2016. szeptember 6. és 9. között intézetünk és a Pécsi Tudományegyetem közötti együttműködés révén került sor Pécsett a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” emlékév keretében megrendezett nemzetközi tudományos konferenciára. A három, plenáris ülésekkel a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban töltött nap mellett a nyolc országból érkezett közönségnek arra is lehetősége nyílt, hogy a helyszínen tekintse meg az évfordulós év legfontosabb újdonságait, a szigetvári vár rekonstrukciós munkálatait, illetve a Szülejmán szultán halálának helyszínén épült síremlék (türbe) feltárását és azonosítását célzó régészeti kutatások jelenlegi állását. A konferencia céljai között szerepelt, hogy – számos új kutatási eredmény felvonultatása mellett – átfogó képet adjon a Szülejmán szultán korával kapcsolatos jelenlegi tudásunkról. Ennek során természetesen különös figyelemben részesültek a magyarországi hadszíntér és a Habsburg Birodalommal fennálló konfliktus fejleményei. Így a világtörténeti jelentőségű esemény évfordulójához kapcsolódó rendezvény arra is keretet biztosított, hogy a meghívott külföldi előadók megismerkedjenek a hazai tudományosságnak a 16. század középső harmadára vonatkozó legfontosabb eredményeivel.
A konferencia első napját – a megnyitó beszédek után, amelyről a részletes beszámolót lásd itt – a szervezők Szülejmán szultán birodalmának szentelték. Már Cemal Kafadar (Harvard) felvezető, egy órás előadása is elsősorban ezzel kapcsolatos kérdéseket vetett fel: mennyiben alkalmazható a kora újkor fogalma egy olyan, általában nem-európaiként értékelt hatalom esetében, mint a szultán állama. Az előadás az általános kérdések felől szűkítette egyre jobban fókuszát az oszmán birodalomépítés stratégiáira (kimutatva azt, hogy annak bázisát mindvégig Bizánc európai területei alkották), illetve végső soron arra a kérdésre, az expanzió feltétlenül egy agresszív hatalmi politika következménye-e. Érveit, miszerint az ellenfél lépéseire adott reakciók, az azokat megelőző csapások, illetve az univerzalista hatalmi ideológiából következő kényszerűségek is fontos szerepet játszottak az oszmán hódítás során, megismételte Rhoads Murphey (Birmingham) is. Utóbbinak a szülejmáni birodalomépítésről szóló előadása különös hangsúlyt helyezett arra, milyen nehéz elkülöníteni egymástól a szultán szándékaiból eredő lépéseket, illetve az ellenfél lépéseire adott reakciókat. Feridun Emecen (Isztambul) először hívta fel a konferencián a figyelmet arra, milyen fontos szerepet játszott Szülejmán számára a magyarországi hadjáratok mellett a szafavida Perzsiával fennálló konkurenciaharc, illetve a tengerentúli terjeszkedés mind nyugati, mind keleti irányba. Előadásában kiemelte, mennyit fejlődött a szultáni adminisztráció, illetve a központ befolyása a birodalom végvidékeire Szülejmán uralma alatt.
A politikatörténeti alapozású előadások után a referátumok következő csoportja Oszmán Birodalom 16. századi fejlődésének más aspektusait elemezték. Friss kutatási eredményeit összefoglaló előadásában Tijana Krstić (Budapest) azt mutatta ki, hogy az iszlám szunnita ágának előtérbe kerülése a 16. század második felének oszmán államában nem kizárólag a síita Perzsia részéről érkező kihívásra adott, felülről jövő válasz, a teológiai elhatárolódásnak belső mozgatói is kimutathatók. Colin Imber (Manchester) a „törvényalkotó” melléknévvel ellátott Szülejmán által létrehozott joganyagot vetette össze az annak gyakorlati alkalmazását reprezentáló összeírásokkal, az ún. defterekkel – és mutatta ki a muszlim vallásjog, illetve a szekuláris állami jog nyelvezetének egymás mellett élését. Erol Özvar (Isztambul) a birodalom pénzügyeinek alakulásáról számolt be, felhívva a figyelmet arra, hogy a megnövekedő többletköltségek fedezésére hívatott adóbevételek mintegy évi 2%-os növekedése elsősorban nem a fejadóból, hanem az adóbérleti rendszer terjedéséből származik. Ez a később számos problémát okozó rendszer vizsgálatai szerint a század végéig fenntarthatónak bizonyult, sőt pozitív költségvetési mérleget eredményezett. A keddi nap utolsó, művészettörténeti tárgyú előadásában Gülru Necipoğlu (Harvard) Szülejmán uralma első korszakának kozmopolita jellegét emelte ki, ismertetve a szultán és udvara kapcsolatát számos itáliai reneszánsz művésszel.
