Intézetünk munkatársa, Gál Judit Egyházi ügyek az Adria partján - A magyar uralkodók és a dalmát-horvát egyházszervezet az Árpád-korban címmel tartott előadást 2025. május 30-án Győrben, a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban, 11. évfolyamos diákok számára.
Az előadás, amelyre a gimnázium részéről Barkó Gábor Ágoston OSB és Cséfalvay Tamás szervezésében került sor, rendhagyó módon két részre, két gimnáziumi órára oszlott. Az a diákok az előadás első felében a horvátok eredetével és őstörténetével, „honfoglalásukkal”, a megkeresztelkedésükkel és a korai Horvát Királyság fontosabb jellemzőivel, és a korai magyar-horvát kapcsolatok alakulásával és történetével ismerkedhettek meg.
Fotó: Cséfalvay Tamás
Az előadás második részében Gál Judit a magyar-horvát államközösség létrejöttéről beszélt a diákoknak, bemutatta, hogy milyen módon kormányozták a magyar királyok a horvát-dalmát területeket, és ebben milyen szerepet játszott a helyi egyházszervezet, különösen a spalatói érsekség és az érsek személye. Az előadás végül kitért a magyar dinasztikus kultuszok korai horvátországi és dalmáciai megjelenésére, a magyar szent királyok dalmáciai ereklyéire, valamint a magyar királyokhoz kötődő emlékekre, mint például a zárai Szűz Mária-monostor tornya.
Az előadás az NKFIH-149281 azonosítószámú Mecenatúra pályázat támogatásával valósult meg („Nyugat-Balkán: egy ismeretlen ismerős a szomszédból”).