Megjelent a Történelmi Szemle 2025. évi első száma. A kiadvány megvásárolható a Penna Bölcsész Könyvesboltban, tartalomjegyzéke pedig innen letölthető. 

A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete folyóiratának legújabb számában többek között olvashatunk IV. Béla és Władysław opolei herceg kapcsolatának változásairól a Babenberg-örökség kapcsán, betekintést kaphatunk az Apafi-kormányzat kezdeti központi kormányzatába a végvárrendszer átszervezésének kapcsán, a varsói nunciatúra 16–17. századi szerepéről is többet tudhatunk meg az erdélyi és moldvai katolikusok egyházi ügyei és az oda szervezett missziók áttekintésekor.

A lapszám érinti a 19. századi kávéházakat is, statisztikai eszközökkel igyekszik a kávéház mint városi jelenség kialakult „közhelyét” cáfolni, de legalább finomítani. Ugyanebben az időszakban bepillantást nyerhetünk a modernizáció és nemzeti ébredés dinamikájára egy kevésbé egyértelmű, de mégis releváns példával szolgáló területen, az erdészetben. A 20. századi téma sem távolodik el az eszmerendszerek hatásaitól, Petru Groza ideológiai fordulatát mutatja be. E korszak egy másik áramlatával és annak magyar specifikumával foglalkozik a reformkatolicizmussal foglalkozó tanulmány.