A SMALLST kutatócsoport 2026. április 18. és 21. között Nagyszebenben, a Román Akadémia Társadalom- és Bölcsészettudományi Kutatóintézetében tartotta soron következő workshopját, amelyhez kötődően a csoport tagjai közül többen is nyilvános előadást tartottak az intézet, illetve az Arbeitskreis für Siebenbürgische Landeskunde szervezésében.
Cziráki Zsuzsanna előadása, amelyre még a workshop megnyitása előtt, április 16-án került sor, az erdélyi szászok kora újkori diplomáciai tevékenységének egyes aspektusait vizsgálta az Erdélyi Fejedelemségben, a Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti határzónában. Az előadás első része három, egymással összefonódó diplomáciai gyakorlatot mutatott be. Egyrészt azt az időszakot elemezte, amikor a szász vezetők az erdélyi állam érdekeit képviselték, különösen 1556 után, amikor megszilárdult az Oszmán Birodalomhoz fűződő vazallus státuszuk. Másrészt olyan eseteket tárgyalt, amikor a szász politikusok saját közösségük érdekeit helyezték előtérbe, akár a fejedelemség céljaival szemben is. Harmadrészt bemutatta a szász városok önálló diplomáciai tevékenységét, amely eltérhetett mind a Szász Universitas, mind a fejedelemség irányvonalától. Az előadás második fele azokat az informális eszközöket ismertette, amelyek támogatták a szászok diplomáciáját. Az előadás helyszínére való tekintettel főként szebeni példákon keresztül szemléltette gazdasági erőforrásaikat, Európát átszövő családi és kereskedelmi hálózataikat, megbízható információszerzési módszereiket, valamint mobilitásukat Erdély határain belül és kívül.
A workshop zárásaként szolgáló nyilvános rendezvényen Kármán Gábor mutatta be a projektet a helyi tudományos közönségnek. A kutatás, különösen pedig az oszmán határvidék kisállamainak összehasonlítását célzó közös monográfia módszertani kérdéseinek ismertetése után a csoport eredményeit a legutóbb elkészült két fejezet példáján mutatta be, amelyek a ceremóniák világába vezették be a hallgatóságot. Mivel az összes kisállam legalább fennállása egy részében az Oszmán Birodalom vazallusaként működött, kulcsfontosságú kérdés a szultán udvarának ünnepélyes rendjében elfoglalt hierarchikus helyük meghatározása. Az elemzés minden szempontja a krími kánok kiemelkedő helyzetére, Raguza és Erdély hasonló státuszára, valamint Moldva és Havasalföld alacsonyabb presztízsére utal. A második fejezet, amely az oszmán környezeten túlra tekint, rámutat a közös jelenségekre, a különböző szertartási rendszerek közötti különbségekből fakadó konfliktusokra (különösen a tatárok esetében), valamint a helyi és a birodalmi hagyományok összeolvadásának néhány helyen megfigyelhető jelenségére.
Marian Coman előadása amellett érvelt, hogy az új diplomáciatörténet és az új diplomatika kontextusai, noha korábban elváltak egymástól, jól kombinálhatók a havasalföldi kancellária által kiállított oklevelek esetében, mivel az ország meglehetősen szegényes írásbelisége sokkal inkább emlékeztet egy közép-, mint egy kora újkori európai állam gyakorlatára. Ez azt eredményezi, hogy a dokumentumok anyagi valósága – pecsétjeik, a rajtuk látható monogramok, a használt tinta vagy az ünnepélyességet növelő pergamen használata – szokatlanul nagy jelentést hordoz a politikai és kommunikációs térben. Nagyszebennek és Brassónak küldött dokumentumok mint esettanulmányok elemzésén keresztül az előadás bemutatta, hogy az iratok miképpen szolgáltak a követek jutalmazására, az uralkodói identitás érvényre juttatására, a riválisok fenyegetésére, vagy éppen diplomáciai sikerek hirdetésére.
