1939. Nemzetgyűlési választások

1938-ban új választójogi törvényt (1939. évi XIX. tc.) fogadott el az Országgyűlés, megváltoztatva ezzel az 1925 óta érvényben levő választási rendszert. A legfontosabb változás a – nyugati országok közt már csak Magyarországon létező – nyílt szavazás megszüntetése volt. A nyílt szavazás gyakorlata ugyanis a nagyobb városok kivételével (ahol 1938 előtt is titkosan lehetett szavazni) lehetővé tette a választók megfélemlítését és befolyásolását. Az 1938-ban bevezetett új rendszerben azonban mindenütt, mindenki titkosan szavazhatott. A választási rendszer azonban továbbra is a kormánypárt javára torzított.

Elsősorban azzal, hogy a vidéki (értsd: nem nagyobb városban élő) szavazók egyéni képviselőjelöltre és pártlistára is szavazhattak, míg a nagyobb városokban csak pártlistás szavazata volt a választóknak, vagyis a vidékiek két szavazattal rendelkeztek, míg a nagyvárosok lakói csak eggyel. A parlamentbe e módon összesen 260 képviselő került be: 135 képviselő egyéni választókerületből (vagyis vidéki), 125 képviselő pedig pártlistáról (városi és vidéki egyaránt). A vidéki szavazatok megkettőzése azért kedvezett a kormánypártnak, mert az ellenzéki pártok leginkább a városokban tudtak kampányolni és híveket toborozni.

A választási rendszer 1938-as megváltoztatása során a választójogosultság feltételeit is szigorították, s a képviselőjelöltek indulásához magas kauciót kellett letétbe helyezni, ami ugyancsak rontotta az ellenzéki pártok esélyeit. Az új választási rendszer azonban összességében kevesebb lehetőséget nyújtott az adminisztratív választási csalásra vagy a megfélemlítéssel történő szavazatszerzésre, mint a korábbi. A hatalmon lévő Teleki Pál vezette kormány ezért mindent elkövetett, hogy tovább nehezítse az ellenzéki pártok indulását, különösen a legnagyobb támogatottságot élvező nyilaspártokét: aktivistáikat letartóztatták, illetve internálták, röplapjaikat bevonták, sajtójukat betiltották, sőt Szálasi pártját, vagyis a legnagyobb nemzetiszocialista pártot is feloszlatták, s lefoglalták a párt vagyonát közvetlenül a választások előtt. Ezen felül a kormány és a hatalomhoz hű társadalmi szervezetek igyekeztek lejáratni, illetve kiközösíteni a leginkább riválisnak tartott nyilasokat, akiket Teleki Pál Németországból finanszírozott hazaárulóknak tekintett. Ezeken felül az 1939. évi IV. törvény (vagyis a második zsidóellenes törvény) korlátozta a zsidónak minősített állampolgárok szavazati jogát is.

Ilyen körülmények között került sor 1939. május 25–26-án (pünkösdvasárnap és -hétfőn) az országgyűlési választásra, melyen a kormánypárt nagyarányú győzelmet aratott. A 135 egyéni mandátumból a kormánypárt 122-t, a 125 listás mandátumból pedig 69-et, vagyis összesen a 260 mandátumból 181-et (majdnem 70%) szerzett meg. A legnagyobb ellenzéki frakciót az egymással összefogó nyilaspártok adták: összesen 48 képviselőt (18,5%). A kormány baloldali ellenzékét a Független Kisgazda Párt (14 mandátum, 5%), a liberális-demokrata Polgári Szabadságpárt (5 mandátum, 2%) és a baloldali Szociáldemokrata Párt (5 mandátum, 2%) adta. Érdemes megemlíteni, hogy utóbbi két pártot kiemelten sújtotta, hogy csak a városokban rendelkeztek jelentősebb támogatottsággal, így csak listás mandátumot tudtak szerezni.

Az 1939. évi választás sajátossága volt, hogy az 1938 novemberében, illetve 1939 márciusában visszacsatolt felvidéki, illetve kárpátaljai területeken nem lehetett szavazni. E területekről, valamint a később visszacsatolt országrészekről (Észak-Erdélyből, illetve a Délvidékről) a kormány javaslata alapján „hívtak be” képviselőket a parlamentbe a terület prominens (és kormánypárti) magyar személyiségei közül. 1944-ben a német megszállás, majd októberben a nyilas hatalomátvétel után letartóztatott parlamenti képviselők helyére is így, a kormány javaslata alapján „hívtak be” póttagokat. Ugyancsak érdekesség, hogy a háború miatt a Horthy-korszakban már nem tartottak újabb országgyűlési választást, így az 1939-es lett a korszak utolsó parlamenti választása. Az 1939-ben összeült országgyűlés 1944 novemberében elhagyta Budapestet, s előbb az ország nyugati határára, majd 1945 tavaszán a Harmadik Birodalom területére menekült az előrenyomuló szovjet hadsereg elől, s itt fejezte be munkáját.

Paksa Rudolf–Nagy Béla