A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben és a Lengyel Intézetben 2013. október 23–26. között Memory of Everyday Collaboration with the Communist Regimes in Eastern Europe címmel nemzetközi konferenciára került sor az MTA BTK TTI, az Európai Emlékezet és Szolidaritás Hálózat (European Network Remembrance and Solidarity), a Lengyel Intézet, a Szlovák Intézet, valamint a Cseh Centrum közös szervezésében, angol nyelven. Az alábbi ismertetés az előadás-összefoglalók alapján készült.
A rendezvény megnyitóját október 23-án tartották a Lengyel Intézetben, ahol Fodor Pál, a MTA BTK főigazgatója, Rafał Rogulski, az ENRS titkárságának igazgatója és Katarzyna Sitko, a Lengyel Intézet igazgatója köszöntötte a nemzetközi konferencia előadóit és résztvevőit. A köszöntő beszédek után „Milyen emlékezet? Kinek az emlékezete?” címmel kerekasztal-tanácskozást tartottak a magyarországi és a lengyelországi kommunista rezsimekkel való hétköznapi kollaboráció emlékezetéről, majd a lengyel „Rózsácska” című lengyel film vetítésével (angol feliratozással) folytatódott a program.
Október 24-én a Titkos iratok, titkos emlékek – titkok feltárása és a kutatás lehetőségei című délelőtti ülésszak során elsőként Florin Abraham (Bukarest, National School for Political Studies and Public Administration, Romanian Academy) előadása hangzott el Együttműködés és büntetés. 
Demokrácia és a rendszerváltás igazságszolgáltatása Romániában címmel. A rendszer titkosszolgálatával együttműködő civilek felelősségre vonása kérdésében, amely minden exkommunista országot érint, ismertette a román gyakorlatot, kiemelten a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) működését. Az előadás néhány esettanulmányt is bemutatva rávilágított a kommunista múlt megítélésének jogi nehézségeire, valamint szólt a közvéleménynek a kollaborációhoz való ellentmondásos hozzáállásáról is. Barbara Klich-Kluczewska (Krakkó, Jagiello Egyetem) Fekete-fehérben? A Lengyel Emlékezet Intézetének (IPN) vitája a háború utáni lengyel társadalomról című előadása főként a 2000-ben alapított intézet munkásságának tükrében mutatta be a lengyel kutatásokat, melyek egyrészt a német és szovjet megszállás idejét, másrészt a kommunista rendszer időszakát vizsgálják, a kollaboráció és ellenállás témaköreiben is. Az intézet tevékenységének fő célja a háború és a diktatúra lengyel áldozatainak számon tartása a nemzeti emlékezetben – ennek narratív stratégiáit tekintette át az 
előadás. Tamara Pavasovic Trost (Grazi Egyetem) A kommunista múltból feltáruló titkok: a poszt-jugoszláv államok kollaborációs narratíváinak változásai címmel bemutatta, hogyan alakult Jugoszlávia szétesése és a kommunista rezsim összeomlása után a kommunista kollaboránsok kérdése a különböző államokban. Egy évtizedes nemzeti-etnikai revizionizmus után a volt Jugoszlávia majdnem minden állama a történelem új, hivatalos verziójához tért vissza, az azonban különböző, mennyiben ítélik el vagy fogadják el a hétköznapi kollaborációt. Az előadás mindezeket a kommunista időszakbeli, az 1990-es évekből származó és a jelenlegi horvát, szlovén, szerb, montenegrói és bosnyák iskolai tankönyvek összehasonlítása alapján mutatta be.