Az előadásokkal töltött második, csütörtöki nap délelőttje az ellenfél, a Habsburg Birodalom 16. századi történelmét járta körül. Korpás Zoltán (Budapest) a dinasztia két ága közötti kapcsolatokat, a spanyol és az ausztriai Habsburgok közötti együttműködést elemezte, egyben láttatva az Európa két végén húzódó frontok összefüggését. Hasonló volt Alfredo Alvar (Madrid) előadásának fókusza is, aki a Habsburg együttműködésen belül különös figyelmet szentelt a bécsi spanyol diplomaták működésének – a szigetvári ostromról szóló beszámolójuk, amelyet a közönségnek kiosztott, fontos hozzájárulást jelentett a konferencia szűkebb témájához is. Fazekas István (Budapest) azt mutatta be, milyen kohéziós erők tartották össze I. Ferdinánd birodalmát, egy „összetett államokból álló összetett államot”: a dinasztia, illetve az általuk létrehozott kormányszervek jelentőségén kívül kiemelte az egyes területek arisztokráciái között kiépülő kapcsolatokat, illetve a külső fenyegetés integratív erejét is. Peter Rauscher (Bécs) sokrétűen mutatta be a Habsburg Birodalom bonyolult finanszírozási mechanizmusait, a központosítás nehézségeit – illetve tulajdonképpeni lehetetlenségét, hiszen a dinasztia udvara és hadszervezete fenntartásának forrásai mindvégig nagy mértékben függtek az egyes tartományok rendjeinek hozzájárulásától. Különösen nagy figyelmet fordított a hitel kérdésére, hiszen a modern közgazdaságtan definícióit alkalmazva a birodalom folyamatosan csődben volt – ennek kezelésére pedig az uralkodók és megbízottaik számos technikát alakítottak ki a 16. század folyamán. Arno Strohmeyer (Salzburg) végül a Habsburg-oszmán diplomáciai kapcsolat alapkérdéseit elemezte, különös figyelmet fordítva a mindkét oldalon jelen lévő univerzalista hatalmi igényekből adódó nehézségekre.
A csütörtök délutáni ülésszak a Szülejmán korabeli magyarországi hadszíntér kérdéseit járta körül. Ágoston Gábor (Georgetown) előadása, miután röviden reflektált a Feridun Emecen által exponált két másik hadszíntér jelentőségére, az egymás után következő nyugati oszmán hadjáratokkal kapcsolatban vetett fel új kérdéseket, elsősorban a nagy, átfogó oszmán stratégiáról szóló elméletek, illetve az egyes hadjáratokkal kapcsolatos kis részletek összeegyeztethetőségével kapcsolatban. Operatív áttekintéssel szolgált B. Szabó János (Budapest) előadása is, amely Nándorfehérvár 1521-es elfoglalása, az 1526-ös mohácsi csata, Bécs 1529-es ostroma, illetve Buda 1541-ben történt megszállása kapcsán mutatta ki az oszmán előrenyomulás geopolitikai meghatározottságát. Hangot adott ezen kívül azon meggyőződésének is, hogy Szülejmán célja eredendően nem Magyarország egészének megszállása, hanem egy magyar vazallus állam létrehozása volt. Az expanzió délnyugati irányát elemezte Nenad Moačanin (Zágráb), aki különös figyelmet fordított a horvát és dalmát vidékeken, illetve azok határterületein kialakuló olyan jelenségekre is, mint az oszmán világban szokatlan boszniai örökölhető szpáhibirtokok (ún. ocsaklikok) rendszere, vagy az adriai partszakaszon hatalmi tényezővé váló uszkók martalócok által üzemeltetett „kondominium.” Az utolsó két, egymásra rímelő előadásban Hegyi Klára és Pálffy Géza (mindkettő Budapest) a magyarországi oszmán, illetve Habsburg végvári rendszer kiépülését és üzemeltetését tárgyalta. Előbbi kialakulását éppen Szigetvár elfoglalása véglegesítette, míg az utóbbira az ezt követő évtizedekben, nagy erőfeszítések árán került sor.
