A fővárosi civil népesség egy részének összegyűjtése és elhurcolása a Szovjetunióba 1944/1945-ben
Stark Tamás, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa egyik kutatási területe Magyarország második világháborús embervesztesége. Jelenlegi előadásában legújabb kutatásainak eredményeit ismertette a fővárosi civil lakosság egy részének Szovjetunióba hurcolásáról az 1944/1945-ös időszakban. Előadása 2012. február. 7-én hangzott el az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben.
Jelen kutatásának elsődleges forrása a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályának 350 dobozból álló anyaga volt. A hatalmas dokumentumgyűjtemény javát azok a 19 kérdést tartalmazó – kutatólapul is szolgáló – kérdőívek teszik ki, amelyeket a hozzátartozók töltöttek ki és küldtek a Külügyminisztériumba, abban a reményben, hogy elősegíthetik Szovjetunióba vitt családtagjuk hazahozatalát. A forrás alapján az elhurcolás időbeli és térbeli keretei jól körülhatárolhatóak.
A civil személyek összegyűjtése már az ostrom alatt megkezdődött Budapesten. Az elhurcolás helyére és időpontjára vonatkozó feljegyzések a kutatólapokon arra utalnak, hogy az első vonalban küzdő szovjet katonákat árnyékként követték a fogolygyűjtők. Az óvóhelyekről, lakásokból való elhurcolások mellett a szovjet hatóságok a munkaképes korúak kötelező jelentkezését is elrendelték. A sáncásás és közmunka ürügyén összegyűjtött civilek többsége ugyancsak „hadifogoly” lett. A harcok elültével az elhurcolások nem szűntek meg, hanem új lendületet vettek; éppen a harcok befejeződése után nyílt igazán lehetőség a munkaképes korban lévő lakosság számbavételére és egy részének elszállítására. Az ostrom alatt rendszertelenül végrehajtott fogolygyűjtéseket átgondolt, szisztematikusan végrehajtott elhurcolások váltották fel. A fegyvernyugvás után az elhurcolás legfőbb színterévé az utca vált. A főútvonalak és a fontosabb csomópontoknál végrehajtott fogolygyűjtések mellett még márciusban is javában folytak az utcákról, sőt a házakból folyó elhurcolások is. A Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályára érkezett kutatólapok arról tanúskodnak, hogy a civilek tömeges összefogdosása csak április végén szűnt meg. Stark Tamás az adatlapok segítségével olyan térképeket készíttetett – ezeket az előadáson be is mutatta –, amelyeken Budapest területén pontos címekkel, pontos dátumokkal, és néhol pontos leírással jelölte a Budapestről és környékéről elhurcolt személyeket.
Az előadó szólt a kutatások során a legnagyobb nehézséget jelentő feladatról: a civil foglyok létszámának lehetséges megállapításáról. A Szovjet Tudósító Iroda 1945 februárjában kiadott jelentéseiben az áll, hogy a budapesti harcokban összesen mintegy 123 000 német és magyar katona vált hadifogollyá. A hadifoglyok hatalmas számáról kiadott közlemények a győzelem nagyságát szimbolizálták, de egyben le is leplezték a szovjet fogolygyűjtő csapatok tevékenységét. A közreadott adatokban megnyilvánuló következetlenség és a harcok végén kiadott létszámadatok elnagyoltsága megkérdőjelezi a február 13-i győzelmi jelentésben szereplő összlétszám pontosságát. A témával foglalkozó kutatók között éppen ezért viták vannak a számadatokról. Stark Tamás következtetése a meglévő részadatok, a kutatólapokon feltüntetett helyszínek nagy száma alapján az, hogy a fővárosból és közvetlen környékéről több tízezer civil személyt vittek el.
Szintén viták tárgya az elhurcolások lehetséges oka. A szovjet hadvezetés a főváros elfoglalásának elhúzódását a védők irreálisan magas számával indokolta. Ehhez a túlzó számhoz kellett igazítani a bejelentett hadifogolylétszámot is, amelyet azonban csak a polgári lakosok egy részének elfogásával lehetett biztosítani. A védők számáról közölt, felnagyított adat azonban Stark Tamás szerint nem tekinthető az elhurcolások alapvető okának, mivel a főváros elfoglalásáról hírt adó jelentés kiadását megelőzően is folytak már fogolyszedő akciók Budapesten.
A polgári lakosság jelentős részének összegyűjtésében biztonsági szempontok is fontos szerepet játszhattak. A szovjet hadvezetés Budapesten is számolt a front mögött kibontakozó partizánharc lehetőségével. A szovjetek minden, fegyverforgatásra alkalmas férfiban potenciális ellenséget láttak. Ugyanakkor Stark Tamás szerint a biztonsági szempont sem ad elégséges magyarázatot mindarra, ami Budapesten és környékén 1944 decemberétől 1945 tavaszáig zajlott. Ha csak biztonsági meggondolások vezérelték volna a hadvezetést, akkor hetekkel a fegyvernyugvás után nem került volna sor elhurcolásokra az elővárosokból, és az utcákról, a csomópontokról sem szedték volna össze a munkába igyekvőket.
Stark Tamás úgy véli, nem a hátország biztosítása, nem a harc elhúzódása és még csak nem is a téves frontstatisztika korrigálása volt az alapvető oka a fogolygyűjtésnek és ezen belül a civilek elszállításának. A foglyokra – függetlenül attól, hogy katonák vagy civilek voltak-e – a Szovjetunió újjáépítése miatt volt szükség. A szovjet vezetés a háború kezdetétől fogva törekedett arra, hogy a fogságba esett katonákból és az elfoglalt területek civil lakosságából nagyszámú kényszermunkás-seregre tegyen szert. Ennek a fogolygyűjtő kampánynak váltak áldozatává a budapesti civilek is.
Az előadást kérdések és hozzászólások követték, amelyek a téma kutatására és az eddigi eredményekre, a szovjet forrásokra, a korabeli – politikai és lakossági – reagálásokra, és az elhurcoltak számára vonatkoztak.
Farkas Ildikó