A következő, Nemzeti emlékezet és kollaboráció című ülésszak első előadását Martin Kovanič (Pozsony, Comenius Egyetem) tartotta A Cseh és Szlovák Köztársaság emlékezet intézményei – milyen emlékezet? címmel. Csehszlovákiában kettéválása után a két állam különbözőképpen kezelte azonos kommunista múltját: míg Csehország folytatta a nem demokratikus múltjával való szembenézést, Szlovákia inkább elhallgatta azt. Az előadás a két állam nemzeti emlékezetet szolgáló intézményeit vizsgálta és hasonlította össze, abból a szempontból, hogyan értelmezik a kommunista rendszer bűneit és az így hogyan jelenik meg a kollektív emlékezetben. Különbségeik ellenére (Szlovákiában ez az intézmény megtörte a csendet, míg Csehországban csak egy a több hasonló intézmény között) abban hasonlóak, hogy az antikommunizmus megtestesítőjeként tekintenek rájuk, és így bizonyos politikai körök ellenérzéssel viseltetnek irántuk. Barash Raisa (Moszkva, Orosz Tudományos Akadémia) Az orosz kollektív memória – Dicsőség és szégyen között 
egyensúlyozva című előadása bemutatta, hogy a rendszerváltás és a Szovjetunió szétesése után az orosz társadalom kollektív szolidaritásának legkézzelfoghatóbb példái a kommunista múltban találhatók (leginkább a Nagy Honvédő Háború győzelme, illetve az „űrsikerek”, iparosítás, sportsikerek, tudományos fejlődés miatt). A hatalom fellép „az orosz történelem meghamisítása” ellen, tagad minden azonosságot a fasiszta és kommunista ideológia között, és semmilyen felelősséget nem vállal a Hitlert „kiengesztelő” magatartásban, amit kizárólag a Nyugat hibájaként értékel. S bár a Duma a sztálinizmust totalitarianizmusként definiálta, a kommunista múltat még mindig védik Oroszországban. Krzysztof Brzechczyn (Adam Mickiewicz Egyetem Filozófia tanszéke, Poznan), Az akták megbízhatóságának problémája Lengyelországban a titkosszolgálatokkal (SB) való kollaboráció esetében című előadásában néhány módszertani problémára hívta fel a 
figyelmet. Az utóbbi évtized „ügynökbotrányai” Lengyelországban felvetették annak kérdését, vajon mennyire megbízhatóak a titkosszolgálatok aktái a besúgók és jelentéseik kérdésében: egyes vélemények szerint megbízható forrásokként kezelhetőek, mások szerint teljességgel megbízhatatlanok és félrevezetők. Az előadó szerint olyan forrásokként kell kezelni őket, amelyeknek a funkcióját és keletkezésük okait, körülményeit figyelembe kell venni, éppúgy, mint a rendszer fenntartásában betöltött szerepüket és az ahhoz igazított elkészítésüket is (pl. előfordulhatott az is, hogy tartalmuk inkább egy elvárásnak akart megfelelni).
A délutáni Nyilvános viták, köztörténelem és kollaboráció című ülésszakot Karina Hoření (Brno, Masaryk egyetem) A Totális Rendszereket Kutató Intézettel kapcsolatos viták mint a kommunizmus emlékezetének átpolitizálása című előadása nyitotta. A prágai kutatóintézet a volt 
Csehszlovákia titkosszolgálata archívumának kutatására alapították 2009-ben, és azóta is viták kereszttüzében tevékenykedik. 2013 tavaszán az új vezetés az elnyomás helyett inkább a hétköznapi kollaborációra irányította a kutatás figyelmét, ami azt a kritikát váltotta ki különböző körökben, hogy ezzel a kommunista párt rehabilitálását készítenék elő. Az előadó szerint ez jól mutatja a kérdés átpolitizálásának lehetőségét. Hammer Ferenc (Budapest, ELTE) Kitalált történetek, láthatatlan szolgálat című előadása a magyar titkosszolgálatok 1960–1980 közötti működésének egyes területet mutatta be. A belső eseményekre koncentráló államvédelem olyan személyekre vagy eseményekre figyelt, akiket vagy amelyeket veszélyesnek véltek, és mindezt a társadalom többsége számára láthatatlanul. A tevékenységükről szóló szóbeszéd csak még félelmetesebbé tette őket. Az előadó több típusú forráson alapuló kutatási tervét ismertette, amelynek része a 
titkosszolgálati dokumentumok vizsgálata mellett interjúk készítése a kortársakkal, amelyekből kiderülhet, milyen kép élt a társdalomnak az államvédelemmel közelebbi kapcsolatba nem került részében azok működéséről. Marta Kurkowska-Budzan (Krakkó, Jagello Egyetem) Kudarcra ítélt katonák. A Nemzeti Emlékezet Intézete és Lengyelország szimbolikus átalakulása címmel főként a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet működéséről és annak hatásáról, a szimbolikus átalakulásról tartott előadást, amely több fázisban zajlott le. A régi rendszer jelképeinek eltüntetése után a múlt mélyebb megismerése és emlékeinek számon tartása következett. Ebben játszott fontos szerepet az intézet, melynek tevékenysége a társadalom széles körében ismert és elfogadott. Az előadás egy szeletét ismerteti a történelem újraírásának: az 1944–1956 közötti antikommunista földalatti szervezkedés történetét az intézet oktatási tevékenysége révén lett ismert. Ennek a folyamatnak az elemzését adta az előadás.
