Bruno Judic, az Université François Rabelais (Tours) oktatója Szent Márton kultuszának hanyatlásai és újjászületései címmel tartott francia nyelvű előadást 2016. április 26-án intézetünkben. Szent Márton születésének 1700 éves évfordulója kapcsán Franciaországban és Magyarországon is jubileumi évet hirdettek, amelynek keretében rendezvények sorával emlékeznek az európai szentre.
Oborni Teréz, az MTA BTK TTI tudományos titkára köszöntötte a vendégelőadót és mutatta be a közönségnek a tours-i François Rabelais Egyetem professzorát, aki az egyik legjelentősebb Szent Márton-kutatónak számít Európában. 
Az előadás előtt Tóth Ferenc, a TTI tudományos tanácsadója (és ez alkalommal Judic professzor előadásának tolmácsolója) a Szent Márton-kutatásról, a Szent Márton-emlékévről és eseményeiről beszélt. A Szent Márton születésének 1700 éves évfordulója kapcsán zajló rendezvényekhez már több ország is csatlakozott, pl. Németország, Hollandia, Luxemburg, Olaszország. A Szent Márton-zarándokútra emlékeztető európai kulturális útvonal (Via Sancti Martini) Szombathelytől Tours-ig húzódik, azaz a szent születési helyétől sírjáig, de számos európai város kapcsolódott hozzá, még északi területekről is (pl. Utrecht Hollandiából). Magyarországon Szombathely mellett Pannonhalma is gazdag programokat kínál a jubileumi évben. A Történettudományi Intézet is kapcsolódik az eseménysorozathoz, részben ezzel az előadással, főként azonban publikációval: a Világtörténet legújabb száma (2016/1.) a nemzetközi Szent Márton-kutatás új irányait bemutató multidiszciplináris tanulmányokkal jelent meg, köztük Bruno Judic írásával a tours-i Szent Márton-zarándokközpont szerzetesi, püspöki és királyi támogatóiról.
Csukovits Enikő, a TTI tudományos tanácsadója, a rendezvény moderátora ismertette Bruno Judic Szent Mártonnal foglalkozó munkásságának eredményeit. Szent Mártonnal kapcsolatban kiemelte, hogy ő volt az első szentek egyike, aki nem mártírból lett szent; kultuszának kialakításában Gergely tours-i püspöknek nagy szerepe volt; a kultusz kialakulásának fő tényezője nem a szent sírja, hanem életrajza. Tours-i Szent Márton (316–397), a katonából lett remete, majd szerzetesből lett püspök a késő antikvitás és a középkor legnépszerűbb szentje volt, mondhatni, közös európai szent. Mindent, amit róla tudunk, életrajzírójától, Sulpicius Severustól tudjuk.
Bruno Judic előadásának első részében a kultusz kialakulásáról beszélt. Noha Tours városa nagyon büszke Szent Márton sírjára és az akörül épült bazilikára, amely új városközpontot hozott létre, a kultusz kialakulásában nem a sírnak és helyszínének volt a legnagyobb szerepe. Sulpicius Severus Szent Márton-életrajza volt az, amely felkeltette az érdeklődést Szent Márton iránt. Sulpicius két elemet hangsúlyozott Márton életében: az igaz hit védelmezése az ariánizmussal szemben és jó kapcsolata Szent Hilariusszal. Az életrajz szerint Szent Márton úttörője volt a szerzetességnek Európa nyugati részében, ahol ez akkor még új intézménynek számított, ezért is jelentősek Márton kolostoralapításai (Ligugé, Marmoutier). Sulpicius életrajza a korabeli Itáliában nagyon népszerű lett, erre az előadó több konkrét bizonyítékot említett. Tours-ban (ahol Márton püspök volt) sírja fölé már a 460-as években megkezdték egy templom építését, amely aztán a kultusz egyik központja lett. Rómában már a 450-es években épült tiszteletére templom, amely máig ott áll (San Martino ai Monti), ez pedig nem magyarázható a tours-i kultusszal vagy kapcsolatokkal, sokkal inkább Szent Márton itáliai népszerűségével, illetve azzal a ténnyel, hogy ekkor erősödött meg az arianizmussal szembeni ortodoxia Itáliában. Szent Benedek is a Monte Cassinóban épített első templomát Mártonnak szentelte, és Márton legrégebbi ábrázolása is Itáliából, Ravennából maradt fenn.
A második részben Szent Márton francia kultuszáról volt szó, amelynek kialakításában Tours-i Szent Gergely püspök játszott nagy szerepet. A kultusz új dimenziója akkor jelent meg, amikor Klodvig, a frankok királya egész Galliát meghódította (5. század vége), az ariánizmussal szemben foglalt állást, és ehhez egy népszerű gall–római szentre támaszkodott, akinek ráadásul katonai erényei is voltak. Ez az értelmezés már független volt Sulpicius életrajzától. Az új Szent Márton-kultusz fontos eleme lett köpenye (capa), amelyet a csaták kezdetekor végighordoztak a hadsereg előtt. A király fontos feladata volt a köpeny őrzése, erre külön intézmény jött létre (capella – kápolna). A Meroving uralkodók mint hagyományt örökítették ezt a Karolingokra, Nagy Károly Aachenben Szent Márton-kápolnát alapított, amely a kultusz központja lett. A köpeny őrzése az uralkodók feladata, erre utalhat a Capeting („Köpenyőrző”) dinasztia neve is. Szent Mártonból tehát francia szent lett, a királyi hatalom és a királyság eszményéhez kapcsolódva. Így jelent meg a magyar államalapítás idején is, Szent István királya lázadóKoppány elleni csatájában az ő támogatását kérte. A győzelem után Márton az Árpád-ház, majd a magyar királyok patrónusa, és Magyarország védőszentje lett. A 12. századtól alakjához a lovagi ábrázolás is hozzákapcsolódott. Az új kultusz fontos megjelenítője a párizsi Saint Martin des Champs apátsági templom volt.
Az előadás harmadik része a kultusz hanyatlásának és újjászületéseinek példáit mutatta be. A hanyatlás és az egyházi intézmények pusztulása, köztük a Szent Márton-emlékhelyek – a kultuszt a királysággal azonosították – pusztulása egyértelműen a francia forradalom idején következett be. Az újjászületés forrásai között az előadó az Aranylegendát és Cervantes Don Quijote művét említette. Az Aranylegenda a különböző szentek legendáit naptári rendbe sorolva közölte, és ezek között Szent Márton november 11-i legendája kiemelkedő jelentőséget kapott. Cervantes hőse pedig Szent Mártont tekintette példaképének. Végezetül a folklór szerepéről esett szó a kultusz történetében. Szent Márton személye vallási és populáris példaképként is megjelent, részben az egyházi rend tisztaságának jelképeként, részben az igazság feltárásának bajnokaként és az irgalmasság megtestesítőjeként. A naptárban elfoglalt helye pedig a betakarítási ünnepekhez volt köthető, így népi kultuszához az ehhez kötődő szokások is hozzákapcsolódtak. (Az előadó érdekességként megemlítette, hogy Franciaországban és Itáliában Szent Mártonhoz nem kötődik a liba motívuma, ugyanakkor a jelenség ikonográfiai helyenként itt is előfordulnak.) A kultusz változásai azt mutatják, hogy az egyházi kultusz és a népi legendák folyamatos kölcsönhatásban álltak és hatottak egymásra.
Farkas Ildikó
