Május 8-án 11 órai kezdettel került sor intézetünkben a Yale Egyetem kutatója, Nick Rutter Manifest Destinies: The World Youth Festivals and Cold War internationalism, 1945–1989 című előadására, melyet hosszú eszmecsere követett az intézet kutatóival. Az előadó világifjúsági találkozókról írott disszertációja hamarosan megjelenik a Yale University Press gondozásában. Nick Rutter a fesztiválok helyszíneit, korszakait, jellegzetességeit bemutatva egyfajta társadalmi és kulturális eszenciáját vázolta fel a hidegháborús időszaknak, és feltette a kérdést, hogyan „felejtődhetett el” ez a nagyszabású, tömegeket megmozgató eseménysorozat, miközben például az egyetlen hétvégére korlátozódó woodstocki fesztivál máig élénken él a köztudatban.
Összesen tizenhárom alkalommal került sor a találkozókra. A hatalmas költségvetésű, bőséges programok művészi, sport- és politikai eseményeket tartalmaztak, és a rengeteg résztvevő között olykor későbbi hírességeket is találunk, Pablo Nerudától Jurij Gagarinon át Jasszer Arafatig. A találkozók jelentették az első olyan nemzetközi kulturális eseményt, amely átlépte a Vasfüggönyt: a nemzetközi szellem áttörte a hidegháborús világ korlátait. „Ifjúság” alatt persze minden kultúra és korszak mást ért: a világifjúsági találkozók átlagéletkora bőven 20 év felett volt, de akadtak jóval idősebb vendégek is.
A Szovjetunió a hidegháború kezdetétől igyekezett népszerűsíteni magát, ennek egyik eszköze volt a népfront jellegű intézmények létrehozása diákok, újságírók, tudományos dolgozók, nők és más csoportok számára. Ennek klasszikus példája a World Federation of Democratic Youth (WFDY), melynek az Egyesült Államok által létrehozott megfelelője a sokkal kisebb aktivitást mutató World Assembly of Youth (WAY) volt. A nyugati blokkban működő ifjúsági szervezetek (az amerikai szövetségek mögött a CIA állt) nem tartottak nagyszabású fesztiválokat, vélhetőleg azért, mert bár az Egyesült Államok a kezdeményezés mellett állt volna, Nyugat-Európa országai nem vállalták a felmerülő kockázatokat és költségeket.
1949-ben Budapesten, 1951-ben Kelet-Berlinben került sor világifjúsági találkozóra. Dean Acheson igyekezett megakadályozni a nyugati ifjúság részvételét a rendezvényen. Ausztria amerikai megszállási zónában katonai rendőrök leszállították a vonatról a brit küldöttséget, és rövid ideig mostoha körülmények között őrizték őket egy táborban. Az eset nemzetközi felháborodást váltott ki. A legnagyobb szabású találkozóra 1957-ben került sor Moszkvában. 1962-ben, Helsinkiben a fesztivált az újonnan létrejött afrikai országok küldöttségeinek megjelenése fémjelezte. Az évtizedek során mindvégig érezhető maradt a Szovjetunió irányító szerepe. A találkozók fő hangulati eleme a koherencia, a közös munka dicsőítése, az emberarcú, sokszínűséget támogató szocialista világ nemzetközi üzenete. A keleti blokk államai eleinte érezhetően valamiféle toleranciával igyekeztek kezelni a találkozókon előforduló problémás eseményeket, deviáns személyeket, ám ez éppúgy kudarcos próbálkozásnak bizonyult, mint a nyugati blokk kísérletezése az intoleráns, korlátozó módszerekkel. 1968-ban Szófiában került sor arra a találkozóra, amit a szovjetek a nyugati lázadó ifjúsággal és a születő új baloldallal való szolidaritás demonstrációjának szántak, az arab–izraeli háború és a prágai tavasz eseményei azonban keresztülhúzták számításaikat. Az eseményen több incidens is történt, állami közbelépésre volt szükség, és végül a szófiai találkozó Nyugaton a „totalitárius komédia” címkét kapta. 1973-ban Kelet-Berlinben rendezték a találkozót a Szovjetunió nyomására (a keletnémetek nem szívesen vállalták a rendezést). A fesztivál üzenetének a prosperitást, a technológiai fejlettséget, a szabadság támogatását szánták. A Stasi rendkívül körültekintően, műszaki eszközök és beépített emberek hadával készült fel az eseményre. A „nemkívánatos elemek” tevékenységét alacsonyan szálló repülőgépek zajával, helikopterről ledobott apró ajándékokkal, körtáncot járó fiatalokkal zavarták. Az előadást az 1973-as találkozóról szóló film zárta, ahol a komor Nyugatról készült fekete-fehér képek váltakoztak az ünneplő szocialista ifjúságról szóló színes felvételekkel.
Az előadást követő hosszú eszmecserén többek között szó esett a források értékelhetőségéről és sorsáról, az egyes találkozók homogenitásáról, a szervező és résztvevő államok közti versengésről, a küldöttségek létszámainak változásáról, a költségvetésről, az esemény aktuális központi témáit befolyásoló nemzetközi tendenciákról (harmadik világ, dekolonizáció, 1956, Vietnam, stb.).
Péterfi András
