Nagy Imre és mártírtársai elítélésének és kivégzésének 60. évfordulója alkalmából A Nagy Imre-per visszhangja a világban címmel rendezett konferenciát a Nagy Imre Alapítvány 2018. június 14-én. A Magyar Tudományos Akadémián megtartott rendezvényt Jánosi Katalinnak, Nagy Imre unokájának köszöntője nyitotta meg, Rainer M. János elnöklete mellett. A rendezvény galériája itt tekinthető meg.
Az első előadás előtt Sándor Erzsi és Galkó Balázs színművészek részleteket olvastak fel a perről és a kivégzésekről elsőként 1958. június 17-én hírt adó magyar igazságügy-minisztériumi közleményből, majd az előadások között ugyanők olvastak fel szemelvényeket a per és a kivégzések nemzetközi sajtóvisszhangjából.
Elsőként Kende Péter ismertette Az igazság a Nagy Imre ügyben című kötet keletkezési körülményeit. A visszaemlékező előadás azzal kezdődött, hogy Kende fiatal ’56-os párizsi emigránsként hogyan értesült a perről és kivégzésekről, miként határozták el Méray Tiborral, hogy a magyar közleményre a legadekvátabb válasz egy azt sorról-sorra, mondatról-mondatra cáfoló vitairat elkészítése lehet, és hogy azután miként készült el néhány hónap alatt ez a könyvvé duzzadt vitairat az egész ’56-os magyar értelmiségi emigráció közreműködésével, Kende Péter és felesége, Becski Hanna, valamint Enczi Endre szerkesztésében. A könyv a friss Nobel-díjas francia író, Albert Camus előszavával franciául már 1958 októberében megjelent, a következő évben pedig német, angol, spanyol és magyar kiadása is napvilágot látott, világszerte bizonyítva, hogy az 1956-os magyar forradalom vezetőit hamis vádak alapján, koncepciós perben ítélték el és gyilkolták meg.
Kecskés D. Gusztáv előadásában (Tiltakozás – patikamérlegen kimérve. Nagy Imre és társai kivégzésének ügye a világpolitikában) elsősorban a francia diplomácia és az ENSZ perspektívájából mutatta be a Nagy Imre-per és a nemzetközi politika viszonyát. Az előadás a nyugati politikai reagálás négy szintjét és színterét különítette el. A legfontosabb nemzetközi szint és szervezet a NATO, amely nem volt érdekelt a nemzetközi enyhülési és leszerelési folyamat kockára tételében. A következő szintek (vezető államférfiak nyilatkozatai, a „magyar ügy” újabb szakasza az ENSZ-ben, és végül a lokális szint: diplomáciai kapcsolatok a Kádár-kormánnyal) közös jellemzője a verbális felháborodás, amit aztán nem követtek gyakorlati lépések. Az előadás konklúziója, hogy Nagy Imre és társai kivégzésének nyugati fogadtatása nem volt a kelet-nyugati kapcsolatokat ténylegesen megrontó hidegháborús válság. Egyrészt mert a nyugati kormányok, akárcsak az 1956-os magyar forradalom idején, ezúttal is pontosan tartották magukat a második világháború nyomán kialakult európai érdekszférarendszer be nem avatkozást előíró játékszabályaihoz. Másrész pedig azért, mert reálpolitikai megfontolásból ezúttal is fontosabb volt számukra a Szovjetunióval való kapcsolat fenntartása és fejlesztése, mint a kelet-európai népek önállósági törekvéseinek támogatása.
Ugyanezt a gondolatmenetet vitte tovább Pótó János Nagy Imre a New York Timesban című előadásában. Az amerikai világlap digitális cikkadatbázisában (TimesMachine) vizsgálta, hogy Nagy Imre neve mikor, hányszor és milyen összefüggésekben szerepelt 1945 és 2017 között a lapban. Első általános megállapítása szerint a 656 cikk Nagy Imre nevével igen soknak mondható, összehasonlítva – és hatalmi periódusuk hosszát is beszámítva – olyan 20. századi magyar politikusokkal, mint Horthy Miklós (515), Rákosi Mátyás (406) és Kádár János (1094). Az egész periódust tekintve évekre, a fontosabb években (1956–1958) hónapokra, 1956 október–novemberében és 1958 júniusában pedig napokra lebontott statisztikai adatok jól mutatták, hogy Nagy Imre és társai kivégzése csaknem akkora visszhangot keltett a világban, mint az egész 1956-os forradalom és annak leverése. (1958 júniusában volt olyan lapszám – ne felejtsük, napilapról van szó –, amelyben 19 cikkben szerepelt Nagy Imre neve, beszámolva a világszerte zajló tiltakozási akciókról.) Pótó János grafikonjai a hatalmas felzúdulás mellett világosan mutatták a világban végbement villámgyors Nagy Imre-felejtést is. Előadása végén Pótó három földrész kilenc országából származó kilenc keserű karikatúrát mutatott be, ahogy a rajzolók látták a kivégzések következményeit.
Zárszavában az emlékezés szükségessége és méltósága mellett Rainer M. János arra hívta fel a figyelmet, hogy a per és kivégzések 60. évfordulója magába foglal egy másik kerek évfordulót, Nagy Imre és mártírtársai élő emlékezete születésének 30. évfordulóját. Ugyanis 30 éve, 1988. június 16-án avatták fel Párizsban a Père Lachaise temetőben Nagy Imrének és a forradalom valamennyi áldozatának szimbolikus síremlékét – világszerte ismét ráirányítva a figyelmet a forradalomra és a miniszterelnök sorsára, miközben ugyanezen a napon délelőtt a hazai ellenzék első tömeges demonstrációja zajlott a 301-es parcellában a hatalom néma asszisztálása mellett – délután pedig már gumibotozták az embereket a belvárosban.
