A Történelmi Szemle ez évi 3. száma 2017. november 21-étől kapható a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben. A helyben megvásárolt, illetve az Intézettől közvetlenül megrendelt lapszám ára 1000 Ft. Postai csomagküldés esetén a postaköltség a vásárlót terheli. Az egyes számok megvásárolhatóak, illetve megrendelhetőek a Történettudományi Intézetben (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4., tel.: 06 1 224 67 00/4624, 4626-os mellékek, e-mail: ; ), valamint a Penna Bölcsész Könyvesboltban hétköznaponként 13:00 és 17:00 óra között (Bp. 1053 Magyar u. 40. tel.: 06 30 203 1769, e-mail: ). A folyóirat teljes évfolyama előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál. Az új szám tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.
Ízelítő a tanulmányokból:
„Pedig amint a DAI-ról a Bizánc-kutatásban kialakult képből felvillantandó szempontok reményeink szerint megmutatják: a modern forráskritikai vizsgálatok eredményeinek folyamatos nyomon követése nélkül, pusztán a szavart/türk-történetet elbeszélő fejezetekre és az azok kapcsán korábban megfogalmazott feltevésekre, illetve ezek folytonos kombinálására és/vagy az adatok figyelmen kívül hagyására építve könnyen nem kellően megalapozott következtetésekre juthatunk. Többek között ez a helyzet vezetett ahhoz, hogy akár a magyarországi kutatásban már a szakszerű vizsgálatok kezdetén rögzített alapvető megfigyelések döbbenetes módon – a fejlett írásbeliség korában is – mindössze egyetlen generáció alatt kieshettek a történészek kollektív emlékezetéből. A DAI 38. fejezetének első felében elbeszélt történet – meggyőződésünk szerint – kazár eredetű tudósításon nyugvó voltának korai felismerése, majd teljes feledésbe merülése ennek pusztán egyetlen, ám részleteiben is jól végigkövethető példáját nyújtja.” (Bollók Ádám–B. Szabó János: Hogyan tűnt el a De administrando imperio 38. fejezetének kazár forrásaira vonatkozó feltevés a magyar történetírásból?)
„Bocskai a békefeltételeinek kidolgozása során minden bizonnyal felhasználta a hazatért főúr érveit, de természetesen mások javaslatai is bekerülhettek a nevezetes pontok közé. A negyedik helyen a korona Magyarországra hazahozatalát sürgetik, amiről korábban Báthory írt Bocskainak. Nem tudjuk egyértelműen megállapítani, hogy az egyes felvetések pontosan kitől származnak, mikor fogalmazódtak meg. Az újdonsült főtanácsos általunk ismert javaslatai azonban kétségtelenül beépültek a fejedelem politikai elképzeléseinek és a megbékéléshez szükséges feltételeknek a sorába.” (László Andor: Illésházy István csatlakozása Bocskaihoz – 1605)
„A magyar történetírás eddig nem dolgozta fel monografi kusan az európai minták magyarországi követésének történetét, noha a kérdést számos tanulmány érintette és a jelenség múltja is messzire, a keresztény állam megszervezéséig nyúlik vissza. Attól kezdve a nyugati hatás folyamatos és igen sokrétű, a földművelés technikáitól és a hadszervezet formáitól a művészeti stílusirányzatokig és a társadalomszerveződésig számos aspektusa kimutatható. A közvetítést eleinte kizárólag Magyarországra települt lovagok, szerzetesek, kézművesek és földművelők végezték, később viszont az itt született és Nyugat-Európa országaiban megfordult „utazók” szerepe is megnőtt.” Tóth Árpád: „Majmolás vagy civilizációs fölzárkózás?” – A reformkori pesti egyesületek mint a nyugati minták követői)
„Az oszmán hódítók »természetfeletti« képességeinek legendája, amely a középkori krónikások (több) százezernyi oszmán harcosról szóló tudósításaiban köszön vissza, annak ellenére szívósan tartja magát a köztudatban, és bizonyos mértékben még a (nem oszmanista) szakemberek körében is, hogy időközben a korabeli oszmán hadviselésről való ismereteink sokkal pontosabbakká váltak. »Az oszmán hadsereg működését befolyásoló általános korlátozó tényezőkről gyakran megfeledkeznek vagy tudomást sem vesznek az olyan elbeszélések, amelyek az (oszmán) állam létének értelmét a világuralmi törekvésekkel azonosítják.« Így aztán gond nélkül írnak szakemberek is néhány nap vagy hét alatt földig rombolt várfalakról annak ellenére, hogy »a nehezebb ostromágyúkat csaknem a céljuknál magasabbra kellett helyezni annak érdekében, hogy értékelhető károkat tudjanak okozni. Az optimális pozíció eléréséhez hetekig tartó gondos előkészületekre volt szükség, és még a legalaposabb előkészületek mellett is gyakori volt a kudarc« – még a 17. században is!” (Pálosfalvi Tamás: Mennyi ideig tartott Nándorfehérvár első ostroma? – Gondolatok egy „páratlanul rosszul ismert” esemény kapcsán)
