2015. október 7-én került sor a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében a Rómer Flóris születésének 200. évfordulója tiszteletére rendezett konferenciára. A rendezvény a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága közös szervezésében valósult meg. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója megnyitójában hangsúlyozta, hogy a Rómer Flóris emlékére rendezett konferenciának legméltóbb helyszíne a Nemzeti Múzeum, ahol a Múzeum gyűjteményeiben és kiállításaiban a mindennapokban látható és érezhető Rómer munkásságának eredménye.
A konferenciát köszöntötte L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Méltatta Rómer Flóris példaértékű életútját, tudós és közéleti tevékenységét, ahogyan a magyar régészet, művészettörténet és még más diszciplínák mellett a magyar műemlékvédelem megalapítása is nevéhez fűződik. Szimbolikusnak is tekinthető, hogy éppen 2015-re, a Rómer-emlékévre az örökségvédelem a kormány kiemelt programjai közé került. A kormány Nemzeti Hauszmann Terv a budai Várnegyed megújításáért névvel indított tízéves, átfogó rekonstrukciós programot. Elindult a Nemzeti Kastélyprogram (33 milliárd) is, amely egyrészt meg akarja menteni, másrészt tartalommal megtöltve megújítani az állam tulajdonában álló legértékesebb vidéki ingatlanokat, amelyek rekonstrukciójára az elmúlt 25 évben nem vagy alig jutott forrás. A szintén múlt évben kezdett Nemzeti Várprogram (25 milliárd) keretében országszerte 31 vár teljes vagy részleges felújítása történik meg a következő években. Az első ütemben a diósgyőri, az egri, a kisvárdai és a sümegi vár fejlesztésére kerül sor. A felújított műemlékek a nemzeti örökség megőrzése mellett akár gazdasági hasznot is hozhatnak, hiszen komoly vonzerőt jelenthetnek a turisták számára is. Mindezek mellett a közgyűjtemények rekonstrukcióját is tervezik, egyik első állomása ennek az Iparművészeti Múzeum megújítása lesz. Az államtitkár hangsúlyozta: az elmúlt évtizedekben még soha nem volt ekkora méretű és arányú örökségvédelmi program Magyarországon. Zárásként bejelentette, hogy éppen Rómer Flóris neve alatt indul program a határon túli magyar műemlékvédelem céljaira.
A bevezető előadások sorát Csorba László nyitotta a Magyar Nemzeti Múzeum nevében, amely intézménynek Rómer jeles szakembere volt. A 19. században a legmagasabb színvonalon gyarapította és rendszerezte a múzeum gyűjteményét, leginkább saját kezével, utazásai és országjárásai során figyelte és szedte össze a magyar múlt tárgyi örökségét. A jelen konferencia öt olyan intézmény közös szervezésében valósult meg, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága, amelyek valamennyien Rómer örökösének tekinthetik magukat a történelem, a régészet, a művészettörténet kutatásával és a műemlékvédelemmel. Mindezek mellett a Nemzeti Múzeum a győri Rómer Flóris Történeti és Művészeti Múzeummal is együttműködik a Rómer-emlékév eseményeiben, amely múzeumot maga Rómer alapította, és bencés szerzetesként a győri bencés gimnáziumban tanított 1839-től 1845-ig. A 19. században a bencések komoly szerepet játszottak a magyar tudományos életben, a bencés iskolák nyitottak voltak a tudományos újdonságok iránt, és olyan jelentős tudósok munkálkodtak Pannonhalmán vagy Győrben, mint Czuczor Gergely, Jedlik Ányos, Rómer Flóris, Rónay Jácint, Guzmics Izidor. A tudós tevékenység mellett az oktatás is ugyanolyan fontos tevékenységük volt, és ebben a környezetben tanult, majd tanított és végzett tudományos munkát Rómer Flóris.
