1944. 08.–1944. 10. Északkeleti-Kárpátok megszállása

1944 augusztusára a Szovjet Vörös Hadsereg a Kárpátokhoz ért. Ha ránézünk a térképre a Kárpátok vonulata az egyetlen természetes földrajzi tényező, mely a huzamosabb védelmet aránylag kisebb erőkkel is lehetővé teszi ebben a térségben, ezt a magyar és német hadvezetés is felismerte, így  csapataikat fokozatosan visszavonták a Kárpátokban kiépített állásaikba, a Hunyadi-állásba majd a Szent László és Árpád vonalra. Az Árpád vonal Kárpátaljától az Ojtozi-szorosig tartott, amely 29 völgyzáró erődből állt 759 vasbeton bunkerből, 394 fa-föld bunkerből, és ezen kívül 400 kilométernyi futóárkot építettek, ezen erődök védelmére.

A magyar 1. hadsereg Miklós Béla vezérezredes vezetésével az Árpád vonalban védekezett 1944 augusztusában. A szovjet Legfelsőbb Főhadiszállás az Északkeleti-Kárpátokban, majd a Magyarországon és a Szlovákiában folytatandó hadműveletek céljából létrehozta a 4. Ukrán Frontot, amelynek parancsnoka Iván Efimovics Petrov vezérezredes lett, aki a hegyi hadviselés szakértője volt orosz részről. 1944 nyarán politikai változások is bekövetkeztek a térségben miután augusztus 20-án a 2. és 3. ukrán front hatalmas méretű támadást indítottak a frontvonalaikon, ahol áttörtek. Ennek következtében Románia kapitulált és Antonescu marsallt leváltották.  1944. augusztus 25-én a román király és kormánya hadat üzent a németeknek, ezen felül átengedték országukon az orosz csapatokat, ami azzal a veszéllyel járt, hogy megkerülik a Kárpátokban kiépített magyar védvonalakat és délről támadják azokat.

Egy másik változás is történt, aminek hatása volt a Kárpátok védelmére 1944. augusztus 28-án kirobbant a Szlovák Nemzeti Felkelés, ami azzal indult, hogy Túrócszentmárton (Martin) közelében elfogták a partizánok a német Wehrmacht katonai küldöttségét és kivégezték őket. A felkelés kezdettől fogva Közép-Szlovákia területére korlátozódott, Besztercebánya központtal. A felkelők eredeti terve az volt, hogy a front közelében állomásozó két szlovák hadosztály átáll a Vörös Hadsereghez, és a Duklai-szoroson át beengedik az országba a szovjet csapatokat. A harcok megkezdését arra az időpontra tervezték, amikor a szovjetek megközelítik a szlovák államhatárt. Az eredeti tervet viszont nem sikerült megvalósítani, idő előtt robbant ki a felkelés. 

Augusztus 29-én Jozef Tiso szlovák államelnök behívta segítségül a német csapatokat a felkelés leverésére. A felkelés katonai vezetői Ján Golián és Rudolf Viest tábornokok voltak. A Szovjetunió és az angolszász hatalmak komoly légi úton eljutatott segítséget adtak a felkelés katonáinak, amely így két hónapig kitartott és csak október 27-én tudták leverni a németek. Fontos megemlíteni, hogy a felkelés jelentős erőket vont el a kárpát-duklai hadművelettől, amely így sok német egységet nélkülözni kényszerült.

A szovjet támadás a felkelés megsegítésére 1944. szeptember 8-án indult. Sztálin személyes parancsai kifejezetten erőltették az előrenyomulást a Kárpátokban és a duklai szorosban ennek hátterében az állhatott, hogy presztízskérdést csinált, hogy egységei elérhessék a régi csehszlovák határt, amit politikai propagandásra kívánt fölhasználni. Az oroszok 1944. szeptember 9-én indították meg a támadását a Kárpátokban a magyar 1. hadsereg ellen, amely így a Toronyai- és a Tatár-hágó között harcolva vonult vissza a Szent László-állásba. Ekkor indult meg az 1. Ukrán Front támadása a német 1. páncélos hadsereg ellen, hogy betörhessen Szlovákiába. Az így kibontakozott másfél hónapos duklai csata miatt a magyar 1. hadseregnek át kellett vennie a német 1. páncélos hadseregtől az Uzsoki-hágótól a Lupkowi-hágóig terjedő arcvonalszakaszt is, ráadásul egymás után vonták ki arcvonalból az addig ott védő német hadosztályokat is.

Az orosz előrenyomulás rengeteg emberéletet követelt a Kárpátokban, ami fölösleges véráldozat volt, hiszen idővel megkerülhették volna ezeket a részeket. A harcok súlyosságáról tanúskodik az a tény, hogy a Duklától északkeletre található 534-es magaslat szeptember 10-20 között hússzor cserélt gazdát. Az orosz katonák szeptember 21-én foglalták el Dukla városát és csak október 6-án foglalták el a korábbi csehszlovák határt. A dukla környéki csata október 28-ig tartott, amelyek helyenként az összecsapások hevességét illetően a kurszkihoz hasonlítottak.  A németek még sokáig kitartottak bizonyos jól védhető pontokon, így például az 532-es magaslatot csak november 25-én tudták elfoglalni tőlük.

1944. október 15-én a Horthy Miklós által bejelentett kiugrási kísérlet sikertelensége után megkezdődött a német–magyar csapatok lassú visszavonása a Kárpátokból, mivel a 2. Ukrán Front csapatai elérték Debrecen és Nyíregyháza körzetét, ami veszélyeztette a magyar 1. hadsereg utánpótlási vonalait és azzal járt, hogy hátulról bekerítik őket. Az oroszok 1944. október 23-án elfoglalták Husztot, október 25-én Nagyszőllőst október 26-án Munkácsot majd 27-én Ungvárt is elérték. A magyar és német csapatok mindenütt visszavonultak. Szlovákiában a felkelés leverése után a hegyekben a szovjet csapatok megérkezéséig folytak a partizánok és a németek közötti összecsapások.

 Janek István–Nagy Béla