2019. október 9-én adott otthont a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a Hungarica-kutatás problémái és perspektívái a Szovjetunió utódállamaiban című műhelykonferenciának, amely a meghívott előadók száma és az érintett témák sokrétűsége miatt bőven túllépte egy szimpózium kereteit. A felszólalók részletesen, gyakran személyes élményeiken keresztül számoltak be arról, hogy milyen kihívások – adott esetben kalandok – várják azokat a kutatókat, akik orosz, ukrán vagy litván levéltárakban kérnének ki magyar vonatkozású iratokat.
Az eseményt Germuska Pál, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese nyitotta meg, aki rámutatott: a közép-európai országok történetét nem lehet külhoni iratok nélkül megírni, a magyar kormány egyik tavalyi határozatában pedig külön kitért arra, hogy szükséges a hungarica-kutatás fejlesztése. Nagy-Rébék Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztályának főosztályvezetője üdvözlő beszédében kiemelte, hogy a szaktárca számára mindig is fontos volt, hogy a hungarica-anyagok elérhetőek legyenek a hazai kutatók számára. Fejérdy András, a Bölcsészettudomány Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese üdvözlő szavaiban kifejtette, hogy az orosz hungarica-anyag kifejezetten fontos a 19–20. századi magyar történelem kutatása szempontjából. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Nyugat-Európában tapasztaltakkal ellentétben keleten eltérő kutatási lehetőség várja a magyar történészeket, amely például az anyagok kiadásában is megnyilvánulhat.
Az előadások négy szekcióját három korreferátum előzte meg. Elsőként Germuska Pál kapott szót, aki előadásában felvetette a külföldi és hazai intézmények közötti szoros együttműködés szükségességét. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke összefoglalta intézetük eddigi oroszországi hungarica-kutatásainak tapasztalatait. Kiemelte: nemcsak a nyelvismeret, hanem a megfelelő információáramlás hiánya is gondokat okozhat a kutatás során. Az intézmény természetéből adódóan speciálisabb kutatási problémáról beszélt Számvéber Norbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatója. Kiemelte: céljuk feltárni a podolszki székhelyű Orosz Védelmi Minisztérium Központi Levéltára által őrzött második világháborús zsákmányanyagot. Egy különleges, „22-es csapdája” helyzetre hívta fel ugyanakkor a figyelmet: csak olyan idegen nyelvű anyagok kutathatóak Podolszkban, amelyeknek van orosz fordítása, azonban ezen feladat elvégzéséhez az intézménynek nincs elegendő erőforrása.
Az első szekció előadói főként az oroszországi levéltárakban tapasztalt nehézségekről beszéltek. Rosonczy Ildikó, a Magyar Napló Kiadó munkatársa az 1849-es orosz intervenció kapcsán végzett kutatásaival kapcsolatban elmondta, hogy a témára vonatkozóan kutatási korlátokat nem tapasztalt, azonban előnyösnek nevezte, ha az illetékes levéltárhoz intézményi támogatással érkezik a magyar kutató. A Kaposvári Egyetem docense, Kolontári Attila arról beszélt, hogy az Orosz Föderáció Állami Levéltárában (GARF) korrektek a kutatási feltételek, azonban a külügyi tárcához tartozó irattárakban nehezebb az előrejutás. A jelenlegi moszkvai levéltári delegátus, Kosztricz Anna saját referátumának elején nyomatékosan kérte arra a kutatókat, hogy csakis olyanok utazzanak ki Oroszországba, akik jól ismerik az orosz nyelvet. Hozzátette továbbá, hogy a Klebelsberg-ösztöndíj sem a legmegfelelőbb a kutatóknak, mivel az orosz levéltárakban azokat becsülik meg inkább, akik visszatérő vendégei az olvasótermeknek. A szekció utolsó előadójaként Babus Antal, az MTA Könyvtára Kézirattárának osztályvezetője megerősítette az előző előadókat, hogy ő maga is azt tapasztalta többek között az 1990-es években, hogy amíg nem alakított ki közelebbi viszonyt a levéltárosokkal, addig csupán magyar vonatkozású újságkivágásokat adtak ki számára.
