Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek, akik munkánkat figyelemmel kísérték! A karácsonyhoz hasonlóan, ezúttal is egy 19. századi naplórészletet osztunk meg honlapunk olvasóival. A részlet szerzője ismét Szekrényessy Józsefné Slachta Etelka (1821–1876), akiről (és „erotikus” naplójáról) itt tudható meg több. A közölt részlet 1839. december 31-én kelt, a nap múltával. Etelka ekkor özvegy édesanyjával Sopronban élt, ahol a kisvárosi környezetet fojtogatóan szűkösnek érezte előző lakhelye, Buda után.
Az olvasó képet kap arról, hogy mivel telt az esztendő utolsó napja Etelka és édesanyja környezetében, továbbá az „bulit” mulasztó leány visszatekintő, belső vívódásaiba is betekintést nyer egy sajátos, szerelmi és már problémákat tárgyaló összegzés révén.
A napló eredetijét a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltára őrzi. A szöveg és a képek megjelenési helye: „… kacérkodni fogok vele.” Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1838–1843. A naplót közreadja, a bevezetőt és a lábjegyzeteket írta és a mutatókat készítette: Katona Csaba. I–IV. kötet. I. Győr, 2004–2007 [2014]. Az idézett rész: I. kötet, 2. kiadás. 109–110.
Részlet Szekrényessy Józsefné Slachta Etelka naplójából (1839. december 31).
„31-kén. Ez év utolsó napja! S mily álommal léptem ebbe? Hogy Vojna menyasszonya valék. Hogy ő szilárd elvű, nem a szerelemtől gyermekileg ellágyulva, feltevé, magában, engem jól vezérelni, s hűségemet próbára tenni. Gondolám, hogy mégsem leszek oly boldog vele, mint álmodám, ha ő szeszélyes s komor. De midőn felébredék, látám ismét át, mennyire boldogíthatna ő! A patiance-t ismét tudom: a múltkor történetileg Batky csinálá azt. Igen örvendek, hogy ismét tudom! Délelőtt misében: Sibrikék, tante Sophie, Budayék és tante Claire-nél voltunk. Délután itt: Buday Lóri és Tarné. Estére Zayné hívott s kérete: hoznék dalműket is magammal. De anyám már urakat hívott volt parthia-jára; s én örvendtem, hogy ezen estét, mely oly fontos, mellyel egy egész évet zárunk a mindenség katlanjába, elmélkedve honn tölthetém. Anyám báró Fichtel, báró Ocskay és Kriegsfeld ezredessel játszott. Én ezalatt holnapi gyónásra készültem. Mennyit ígértem magamnak 18-ik évemről! Mennyire mentek teljesülésbe merész vágyaim? A farsang víg volt. A nyár még szebb. A literaturai pályán léptem fel először ön-nevem alatt fel; én olasz operát hallottam először, császári főherceggel társalkodtam először s tőle kitüntetve, én Lisztet hallottam! Más leány helyzetemben boldognak érezné magát — s én? Én hideg, fásult s tompa vagyok még egyre! A szív vágyai teljesületlen maradtak! Egy férfi közeledett hozzám; egy férfiú, méltó választásomra s legmerészebb vágyaimat kielégítő — s én könnyelműen taszítám őt magamtól, mivel álomképeken csüggtem! Igenis bíztam ifjúságomban, önmagamban! Most egy év ismét eltűnt, én 19-ikembe lépek; hol van feltétem? 18 éves koromban kezemet nyújtani — és én ezt tehettem volna — boldogítottam volna, s magamra mily boldogság várt? S könnyelműségemmel önmagam ellen cselekedtem! Én bús, igen bús vagyok. Misében keserűn sírtam, bár az új év derültebb fordulatot adna létemnek! Álmom igen mélyen hatott reám! Én egész terjedtségében, egész mélységében látom át, mi lehetett volna belőlem s mi vagyok; egy érzés nélküli, hideg lény! S mégsem vagyok ez! Mélyen érzek!”
