Az MTA BTK Magyar őstörténeti témacsoport 2012. szeptember 28-i ülésén Langó Péter tartott előadást Magyarok a Bizánci Birodalom szomszédságában címmel. A 9. századtól a magyarok egyik meghatározóan fontos szomszédja – hol szövetségese, hol ellensége – volt Bizánc. Bölcs Leó, majd fia, Bíborbanszületett Konstantin birodalma kellemetlen – de adott esetben jól kihasználható – szomszédként tekintett az Álmos és utódai által vezetett Magyar Fejedelemségre. Kapcsolataik is ezek szerint alakultak. A magyarok oldaláról a mindenkori cél a remélt zsákmány vagy a kiharcolható gazdasági előnyszerzés volt. A katonai és politikatörténeti eseményeken túl a régészeti emlékanyag is őrzi a két állam sokrétű kapcsolatát.
Ebben az időszakban Bizánc egyik fénykorát élte, ami nemcsak a katonai sikereken (Kréta visszavétele, a bolgárok legyőzése, az arabok visszaszorítása), hanem a tárgyi kultúra kiemelkedő alkotásain is jól lemérhető. A 830-as években Bizánccal kapcsolatba kerülő magyarok azonban nem tartoztak a birodalom érdeklődésének középpontjába, ugyanis a konstantinápolyi császárok inkább az Abbászida Birodalommal voltak elfoglalva, mint északkeleti határaikkal, bár már korábban kapcsolatokat alakítottak ki a kazárokkal.
A Kárpát-medencébe költöző magyarság tárgyi anyagában számos délkelet-európai emlék jelzi a már említett sokrétű kapcsolatrendszert. A bizánci leletek jelenléte a 10. századi Kárpát-medence anyagi kultúrájában azonban nem magyarázható egyszerűen csak a magyarok Bizánc irányában folytatott hadjárataival, és nem értékelhetők csupán a szövetségkötések, diplomáciai kapcsolatok emlékeiként sem. A tárgyak „mozgása” kapcsán további magyarázatok is lehetségesek; így a kereskedelmi kapcsolatok, a térítések hatása vagy a kézműves mesterek vándorlása is elképzelhető ugyanúgy, mint a tárgyak készítéséhez kapcsolódó szakmai ismeretek terjedésének a lehetősége. A közvetlen kapcsolatokon túl számolni kell áttételes, másodlagos hatásokkal, azaz a bizánci befolyást tükröző tárgyak nem feltétlenül bizánci kapcsolatok, hanem esetleg morva vagy frank hatások emlékeiként is értékelhetők.
Az előadás konkrét tárgyegyüttesek és lelettípusok (övveretek, textilmaradványok, gyöngyök, csatok, tekercselt dróttal díszített karika ékszerek, szőlőfürt csüngős ékszerek) elemzése segítségével kívánta bemutatni, hogy az egyes tárgyi emlékek hatására miként változtak a korai magyarság és Bizánc kapcsolatait illető történeti elképzelések. Az előadó többek között fonyódi, hartai, nyitrai, csekeji, himódi és tiszakeszi leletegyütteseken keresztül mutatott rá, hogy egy-egy tárgytípus akár évtizedekig is használatban lehetett a Kárpát-medencében, de más módon is a magyarok birtokába kerülhetett. Bemutatta azokat az elképzeléseket, ahogy a nemzetközi kutatás próbálja elkülöníteni a biztosan bizánci tárgyakat a helyi imitációktól, miközben felhívta a figyelmet e megközelítések nehézségeire is. A leletek mennyiségéből adódóan első látásra úgy tűnhet, hogy ilyen emlékek nagy számban kerülnek elő a Kárpát-medencében, azonban a típusonkénti vizsgálat azt mutatja, hogy valójában csak igen kevés van belőlük. Kérdéses a tárgyakon látható ábrázolások kulturális eredete is. Problémaként vetődött fel annak a lehetősége, hogy a honfoglaló magyarok díszítőművészetére erős hatást gyakorolhatott a tovább élő, mediterrán központú antikvitás, míg a tárgyi hagyatékban ugyanilyen kapcsolatok nem mutathatók ki. A példaként felvonultatott leletek és a díszítőművészetre utaló példák azonban azt bizonyítják, hogy az átvétel helye is több periódusra eshetett: voltak olyan elemek, amelyeket már korábban, a steppei tartózkodás során átvettek a magyarok, míg más elemek csak később, a Kárpát-medencei honfoglalást követően kerülhettek hozzájuk.
