A Történelmi Szemle 2024/2-es számában Csermelyi József Gosztonyi János győri püspök 1518-as oklevelének hitelességét vizsgája Somlyó várával kapcsolatban, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon hamisított-e a püspök. Fóti Miklós egy, az oszmán berendezkedés részét képző intézményről ír tanulmányában, melyet eddig kevesen vizsgáltak. A dunai kapudánság, vagyis az oszmánok dunai flottájának parancsnoksága a meghódított területek oszmánok általi átalakításának különleges példájával szolgál. Ehhez a témához kapcsolódik Sz. Simon Éva tanulmánya is, melyben a szigetvári szandzsák (tulajdonképpen a vármegye oszmán megfelelője) kialakulását követi nyomon, betekintést engedve az oszmán polgári és katonai igazgatás kiépülésének logikájába.

tsz borito 2024 2

Gebei Sándor a Pragmatica Sanctio Erdélyi Fejedelemségben történt fogadtatásáról, illetve törvényerőre emeléséről tudósítja az olvasót. Ana Biočić az egyház és állam 19. századi horvátországi viszonyát mutatja be, és világít rá az egyház szerepére a horvát nemzet egyesítésében. Erős Vilmos Mályusz Elemér újkorra vonatkozó szellemtörténeti előadássorozatát interpretálja, valamint közli annak szövegét. Neuspiller Ferenc Olaszország gazdasági és politikai stratégiáit árnyalja a Szovjetunióval kapcsolatban a kis hidegháború idején.

Kaposi Zoltán Orosz Istvánról írt megemlékezése is e számban olvasható. 

A kiadvány tartalomjegyzéke itt olvasható. A kötet megvásárlásával és megrendelésével kapcsolatos infomációk pedig itt elérhetők.