A délután második részében a Vizuális reprezentáció című panel részeként két előadás hangzott el. Caterina Preda (Bukaresti Egyetem) A kommunista rezsimmel való művészi kollaboráció formái Romániában című előadása több formáját mutatta be a jelenségnek. Egyrészt a rezsim művészeket használt fel a „hivatalos művészet” megteremtésére, másrészt voltak a titkosrendőrséggel együttműködő művészek. Mindez máig igen megosztó téma Romániában, különösen hogy a titkosrendőrség iratai nemrég hozzáférhetőek lettek. A művészek többsége a hivatalosan kötelező irányvonal mellett „másik művészetet” is kialakított, amelyek vizsgálata kiegészítheti a kommunista múlt tudományos elemzését. Berta János (Pécsi Tudományegyetem) Ez egy ügynök élete? A titkosszolgálat működésének egyedi rekonstrukciója Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmjében című előadása az említett film elemzésével kereste a választ arra, vajon mennyiben mutatja be a dokumentumfilm a titkosszolgálat működésének és módszereinek valós képét, a hétköznapi kollaborációt, az ügynökökről kialakult közvélekedést.
Október 25-én a délelőtt A Gonosz ismerete. Az értelmiség és a kollaboráció című ülésszakkal kezdődött. Gabriel Andreescu (Bukarest, National School for Political Studies and Public Administration) Ellenállás a kultúrán keresztül vagy szemet hunyni a kultúrán keresztül – Az interpretáció nehézségei: nüanszok, félreértések, manipulációk című előadása a Securitate irattárának 300 kötetét feldolgozó tanulmányon alapulva azt a régi, már 23 éve folyó vitát elemezte, hogy milyen kapcsolat volt a kulturális elit és a kommunista rezsim között. Egyesek kollaborációként, mások ellenállásként, ismét mások „szemhunyásként” értelmezik ezt a kapcsolatot. Az előadó szerint ezek leegyszerűsített képet adnak a romániai kommunista rendszer hétköznapjainak valóságáról. A Securitate levéltára alapvető forrását nyújtja ennek a komplex, bonyolult összefüggésekkel, ellentmondásos viszonyokkal, különböző magatartásformákkal teli rendszernek. Matěj Spurný (Prága, Cseh Tudományos Akadémia) Az 
értelmiség kollaboráció és függetlenség között. Politika és mindennapi élet a prágai bölcsészkaron a késői szocializmusban című előadásában az 1969 utáni évtizedben a meghatározó jelentőségű prágai bölcsészkaron alkalmazott stratégiákat tekintette át: a hatalom eszközeit az engedelmesség kikényszerítésére, az oktatók és a hallgatók magatartásformáit, a személyes dilemmákat, a lojalitás és meggyőződés változásait, az alkalmazkodás és a személyes integritás megőrzésének konfliktusait. Josip Mihaljević (Zágráb, Horvát Történettudományi Intézet) Tito és az értelmiség – kollaboráció és támogatás. 1945–1980 címmel a fent jelzett viszonyrendszert elemezte, főként Tito beszédei, kijelentései és tettei alapján. Tito ellenérzésekkel viseltetett az értelmiséggel szemben, de bölcsen „kezelte” őket, ügyesen kihasználva saját hatalmának megerősítéséhez. A jugoszláv értelmiség kedvezően nyilatkozott Titóról, az előadó megpróbálta ennek okait elemezni: félelem, ugyanakkor kommunista meggyőződés és bizalom a karizmatikus vezetőben szintén szerepet játszhatott ebben. Fedor 
Blaščák (Pozsony, Memory Kontrol) Marxizmus–leninizmus, valóban? Három akadémiai közösség szóbeli története című előadása egy 2009–2010 között végzett komplex oral history kutatás eredményeit ismertette három (szociológus, építész és szobrász) akadémiai csoportról, akik különösen ki voltak téve a politikai nyomásnak, így történetük esettanulmány az ideológiai kollaboráció és az ellenállási stratégiák példáival. A pozsonyi Szépművészeti Akadémia különleges esetét is ismertette az előadó, amely intézmény a volt Csehszlovákiában 1989 után egyedüliként szigorú személyzeti politikát valósított meg, állományának 85%-át egy év alatt lecserélte.
