2013. június 4-én 17.30-kor a Római Magyar Akadémia adott otthont a Circolo Medievistico Romano [Római Középkorász Kör] soron következő ülésének, amelyen Klaniczay Gábor, a Central European University professzora tartott előadást La rivalità intorno alle stigmate nei secoli XIII–XVI [Rivalizálás a stigmák körül a 13–16. században] címmel.
A Circolo Medievistico Romano egy informális szakmai kör, amelyet 1974-ben alapítottak Girolamo Arnaldi, Reinhard Elze és André Vauchez, elsősorban azzal a céllal, hogy a Rómában, különböző olasz és külföldi tudományos intézetekben dolgozó kutatók számára találkozási fórumot biztosítson, ahol lehetőségük nyílik folyamatban lévő kutatásaik bemutatására, eredményeik megvitatására. Különösen az első években, a középkorkutatás 1970-es évekbeli reneszánszának és az École Française de Rome akkori középkoros tanulmányi igazgatója, André Vauchez karizmatikus egyéniségének köszönhetően a Circolo valóságos intézmény lett, havi rendszerességgel tartott előadásait tömegek látogatták. A római tudományos rendezvények kíméletlen konkurenciája miatt a Circolo közönsége is csökkent, ugyanakkor az elmúlt majd’40 évben folyamatosan lehetőséget nyújt a középkorral foglalkozó tudósoknak az új kutatási eredmények megismerésére és megismertetésére. A Circolo kemény magját hagyományosan az olasz, német és francia intézmények tagjai jelentik, de a svájci, belga, finn, amerikai és angol intézetek tagjai is látogatják az üléseket. 2013-tól a Római Magyar Akadémia is bekapcsolódott a Circolo munkájába, ennek első állomása volt Klaniczay Gábor előadása.
Klaniczay – készülő könyvéből ízelítőt nyújtva – a tőle megszokott magas színvonalon, könnyeden, ugyanakkor adatgazdagon és szakszerűen mutatta be a stigmák megjelenését, elterjedését és funkcióit a középkori szentkultuszban. Előadásának első felében a stigmatizáció prototípusa, Assisi Szent Ferenc legendái és ikonográfiája alapján ismertette azt az utat, amely a különböző variánsokon keresztül a Szent Bonaventura-féle legenda és a Giotto által megalkotott assisi freskóciklus kanonizált formájáig vezetett. Az egyes szöveges és képi ábrázolások szervesen kötődtek a ferences rend különböző irányzataihoz, a stigmatizáció és interpretációja fontos szerepet játszott a franciskánus identitás formálódásában.
Éppen emiatt a kulcsszerep miatt találkozott Ferenc stigmatizációja nagymértékű ellenállással más szerzetesrendek, elsősorban a ciszterciek és a domonkosok részéről. Főleg ez utóbbi rend teológusai vehemensen támadták a Ferenc stigmáinak természetfeletti jellegét, a képzelgés következményének, pszichoszomatikus tüneteknek tekintették a sebeket. A teológiai viták kifáradása után, a 14. századtól kezdve a ciszterciek, domonkosok és ágostonosok körében egyre több szerzetes jelentkezett stigmákkal, szinte kizárólag az említett rendekhez tartozó vagy azok irányítása alatt álló apácák és beginák. A középkor végére a női misztika és szentség egyik fontos összetevőjévé vált ez a jelenség, a stigmák elnyerése egyre színesebb, gazdagabb és teátrálisabb szenvedéstörténetekbe ágyazódott, sokszor a hamis miszticizmus és szentség vádját is a stigmatizált személyre vonva. Egy legendavariáns szerint Szent Margit is elnyerte ezeket a jeleket, a történet mintegy előjátékul szolgált a nagy domonkos női szent, Sienai Szent Katalin stigmatizációjához. A különböző rendekhez tartozó stigmatizált szentek között szabályos rivalizálás alakult ki. Ugyanakkor fontos körülmény, hogy míg a ferencesek esetében Ferencen kívül más nem nyerte el Krisztus sebeit, addig más rendeknél sokan és főleg nők kapták meg a stigmákat – ez egyúttal jelzi, hogy a ferencesek számára Ferenc krisztusi párhuzama a rend tökéletességét, krisztusi jellegét volt hivatva igazolni. A rendek különböző viszonya a stigmákhoz a rivalizáláson túl különböző teológiai és antropológiai nézetrendszerek egymásnak feszülését is jelentette. A katolikus Egyház történetében mintegy 350 stigmatizált személyt tartanak számon, a kérdéskör számos ponton átvezet az újkori és jelenkori kultúrtörténet problematikájához is.