Jávor Anna, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat elnöke az 1878-ban alapított Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat nevében tisztelgett Rómer Flóris emléke előtt. Személyében mind a két, akkor még éppen csak kibontakozó tudományág egyik megalapozóját tisztelheti. Mert bár a Társulat éves kitüntető érmei közül a Rómer-emlékérem a régészet kimagasló teljesítményét jutalmazza, a győri bencés paptanár, 19. századi polihisztor, akadémikus a művészettörténészek tudománytörténetének is megkerülhetetlen hőse. Befejezett nagy munkái közül az 1874-ben megjelent Régi falképek Magyarországon gyakorlatilag művészettörténeti munka, az újabb korpuszok alapja. Ugyanígy alap a Corvina-kódexeket bemutató munkája is a kodikológia számára, és a kisebb közleményekben szereplő „műrégészeti” munkái a numizmatika és az ötvösség számára. Az a fáradhatatlan gyűjtőmunka, amelyre Rómer tudományos pályája épült, mindegyik diszciplína fontos tárgyi bázisa. Módszertana, ma nevezhetnénk nyombiztosításnak, hogy tudniillik célzott felfedezőutak, fáradságos terepbejárások során figyelme minden régiségre kiterjed, és a mozdíthatatlanokat az éppen rendelkezésre álló képrögzítő eszközökkel örökíti meg – a szabadkézi rajzoktól a fotográfiáig –, gyakorlatilag a műemléki topográfiák, értékleltárak előfutára. Ezért hatalmas érték Rómer úti jegyzetfüzeteinek a műemlék-felügyelőségen (a mai Forster Központban) őrzött gyűjteménye. A füzetek mindmáig tartalmaznak közöletlen információkat, és nemcsak műemlékekről, hanem magántulajdonban őrzött műtárgyakról is. Rómer Flórisra mint elődjére tekinthet a Társulat a folyóirat-kiadás terén is. 1864 és 1872 között szerkesztette a Magyar Tudományos Akadémia Archaeologiai Bizottsága által kiadott Archaeologiai Közleményeket, és 1868-as indulásától szintén 1872-ig szerkesztője volt az Archaeologiai Értesítőnek. Ez utóbbi folyóirat ma is létezik, és gyakorlatilag belőle vált ki 1952-ben a Művészettörténeti Értesítő – mindkét folyóirat alapító lapgazdája a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat. A Társulat Rómer örökösének tekinti magát abban is, hogy túl a régészeti és művészettörténeti kutatások friss eredményeinek közvetítésén, ezeknek a fórumoknak az is hivatásuk, hogy a beavatottakon kívül egy következő kör, a tanárok, egyetemisták, művésznövendékek, minden érdeklődő számára egyértelművé tegye ezt a szemléletet: a közös örökség megőrzésének szellemét.
Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója az akadémikus és a történész Rómer jelentőségét méltatta. Az 1815-ben Pozsonyban, cipészmester fiaként született Rómert szokás „a magyar régészet atyjának” nevezni, de a művészettörténet-írás és műemlékvédelem megalapozásában és intézményrendszerének kialakításában is kulcsszerepet játszott. Néprajzi, természettudományos és művészeti munkásságáról még ma is kevés szó esik. Mint bölcsészeti doktor, 1839-től Győrben tanított, majd 1845-től Pozsonyban. Ekkor jelentek meg első tudományos cikkei, ezek után bízták meg József főherceg nevelésével. A szabadságharc alatt utászként harcolt, bátor tetteinek elismeréseképpen a századosi rangig jutott. A szabadságharc bukása után Bécsben, Olmützben, Brünnben (Spielberg) és Josefstadtban raboskodott, 4 évig „vasban volt”, de idejét igyekezett önképzésre fordítani. 1854-ben közkegyelemmel szabadult. Rómer bencés szerzetes igazi polihisztor tudós volt, mivel tudományos pályájának elején a történelemmel kapcsolatos diszciplínák még nem voltak különálló területek, így Rómer érdeklődése valamennyire kiterjedt, és a mai történelem, régészet, művészettörténet, kodikológia, numizmatika területén jelentős munkásságot fejtett ki. Járta az országot, gyűjtötte a „régiségeket”, feltárta a középkori templomfreskókat, régi épületek és romok maradványait, ásatásokat kezdeményezett, tudományos publikációkat írt. 1869-től lett a Nemzeti Múzeum Érem- és régiségtárának őre, majd 1871-től az MTA tagja. A magyar történetírás alapítói jelentős részben keresztény, főként katolikus körökből kerültek ki, például a 17–18. századi magyar történetírás meghatározó szereplői voltak a jezsuita szerzetesek (Hevenesi Gábor, Timón Sámuel, Katona István, Pray György), majd piaristák, bencések (Ipolyi Arnold, Rómer Flóris). Az egyházi pálya felemelkedési lehetőséget biztosított egyszerűbb származásúak számára is, valamint szemléletükben a nemzeti nézőpontok mellett az európai látószög is jelent volt. Magyar érdeklődéssel és érdekek figyelembe vételével, de az európai műveltség és ismeretek szintjén végezték tudós munkájukat. Ez is Rómer és kortársainak hagyatéka számunkra.
Zsidi Paula (BTM, Aquincumi Múzeum) Rómer Flóris és Aquincum című előadásában Rómer érdemeit ismertette az aquincumi ásatások megindításában és a múzeum kialakulásában. Rómer 1868-tól a pesti tudományegyetemen az Archaeologiai Tanszék vezetője lett, és ugyanabban az évben megalapította Ipolyi Arnolddal az Archaeologiai Értesítő című tudományos folyóiratot. 1863 és 1865 között megkezdte a felszínen még látható óbudai római romok felmérését, és folyamatosan publikálta többek között Ószőny (Brigetio) és Aquincum régészeti leleteit. Zsigmondy Gusztáv mérnökkel felmérték és térképre rögzítették az ókori maradványokat. Rómer azt javasolta, hogy az előkerülő leleteket egy helyen gyűjtsék össze, és bemutatásukra alapítsanak egy múzeumot. Aquincum régészeti leleteit maga válogatta és vitte el az 1872-es Párizsi Világkiállításra. Vezető szerepet játszott az 1876. évi 8. Nemzetközi Ősrégészeti és Embertani Kongresszus szervezésében is, amelynek résztvevői egynapos kirándulást tettek az óbudai római emlékek megtekintésére. Az erre az alkalomra 1875-ben feltárt papföldi romok bemutatása még jobban elősegítette, hogy Aquincumban tervszerű és tudományos régészeti ásatások folyhassanak. 1869-ben Rudolf trónörökös is meglátogatta az óbudai romokat, vezetője Rómer volt, és a császári látogatás a közvélemény érdeklődését is felkeltette az ókori emlékek iránt. A múzeum megnyitását Rómer már nem érte meg, de alapvető szerepe volt abban, hogy Magyarországon a svájci, német és osztrák bemutatóhelyeket megelőzve nyílt ókori római emlékeket bemutató múzeum.
