1944. 10.–1945. 05. A hungarista állam

A trianoni Magyarország területe 1938 és 1941 között mintegy duplájára nőtt: 1938-ban az első bécsi döntés nyomán a Felvidék déli része, 1939 márciusában a német megszállás nyomán széteső Csehszlovákiából a kárpátaljai területek, 1940 augusztusában a második bécsi döntés révén Észak-Erdély, 1941 áprilisában pedig a német támadás miatt széteső Jugoszláviából a Délvidék és a Muravidék egy része került magyar fennhatóság alá.

A második világháború idején átrendeződött a magyar politikai élet. Két nagy tömb alakult ki: az egyik a végsőkig elkötelezett volt Magyarország háborús részvétele mellett a németek oldalán, illetve konkrétan a Szovjetunió ellen. Ide tartozott a kormánypártiak többsége, valamint az ellenzéki nyilas mozgalmak. Ezzel szemben egyre többen nem értettek egyet a német oldalon való háborús kitartással. Ide sorolhatók, akik eleve elutasították a nácik politikáját, továbbá akik a német terjeszkedés miatt féltették a magyar függetlenséget, valamint azok, akik szerint az ország (és német szövetségese) vesztesen fog kikerülni a háborúból.

1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot. Hitler elvárásainak megfelelően Horthy Miklós kormányzó új miniszterelnököt nevezett ki Sztójay Döme egykori berlini követ személyében. Az új kormány fokozta az ország háborús részvételét, s 1944 tavaszán deportálta a vidéki zsidóságot Magyarországról Auschwitzba.

1944 júniusában újabb frontot nyitottak az angolszász–szovjet szövetségesek a normandiai partraszállással. Ezzel folytatódott a német hadsereg visszaszorulása Európában: immár nemcsak Olaszországban és a keleti fronton, de Nyugat-Európában is vissza kellett vonulniuk. A németekre nehezedő háborús szorítás közepette Horthy Miklós kormányzó felfüggesztette a még Magyarországon lévő (fővárosi és munkaszolgálatra rendelt) zsidóság deportálását.

A nyugati front megnyitása után a szovjet Vörös Hadsereg keleten tudott előretörni, s hamarosan megközelítette a Kárpát-medencét is. Románia 1944 augusztusában kiugrott a német oldalról és átállt a szövetségesek mellé. A román kiugrás révén a front elérte Magyarországot. Horthy Miklós kormányzó 1944 augusztusában leváltotta a németbarát Sztójay-kormányt, 1944 szeptemberében pedig fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezett Moszkvával.

Az 1944. október 15-ére tervezett magyar kiugrás azonban nem sikerült. A németek és a velük együttműködő nyilasok megakadályozták a magyar katonák átállását, Horthyt pedig lemondatták. Az összes németbarát és háborúpárti magyar politikus bevonásával új kormány alakult 1944. október 16-án Szálasi Ferenc vezetésével. Ezzel kezdetét vette a második világháború magyarországi történetének utolsó szakasza. A térképen jól látható, hogy Szálasi hatalomátvételekor a revízióval megnövelt ország keleti területeit már elfoglalta a lépésről lépésre előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg. 1944 októberének közepére a visszacsatolt Észak-Erdély keleti része (többek között Kolozsvár és Nagyvárad), valamint a dél-alföldi területek keleti része (mások mellett a délvidéki Szabadka, valamint Szeged, Hódmezővásárhely, Békéscsaba) már nem tartozott magyar fennhatóság alá.

Szálasi kormánya a német elvárásoknak megfelelően a végsőkig fokozta Magyarország háborús erőfeszítéseit, s totális mozgósítást rendeltek el. Ennek keretében kényszermunkára „kölcsön adták” a még az országban lévő magyar zsidóság egy részét, a fővárosi zsidók többségét pedig túszként összeköltöztették az erre kijelölt gettókba. Szálasi elképzeléseinek megfelelően megkezdték az állam átalakítását is egypártrendszerű totalitárius diktatúrává. A szovjet hadsereg előrenyomulása azonban folytatódott, s ezért egyre több területet veszített el uralma alól a Szálasi-kormány, a megmaradt területeken pedig anarchikus viszonyok alakultak ki. Novemberben megkezdődött a főváros kiürítése és a hivatalok nyugatra telepítése. Első lépésben, átmenetileg a Dunántúl közepén, majd pedig a nyugati határszélen (Szombathely–Kőszeg–Sopron térségében) helyezték el a fontosabb hivatalokat. A kitelepített hivatalokkal együtt a lakosság jelentős része is elmenekült az ország keleti és középső területeiről nyugat felé. A szovjet hadsereg 1944 karácsonyára zárta körül a fővárost, majd előbb Pestet, februárra pedig Budát is elfoglalta. Ezután ismét megindult nyugat felé. 1945 márciusának végére – kisebb délnyugat-dunántúli kivétellel – az ország egész területét elfoglalta a Vörös Hadsereg, a Szálasi-kormány a hivatalokkal és a lakosság egy részével osztrák és bajor területekre menekült. Itt érte őket a háború vége, és itt estek fogságba 1945 májusában.

Paksa Rudolf–Nagy Béla