A délelőtt további részében a Párttagság és kollaboráció témakörében hangzottak el előadások. Marína Zavacká (Pozsony, Szlovák Tudományos Akadémia) Utat találni. Regionális pártaktivisták című előadása az együttműködő, kollaboratív és patrónusi viszonyrendszereket vizsgálta a helyi pártaktivisták esetében. Helyi szinteken az alacsony szintű pártfunkcionáriusok a mindennapokban erősen kapcsolódtak környezetükhöz, a helyi (személyes) viszonyokhoz alkalmazkodtak, kompromisszumokat kötöttek gyakran a pártelvek ellenében is, hogy ezeket a kapcsolatokat életben tartsák, gyakorta a helyieknek nyújtott kedvezményekkel, ügyek 
„elintézésével”. Kende Tamás (Budapest ELTE) De ki a Párt? Történelem és historiográfia című előadása azt a mindeddig kevéssé kutatott kérdést vetette fel, hogy milyen is volt a kommunista pártok összetétele, kikből tevődött össze és milyen is volt valójában még a mai szakirodalomban is mindmáig monolitként kezelt szervezet. A kutatás azt vizsgálta, hogyan és kikből lett a kommunista pártok tömeges tagsága, mi volt a tömeges csatlakozás motivációja. A különböző helyi pártszervezetek iratai, statisztikái, üléseinek jegyzőkönyvei fényt deríthetnek a tagság összetételére, elkötelezettségének mértékére, az együttműködés és kollaboráció szintjeire. Dobrochna Kałwa (Varsói Egyetem) Új értelmet keresni: a helyi párttagság önéletrajzainak stratégiái Lengyelországban címmel a lengyel kollektív memória és a nyilvános diskurzus 1989 utáni változásának hatására átalakuló visszaemlékezések jellemzőit elemezte. A volt párttagok és funkcionáriusok ma az új politikai norma szerint konstruálják önéletrajzaikat, a mikrotörténeti kutatás ennek nyelvészeti és szemiotikai vizsgálatát végezte el, részben interjúk, részben kiadott önéletrajzi szövegek alapján.
A délutáni ülésszak a Foglalkozások, társadalmi csoportok, mindennapi tapasztalatok című panellel folytatódott. Pavla Francová (Prágai Károly Egyetem) Az újságok szerepe a kommunista rendszerrel való hétköznapi kollaborációban címmel főként a volt kelet-európai blokk (innen is elsősorban az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország) kommunista napilapjainak használatát és terjesztését hasonlította össze. A példányszám és a széles körű terjesztés jelentős mutatója annak, mennyire központi eszköze volt a kommunista rendszernek a sajtó. Az összehasonlító elemzés azt is kimutatta, mennyire fontos szerepet játszottak az újságírók a rendszerrel való együttműködésben. Agáta Drelová (Exeteri Egyetem) Elfelejteni Júdást – papi kollaboráció a szlovák katolikus emlékezetben 1989 után című előadása azokat a retorikai stratégiákat vizsgálta, amelyekkel a Pacem in Terris (a kommunista államhoz hű egyházak szervezete) tagjainak a kommunista párttal való együttműködésére emlékeznek, elsősorban az áldozathozatalra koncentrálva. A főként interjúkra (oral history) épülő kutatás új megközelítést nyújtott az 1989 előtti kollaboráció és annak a posztkommunista egyházban élő emlékezetének vizsgálatához. Paweł Sowiński 
(Varsó, Lengyel Tudományos Akadémia) Kém a föld alatt. Lengyel szamizdat történetek címmel a lengyelországi kommunista rendszer utolsó tíz éve alatti élénk ellenzéki tevékenységről – amelyet a lengyel történeti emlékezet büszkén tart számon – adott árnyaltabb képet. A kutatás szerint több ellenzéki egyben a lengyel titkosrendőrség beszervezett ügynöke is volt, erre az előadás konkrét esetet ismertetett, amely a lengyel sajtóban szenzációként, illetve botrányként jelent meg. Az előadás felvetette a kérdést, hogy a levéltárakból származó információ (az ügynökök leleplezésével) hogyan változtathatja meg a kommunista múltra való emlékezést, és akár ismerőseinkhez való viszonyunkat.