Hegyi Klára előadása hívta fel a figyelmet arra, hogy a végvárrendszer által kijelölt, látszólag egyértelmű vonal korántsem tekinthető tényleges határnak, hiszen az oszmánok messze a magyar végvárak vonala mögött is képesek voltak adóztatni. Erre a megállapítására a következő, pénteki napon több előadás is rímelt a másik oldalról. Claudia Römer (Bécs) a bécsi levéltárban található török nyelvű iratok elemzésével rekonstruálta a szigetvári hadjárat oszmán legitimációját, ebben pedig fontos szerepet játszottak a magyar végvárak katonaságának kihágásai, a portyák, az oszmán védvonal mögötti adószedés is. Zrínyi Miklós tevékenységét ismertető előadásában Varga Szabolcs (Pécs) is kitért arra, hogy a ragyogó karriert befutó, a szigetvári végvidéket vaskézzel megszervező főúr messze az oszmán erődítmények vonala mögött is képes volt az adót beszedni. James Tracy (Minneapolis) a szigetvári hadjáratot közvetlenül megelőző évek katonai és diplomáciai eseményeit rekonstruálta, elsősorban a Szülejmán által hivatkozási pontként használt konfliktust: azt, hogy Tokajt I. Miksa csapatai elfoglalták a szultán vazallusának számító Szapolyai János Zsigmondtól és a Habsburg uralkodó többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó annak visszaadására. Zeynep Tarım (Isztambul) egy különleges forrást, a hadjáratot számos képpel bemutató kortárs krónikát, a Sigetvarnamét ismertette, elsősorban művészettörténeti szempontból kommentálva a Szokollu Mehmed nagyvezír tevékenységének dicsőítésére nagy hangsúlyt fektető dokumentumot. A konferencia kétségkívül leglátványosabb előadását Kelenik József (Budapest) szolgáltatta, aki az ostrom menetét, illetve az annak során használt ostromtechnikai módszereket számítógépes animáció felhasználásával mutatta be. A panel záró előadásában végül Nicolas Vatin (Párizs) a Szülejmán halálának helyén emelt síremlékkel kapcsolatos kutatásait ismertette, analógiákkal megtámogatva azon elképzelését, amely szerint a több mint egy évtizeddel az ostrom után emelt épület nem a szultán belső szerveinek eltemetési helye fölött magasodó türbe, hanem inkább egy olyan emlékmű (mesed) volt, amely Szülejmán testének egyetlen darabját sem tartalmazta.
Az utolsó szekció előadásai – a türbe azonosítására és régészeti feltárására vonatkozó kutatásokat összefoglaló Pap Norbert (Pécs) beszámolója előtt – a szigetvári ostromnak a különböző népek történelmi emlékezetében elfoglalt helyét tárgyalták. A magyarországi tradíciót a Zrínyi hasonnevű dédunokája által írt Szigeti veszedelemig összefoglaló Tüskés Gábor (Budapest) bemutatta, hogyan lesz a negatív előjelű, vereségeket és veszteségeket dokumentáló történetből a hősies kiállás erényét megfogalmazó pozitív példa. Hosszabb időmetszetben vizsgálta a kérdést Barbarics-Hermanik Zsuzsa (Graz), akinek így arra is lehetősége nyílt, hogy kitérjen az európai visszhangban a 18. századot követően bekövetkező új fejleményekre, a történet újraértelmezésére és újrahasznosítására is, így Carl Theodor Körnernek a 19. század elején Napóleon-ellenes éllel írott Zriny című, régiónkban hatalmas népszerűségre szert tett drámájára. Damir Karbić (Zágráb) Zrínyi Miklósnak a délszláv világban ápolt emlékéről számolt be, egészen addig a 19. század közepi (sok követőre nem lelő) történetírói kísérletig, amely Habsburg-ellenes lendülete által vezéreltetve a szigetvári Zrínyi Miklós helyére a horvát hősök panteonjába a Wesselényi-összeesküvés után kivégzett Zrínyi Pétert helyezte volna. A legnehezebb feladata végül alighanem a Szigetvár török emlékezetét bemutató Günhan Börekçinek (Isztambul) volt, mivel megállapítása szerint az jóformán egyáltalán nem létezik: a hadjáratról mind a tankönyvekből, mind a történeti tudatot leginkább befolyásoló Szülejmán-szappanoperából szerezhető egyetlen információ kizárólag annyi, hogy a szultán ennek során halt meg.
Az évfordulós megemlékezéseket koordináló bizottság vezetőjének, Hóvári Jánosnak a zárszava egy sikeres rendezvény végére tett pontot, amely nemcsak Szigetvár négyszázötven évvel ezelőtti elestével kapcsolatban szolgáltatott számos új ismeretet, de összegezte a világban az Oszmán Birodalom 16. századi expanziójával és az arra adott európai válaszokkal (elsősorban pedig annak magyarországi frontjával) kapcsolatban folyó kutatások állását is. A tervezett tanulmánykötet így sokrétű képet ad majd a tárgyalt korszakról és sikeresen szolgálhatja történetírásunk eredményeinek széles körben való terjesztését is.
Kármán Gábor