugat-Magyarországból. Ezt a döntést a magyar kormány ismételt tiltakozásai ellenére a trianoni béke is megerősítette.

A magyar kormány azonban nem volt hajlandó átadni a területet, s előbb időhúzással, majd ígéretekkel, végül a Nemzeti Hadsereg kötelékén kívül működő „szabadcsapatok” bevetésével sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie Ausztriát, amit a nagyhatalmak is jóváhagytak. Ekkor –1921. október 13-én – született meg velencei egyezmény. Ennek értelmében Magyarországnak ki kellett ürítenie az Ausztriának ítélt területet, kivéve Sopront és környékét, amelynek sorsáról népszavazás döntött. A magyar kormány csak nehezen távozásra bírni az ott időközben Lajtabánság néven „államot” alapító szabadcsapatokat, de a népszavazást december 14–16-án végül sikerült megtartani. Ennek eredményeként Sopron és a környező 8 falu (zöld szín) Magyarországnál maradt.

Az ezt követő végleges határmegállapítás alkalmával – melynek során a helybéli lakosság véleményét is kikérték – további 19 település hovatartozásáról a Nemzetek Szövetségének Tanácsa döntött: 10 település Magyarországé (piros szín), 9 Ausztriáé lett (fekete szín). Ezt követően azonban osztrák–magyar csereegyezmények révén Ólmod és Szentpéterfa visszakerült Magyarországhoz, míg Rendek  és Rőtfalva Ausztria birtokába került.

Bár a határ véglegesítésének folyamata hosszú volt és igen zaklatott, itt érvényesült leginkább az etnikai elv és a helybéli lakosság akarata.

Czeferner Dóra–Nagy Béla