Debreczeni-Droppán Béla (Magyar Nemzeti Múzeum) Rómer Flóris a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának élén címmel Rómer múzeumgyarapító tevékenységét méltatta. Nagy elismerést jelentett Rómernek, amikor 1869. július 1-től a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának vezetését bízták rá. Jól ismerte az ország első múzeumát, mivel tagja volt annak a bizottságnak, amely 1863-ban az intézmény reformjával kapcsolatban fogalmazott meg javaslatokat, illetve kutatóként is többször járt ott. Tisztségét 1877. november 16-i lemondásáig töltötte be, kilencéves működése során az előző évtizedekhez képest jóval több tárggyal gyarapította gyűjteményeit. Képes kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában címmel magyar és német nyelvű gyűjteményi vezetőt készített. A Magyar Nemzeti Múzeum feliratos emlékei címmel magyarra fordította és kiegészítette Ernest Desjardins francia epigráfus munkáját. Irányításával megkezdődhetett a gyűjtemények szakszerűbb, tudományos igényű rendezése, illetve a Múzeumkertben felállított római kövek számára a főlépcső alatti, korábban lomtárként használt helyiséget lapidáriummá alakíttatta át. Emellett ásatásokat is vezetett és néprajzi tárgyú gyűjtést is folytatott. Kiterjedt levelezésével széles nemzetközi tudományos hálózatot hozott létre, többször járt külföldön az ottani emlékanyag és a tudományos kapcsolatok elmélyítése végett. Megbízták az 1867-es párizsi világkiállításra küldendő régészeti kollekció összeállításával (Catalogue des objets de l’histoire du travail hongrois á l’Exposition universelle de 1867, à Paris címmel ezt publikálta is), Párizsban ez a kiállítás ezüstérmet kapott. Xantus Jánossal közösen válogatta az 1873-as bécsi világkiállításon bemutatott „háziipari” tárgycsoportot, amely később az MTA néprajzi gyűjteményének alapja lett. Felkészült szakembereket foglalkoztatott, amit elősegített, hogy egyetemen is oktatott, így utódokat nevelt ki, tanítványait foglalkoztathatta. A Magyar Nemzeti Múzeum az ő munkássága alapján elfoglalhatta a helyét az európai nagy nemzeti múzeumok között.
Prohászka Péter (Archeologický ústav SAV v Nitre) Az ősrégészeti konferencia című előadásában az ősrégészeti kongresszus kapcsán Rómer szervezőmunkáját ismertette. Az ő érdeme volt, hogy 1876-ban Budapest adott otthont a VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Antropológiai kongresszusnak. (A két évvel korábbi stockholmi kongresszuson elérte, hogy a következő találkozót Budapesten tartsák meg.) Nem állt sok idő rendelkezésre a szervezéshez, a másfél éves munka nagy részét Rómer végezte, legfőbb segítői Hampel József és Nagy Géza voltak. Nyilvánvaló volt, hogy a sikeres megvalósítás esetén a magyarországi régészet nemzetközi ismertségre tehet szert. Rómer fáradhatatlannak bizonyult, a vidéki gyűjtemények bekapcsolására 1875. március 5-én kiáltványt bocsátott ki. A kongresszus 1876. szeptember 4-én kezdődött több mint 700 résztvevővel. A kiállítás szeptember 9-én nyílt meg, 31 500 tárggyal, ebből 22 ezer vidéki múzeumokból érkezett. Az elért eredmények jól mutatták a hazai ősrégészeti kutatás magas színvonalát, amely leginkább Rómernek volt köszönhető. Egyrészt a gazdag, az ország vármegyéiből összegyűlt kiállítási anyag, illetve a lelőhelyeket szemléltető, a megyénként szervezett gyűjtők lelkes munkájával készült átfogó térkép, másrészt a magyarországi vonatkozású, az új kutatásokat bemutató előadások mutatták a magyar ősrégészet eredményeit. A több száz magyar és külföldi résztvevő több nagyszabású kiránduláson vehetett részt, ahol a helyszínen szemlélhették meg a különböző ásatásokat. Rómer arról is gondoskodott, hogy a következő években francia nyelven kiadja az elhangzott előadások anyagát. A sajtó napi szinten tudósított az eseményekről, fotókat közöltek a kiállításról, az előadókról.
