A Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia és a Zágrábi Egyetem Jogi Kara szervezésében 2018. november 8–9-én kétnapos tudományos konferenciát rendeztek a magyar–horvát kiegyezés 150. évfordulója alkalmából. A tanácskozást Zvonko Kusić, az Akadémia elnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott Igor Gliha, a Jogi Kar dékánja is. A konferencia résztvevőit üdvözölte Magyar József nagykövet is, aki beszédében kiemelte, hogy a múlt kutatása és tanulságainak levonása mellett a jövőbe kell tekintenünk és a gyümölcsöző gazdasági együttműködést kell előtérbe helyezni, s hozzátette, ha ma Rijekában járunk, a helyiek mindig hangsúlyozzák, szeretnék, ha bővülne a kikötőbe irányuló magyar áruforgalom. Dalibor Čepulo, a Jogtörténeti Tanszék vezetője plenáris előadásában a magyar–horvát kiegyezés jogi kereteit elemezte. A másik nyitóelőadást Sokcsevits Dénes, intézetünk tudományos főmunkatársa tartotta. A magyar–horvát kiegyezés a magyar historiográfiában címmel. Előadásában kiemelkedően foglalkozott két magyar történész, Katus László és Ress Imre munkásságával, akik óriási új eredményeket értek el a kérdés kutatásában, de sajnos műveik nem jutottak el a horvát közvéleményhez vagy csak alig egy-két írásuk jelent meg horvátul. A konferencián élénk vita alakult ki Intézetünk munkatársa, Sokcsevits Dénes és a zágrábi Jogtörténeti Tanszék vezetője, Dalibor Čepulo között a magyar–horvát kiegyezés megítélése kérdésében. A konferencián a vitában résztvevő előadók gyakorlatilag két táborra oszlottak a vitában legaktívabb két szereplő között. Dalibor Čepulo a kiegyezési törvény horvát nemzeti-nemzetállami fejlődés szempontjából korlátozó jellegét és a törvény magyar részről történő folyamatos megsértését emelte ki és leginkább csak Ivan Mažuranić bánsága idején látott pozitívumokat a horvát intézményrendszer fejlődésében, s a horvát nemzetépítésben, míg Khuen-Héderváry Károly korszakát visszalépésként, akadályozó tényezőként látta. Sokcsevits Dénes rámutatott arra, hogy a Héderváry korszakban folytatódott az iskolareform, jelentősen nőtt a tudományra, oktatásra és kultúrára fordított költségvetési támogatás és megindult végre a gazdasági növekedés is, a nemzetépítés folyamata pedig nem állt le, bár kétségtelenül, a magyar nemzetiségű bán letörte az antidualista horvát ellenzéket. A vitában a kiegyezést pozitívabban megítélők álláspontját erősítette Željko Holjevac, aki kiemelte, hogy a Katonai Határőrvidék Horvát–Szlavónországhoz csatolása 1881-ben a horvát nemzeti integrációs törekvések fontos állomása volt, míg Višnja Lachner adatokkal igazolta, hogy Eszék egyedülálló fénykora volt a dualista korszak az 1880-as évektől 1914-ig, s noha Héderváry bán a négy legnagyobb horvát város képviselőtestületéhez ún. városi főispánokat rendelt törvényes működésük ellenőrzésére, soha nem fordult elő, hogy feloszlatták volna a közgyűlést, illetve akadályozták volna a szabad választásokat. Ezzel ellentétben az eszéki kolléganő kiemelte, hogy a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság idején, noha elvben az 1916. évi önkormányzati törvény hatályban maradt, ismételten feloszlatták a közgyűlést, manipulálták a választásokat és Belgrád embereit nevezték ki minden posztra.