Mindezeken túl azt is érzékeltette az előadó, hogy az átadás–átvétel folyamata korántsem volt egyoldalú: miközben a magyarok viseleti, tárgyi és motívumbeli elemeket vehettek át Bizáncból, egyúttal átadók is lehettek. Közvetett példaként erre utalhatnak azok az északi jellegű kardkoptatók, amelyeket mind ez idáig a viking hagyaték részeként értelmezett a kutatás, de amelyek megtalálhatók a Balkán területén is (részben a Rusz déli hadjáratainak, részben a bizánci hadsereg északi származású tagjainak köszönhetően). Hasonló kérdések vethetők fel esetleg a szablyák kapcsán is, hiszen azok nemcsak a magyaroknál fordulnak elő, hanem megtalálhatóak egyes bulgáriai lelőhelyeken és kortárs bizánci ábrázolásokon is.
Az előadó végül a bizánci térítés feltételezett tárgyi emlékeire tért ki. A kutatók egy része elképzelhetőnek tartja, hogy egyes bizánci tárgyak térítés útján kerültek magyar földre. A vallási kegytárgyak azonban nem mindig jelzik a kereszténység valódi jelenlétét, ezért ez az elmélet számos bizonytalanságot hordoz. Csak a konkrét leletegyüttesek elemzése alapján értelmezhető ez a kérdés: szerencsés esetben alátámasztják ezen emlékek és a kereszténység kapcsolatát, máskor pedig éppen ellenkezőleg, kizárják azt. E tárgyak jelenléte mindenesetre jól jelzi, hogy a magyarság a 10. századra már keresztény környezetben élt. Megkezdődött a lakosság egy részének térítése is, miközben a keresztek – mint általános keresztény szimbólumok – hol ékszerként, hol amulettként, hol pedig konkrét vallási szimbólumként kerültek az eltemetett személyek mellé, hasonló módon, ahogy ez például a korabeli Skandináviában is történt.
Langó Péter összefoglalásul kiemelte, hogy az eddig feltárt magyar honfoglalás kori leletanyag mind teljesebb közreadása révén (elsősorban a tárgyi hagyatékot bemutató leletkataszter-sorozat folytatásával, valamint az 1962-ben megjelent lelőhelykataszternek éppen a témacsoport által tervezett felújításával) a fenti kép még módosulhat. A régészeti kutatás egyik fontos feladata maradt a primer forráskiadás, ami elősegítheti a mind teljesebb régészeti – és ezáltal a történeti – értelmezés lehetőségét is. Az újabb kutatási módszerek és irányvonalak, valamint az a megélénkülő nemzetközi érdeklődés, amely a Bizánci Birodalom anyagi kultúrájára irányul, a hozzá kapcsolódó kutatásokkal együtt egyaránt arra mutatnak, hogy a régebben feltárt és közreadott emlékek újraértékelésekor újabb eredményekkel egészíthetjük ki az eddigi ismereteinket.
Az előadást követő hozzászólások során Fodor István méltatta az előadót, aki az egyes tárgytípusok kialakulásával kapcsolatban új megfigyeléseket is tett. Bálint Csanád annak a Régészeti Intézetben általa vezetett munkacsoportnak a tevékenységéről beszélt, amelynek tagja az előadó is, és amely a kutatásai során – az európai művészeti megfontolásoktól a haditechnikáig – a legkülönfélébb szempontokat veszi figyelembe. A hozzászóló szerint a kutatás egyik nagy kérdése, mennyire volt a magyar anyagi kultúra része a bizánci peremkultúrának. Kovács László az idegen eredetű pénzek problémaköréről tett említést: hogyan kerültek a Kárpát-medencébe a rézpénzek, melyek Bizánc határain kívül értéktelennek számítottak. Langó Péter ezeket a szórványként megtalált érméket kereskedelmi kapcsolatok emlékeiként értékelte válaszában.
A vitát követően Fodor Pál, az MTA BTK mb. főigazgatója bejelentette, hogy a témacsoport sikeresen szerepelt egy nemrég zárult akadémiai pályázaton: az MTA vezetése által támogatott elképzelés részei: a magyar őstörténeti kutatásokat bemutató honlap létrehozása és üzemeltetése, egy kora középkori régészeti lelőhelykataszter készítése, valamint a székely írással készült hiteles nyelvemlékek összegyűjtése. Jövő áprilisra várható egy nagyszabású őstörténeti konferencia szervezése is.
Péterfi András