Soós István (MTA BTK Történettudományi Intézet) előadásában Rómer Flórisról mint a Történelmi Társulat alapító tagjáról beszélt. A Magyar Történelmi Társulat egyike az ország legkorábban alapított tudományos társulatainak, sőt a történettudomány területén – a Magyar Tudományos Akadémia mellett – a legrégibb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező szervezet. A Társulatot a kiegyezés esztendejében alapították a Magyar Tudományos Akadémia épületében történetírók (Horváth Mihály, Toldy Ferenc, Mikó Imre, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris, Thaly Kálmán, Nagy Iván, Pesty Frigyes). Elsődleges céljuk az volt, hogy a magyar társadalmat a jövőben rendszeresen informálják az egyre fejlődő történeti kutatások eredményeiről. A Társulat megszületése szoros összefüggésben volt a Dunántúli Történetkedvelők Társulata megalakulásával (1863), amely inkább néhány lelkes történetkutatónak baráti egyesületeként alakult, a magyar történelmi emlékek felkutatására és közreadására. Eredményeiket a Rómer és Ráth Károly által 1863-tól kiadott Győri Történelmi és Régészeti Füzetekben publikálták. Pesten is folytak tanácskozások hasonló egyesület alakításáról, amely 1866 végén vett nagyobb lendületet, és 1867 februárjában meg is alakult a Társaság. Jóllehet Rómer az alapítók közé tartozott, az elnökségbe sosem került be, de az igazgató választmányban folyamatosan helyet foglalt. Haláláig a Társulat egyik motora, felolvasóüléseinek rendszeres előadója, a Társulat közgyűléseinek és vidéki kirándulásainak, valamint a régészeti, történeti, irodalmi kutatások fáradhatatlan szervezője és résztvevője lett. Indítványozta, hirdette és megvalósította a tudományos programokat, aktívan részt vett a bizottságok munkájában, új bizottságokat hozott létre, történeti kérdéseket dolgozott ki, támogatta a vidéki régészeti és történelmi egyleteket és társulatokat. A felolvasóüléseken való szereplésével nemcsak a legújabb kutatási eredményeknek a szűkebb szakmával való megismertetése volt a célja, hanem minél szélesebb körökben a hazai történettudomány megkedveltetése, az iránta való érdeklődés felkeltése.
Lakatos-Balla Attila (Nagyvárad) Rómer Flóris nagyprépost-kanonok nagyváradi évei címmel Rómer kevéssé ismert éveiről s tevékenységéről tartott előadást. Rómer 1877-ben elnyerte a nagyváradi egyházmegye egyik irodalmi kanonoki stallumát, s megvált a fővárosban viselt tisztségeitől. Ekkor már nem volt a bencés rend tagja, 1875-ben pápai engedéllyel a világi papságot választotta. Kinevezése nem tekinthető egyházi karriernek, inkább Budapestről való eltávolításnak, amelynek hátterében valószínűleg személyes okok húzódtak. A nagyváradi székeskáptalannál az úgynevezett „literarium stallumok” (irodalmi kanonokok) olyan egyházi férfiak kanonoki javadalmazására szolgáltak, akik tudományos működésükkel tűntek ki. (Köztük Pray, Schönvizner, Ocskay, Szaniszló, Fogarasy, Fejér György, Hoványi, Szilasy, Rómer, Fraknói.) Rómer valóságosan is Váradra költözött, célja a Vitéz János püspök kori tudományos és kulturális színvonal elérése lett Váradon. A püspöki székhely viszonylagos elszigeteltséget jelentett ugyan, de nem tétlenkedett: terepbejárással meghatározta és jegyzékbe vette Bihar megye még meglévő régészeti és műemlékeit. Vezette a váradi várban előkerült középkori székesegyház feltárását. Felélesztette a Bihar vármegyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egyletet, támogatta a Bihari Múzeum létrejöttének terveit. Legnagyobb szabású vállalkozása az 1878. évi régészeti és műipari kiállítás megszervezése, amely eredetileg Bihar megyei rendezvény lett volna, de országossá nőtt, és a 19. század végének legnagyobb vidéki kulturális eseményévé vált. 32 múzeumból, egész Bihar megyéből érkeztek a kiállításra anyagok, és a bemutatóhoz egy egyhónapnyi felolvasóülés-sorozat kapcsolódott, amelyen részt vett a teljes magyar történettudomány.