A késő délután Megemlékezés és kollaboráció címmel folytatódott az ülésszak. Ieva Zake (Rowan Egyetem, New Jersey) A kivétel: a kollaboráció emlékezete a mai Lettországban címmel a lettek „kivételes nemzet” fogalmának kialakulását vizsgálta. Eszerint a koncepció szerint a lett nemzet a kivétel Kelet-Európában abból a szempontból, hogy sem a náci, sem a szovjet totális 
rendszerben nem bűnrészes. Az utóbbi 20 évben a lett történeti emlékezetben megformálódó felfogás kialakulását több tényező segítette elő: a jóvátétel hiánya; a KGB iratainak (zárt) kormányzati felügyelete, illetve az ezekhez való hozzáférésnek csak szűk (történész) kör számára való biztosítása; a nyilvános diskurzusban a lettek áldozatként való feltüntetése. Mindezzel a lett nemzet semmilyen felelősséget nem visel a totális rendszerekért, a kollektív emlékezetben mindezeket a lettek rovására, a lettek ellenében idegen hatalmak követték el. Slachta Krisztina (Pécsi Tudományegyetem) Hírszerzés mint életvitel. A magyar és keletnémet állambiztonság turizmusban működő nem hivatalos ügynökei című előadásában két hivatásos informátor életpályáját ismertette. Egyiküket az IBUSZ-nál helyezték el és a magyar állambiztonságnak dolgozott, a másikuk a Stasinak, mindkettőjük feladata kollégáik és a turisták megfigyelése volt. A keletnémet ügynök életét az utazgatás és a Balaton melletti kempingezés töltötte ki, ahol az ott nyaraló keletnémetekről kellett jelentéseket írnia. Ez ugyan nem tekinthető tipikus ügynöki életpályának, azonban érdekes kérdéseket vet fel az információszerzés jellegéről, fontosságáról, az ügynöki létről.
A konferencia október 26. (szombat) délelőttre tervezett programján szerepelt az Élettörténetek, 
személyes emlékek ülésszak. Marie Černá (Prága, Cseh Tudományos Akadémia) A szovjet bevonulás és megszállás emlékezete. Csehszlovákia 1968–1991 címmel a megszállás emlékezetének összetevőit vizsgálta. Ebben egyrészt a szovjet megszállók katonai és politikai elnyomása, másrészt azok kulturális „alacsonyabb rendűségének” (a cseh kultúrfölénynek) a tudata is látható, de megjelenik a gyümölcsöző együttélés képe is. A politikai érdekeknek megfelelően kerülhet ezekből előtérbe a nyilvános diskurzusban egyik vagy másik értelmezés. Felmerült a kérdés, honnan származhatnak ezek a képzetek? A szovjet katonasággal való találkozás tapasztalataiból a társadalom különböző részei más-más elemet tekintettek hangsúlyosnak, és bizonyos elemeket figyelmen kívül hagytak – ezek alakulását vizsgálta a kutatás helyi újságok, fotók, rendőrségi jelentések, települési dokumentumok és interjúk alapján. Novák Zoltán (Marosvásárhely, Gheorghe Sincai Institute for Social Studies and the Humanities of the Romanian Academy) Szolgálunk és együttműködünk. Egyház és állam Romániában: Pálfi Géza aktái címmel az egyháznak a rendszerrel való együttműködését elemezte az 1960–1970-es évek 
Romániájában. Az esettanulmány Pálfi Géza katolikus pap és egyetemi professzor esetét vizsgálta, akit több mint 20 éven keresztül tartottak megfigyelés alatt – ennek körülményeit tárta fel a kutatás: hogyan és kik, milyen módon szolgáltattak információt Pálfi Géza tevékenységéről. Stefano Bottoni (Budapest, MTA BTK Történettudományi Intézet) Túlélni és együttműködni. Mikó Imre, egy erdélyi értelmiség címmel Mikó Imre életpályáját vázolta fel, aki az 1930-as évektől az 1970-es évekig két ország között, négy különböző politikai rendszerben élt és alkotott. A kutatás nagyban támaszkodott a Securitate irataira. Az egyik fő kérdése volt a kutatásnak egy kisebbségi közösség, ez esetben az erdélyi magyarság, egyéni és közösségi létezése lehetőségének komplex vizsgálata egy sajátos totális rendszerben, a romániai nemzeti kommunizmusban. További kérdés, hogy milyen körülmény igazolhatja egy polgári konzervatív politikus együttműködését egy olyan rendszerrel, amellyel egyébként semmilyen közösséget nem vállalt. Az előadó szerint az 1950-es években a túlélés volt a cél, később azonban felismerte azokat a lehetőségeket, amelyeket egy ilyen együttműködéssel nyerhet: a nyugatra való kijutással felvehette a kapcsolatot a magyar diaszpórával, és felhívhatta a figyelmet az erdélyi magyarság létezésére, gondjaira, támogatásának szükségességére. A veszélyeztetett közösség magasabb szempontú szolgálata jelentette számára a nagyobb szükségességet.
Farkas Ildikó