A második szekció előadói elkanyarodtak a szigorúbb értelemben vett történelmi tematikájú hungarica-kutatástól. Schiller Erzsébet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központjának docense 2009-ben az Oroszországi Állami Irodalmi és Művészeti Levéltárban (RGALI) való kutatását „arany időknek” nevezte a feltárt anyag miatt, ahol a fondjegyzékekből jól lehetett dolgozni, ugyanakkor az iratok fotózását nem engedélyezték. Radnóti Klára, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa elmondta, 2005-ben egy kiállítás szervezése miatt látogatta meg a Jelenkori Történeti Múzeum gyűjteményét Moszkvában, ahol a magyar anyagot csak úgy kutathatta, hogy alkalmazkodott az ottani dolgozók munkarendjéhez. A szekciót Geréb Anna zárta, aki a krasznogorszki filmarchívum magyar anyagáról tartott előadást. A Magyar Nemzeti Filmarchívum nyugalmazott főmunkatársa kiemelte: az intézményben olyan felvételeket is találtak többek között 1956-os eseményekről, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Ennek oka pedig az volt, hogy a kérdéses felvételek nem kerültek bele a végső anyagba, azonban Krasznogorszkban a fel nem használt anyagokat is megőrizték. Ahogy fogalmazott: az orosz kollégák nagyon profik, mert ami bekerül egyszer hozzájuk, az onnan többet ki nem kerül.
A harmadik szekcióban ukrajnai, szűkebben értelmezve kárpátaljai levéltárakban való kutatási lehetőségekről, tapasztalatokról beszéltek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárai, valamint Kosztyó Gyula, a Clio Intézet tudományos főmunkatársa. Molnár D. Erzsébet docens Kárpátalja szovjetizálásának a kutatásáról szólva felidézte, hogy az 1944-1946 közti eseményeket még a 2000-es évek elején sem volt egyszerű kutatni, mivel az újonnan berendezkedő szovjet apparátus megbontotta az iratok addigi rendjét. A következő előadó, Váradi Natália docens részletesen kifejtette, hogy milyen módon lehet kutatni a terület történetét a hruscsovi időszakra vonatkozóan a Kárpátaljai Állami Levéltár ungvári és beregszászi telepein. Császár István, a főiskola oktatója egy konkrét iratanyag kutatásának nehézségeit mutatta be, ami a szovjet rendezés miatt részben az Ukrán Állambiztonsági Szolgálat ungvári levéltárában, részben a Kárpátaljai Területi Állami Levéltárban található meg. Kosztyó Gyula saját kárpátaljai tapasztalatai kapcsán arról beszélt, hogy a rendezetlen iratanyag miatt nehézkes az előrehaladás, azonban a levéltárosok nagyon segítőkészek, annak ellenére, hogy nem tudnak magyarul.
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum hungarica-gyűjtésének tapasztalatait Riba András László osztályvezető osztotta meg a hallgatósággal. Kifejtette, hogy a kijevi és moszkvai kutatóutak tapasztalatait, eredményeit könyv formájában tárnák a nyilvánosság elé. Két másik intézmény munkatársa, Rácz Attila és Gönczi Andrea személyes tapasztalatairól adott elő. A Budapest Főváros Levéltára főosztályvezetője, valamint Pécsi Tudományegyetem Könyvtár Klimo Gyűjteményének muzeológusa is ráerősített a korábban elhangzott megállapításra, mely szerint nagyon fontosak a személyes kapcsolatok az ottani kollégákkal. A konferencia utolsó előadójaként Seres Attila, a MNL főlevéltárosa kapott szót, aki a litvániai és ukrajnai KGB iratok kutathatóságáról beszélt. Rámutatott: a két ország iratkezelési rendszere eltérő, és az orosz nyelv ismerete is kötelező ennél az anyagnál, mivel a szervezet lingua francája a tagköztársaságokban is az orosz volt.
Az egész napos rendezvényt Seres Attila szavai zárták le. Az MNL főlevéltárosa megköszönte az előadóknak a referátumaikat, amelyekben alaposan körüljárták a posztszovjet térségben folyó hungarica-kutatás nehézségeit. Kifejezte abbéli reményét továbbá, hogy az elhangzottak fontos tapasztalati forrásként szolgálhatnak a jövőbeni kutatóutak számára.
Miklós Dániel segédlevéltáros
Magyar Nemzeti Levéltár
Magy Nez
Mi