Jékely Zsombor (Iparművészeti Múzeum) Rómer Flóris és a középkori magyar falképfestészet korpusza címmel Rómer művészettörténeti munkásságáról tartott előadást. 1874-ben jelent meg Rómer Flóris Régi faliképek Magyarországon című könyve, amely 10 év munkájának eredményét mutatta be. Először Vas és Zala megyékben fedezett fel középkori templomi faliképeket (Velemér, Pécsely, Turmiscse), ezeknek pontos leírását 1863-tól a Vasárnapi Újságban tette közzé, majd a rajzokat az Akadémián is bemutatta. A későbbiekben is, utazásai során mindig beiktatott „faliképes kirándulásokat”, bárhol járt is az országban. Az Archaeológiai Bizottság fedezte tanulmányútjait, így a bizottságnak szóló beszámolókban részletesen bemutatta a felfedezett faliképeket is, sőt gyakran az Archaeológiai Értesítőben is közzétette ezeket. 1872-ben akadémiai székfoglalóját a régi magyar viseletekről tartotta. A faliképekről vidéki levelezők is beszámoltak, Rómer ezeknek is utánajárt, és az 1874-ben megjelent kötetben összegezte addigi kutatásait a faliképekről. A munka topográfiai jellegű korpusz, nem művészettörténeti feldolgozás, de éppen ezért tudja a mai napig használni a szakma. Adattár, az emlékanyagot közzétevő korpusz, amely máig nélkülözhetetlen a kutatásban, gyakran azért is, mert az általa ismertetett kép már nem látható. A képekről készíttetett másolatok megörökítettek azóta elpusztult alkotásokat, így mai azonosításokat is lehetővé tesz. Rómer kötetének forrásai közé tartozott a széles körű szakirodalmi tájékozottság, a jelentős külföldi munkák ismerete (nagyon sok hivatkozással). Munkássága a magyarországi művészettörténet és régészeti korpusz feltárása révén kiemelkedő jelentőségű volt.
Mikó Árpád (MTA BTK Művészettörténeti Intézet) és Zsupán Edina (Országos Széchényi Könyvtár) Egy archeológus a művészettörténetben – Rómer Flóris és a Corvina könyvtár címmel tartottak előadást Rómer Corvina-kutató munkásságáról. Rómer egyik szenvedélye volt a corvinák kutatása, és ebből a kedvtelésből ő lett a corvinák első modern kutatója, a corvinák hiteles listájának és kronológiájának összeállítója. Külföldi tanulmányútjain (például 1869. Olaszország) a könyvtárakban kereste a lehetséges corvinaköteteket, a megvizsgált kötetekről részletes leírást készített, szakszerűen, precízen, lényegre törően, ugyanakkor aprólékosan. Célja a hitelesítés és identifikáció volt, nem művészettörténeti értékelés. A leírásokban először a külső (borító, kötés), majd a belső (íráskép, stílus, betűtípus, színek, iniciálék részletesen) és tartalmi jegyek ismertetése következett. Összehasonlító vizsgálatai eredményeként több külföldi könyvtárban talált corvinát hitelesített. 1876-ban az Akadémián beszélt kutatásairól, akkor 97 hiteles corvináról tudott. Ugyan nem született nagy műve a corvinákról, de kutatásai máig alapot jelentenek a továbbiakhoz. A magyar kodikológia vele lett európai színvonalú, és szakmailag gyakorlatilag azóta is követendő példát jelent. Paleográfiai és kodikológiai szaktudása szerzetesi képzettségéből eredhetett, Bakonybélben kifejezetten diplomatikus tanulmányokat folytatott régi kódexek vizsgálatához. A bencés rend történetírói hagyományait tanulta, ezek alapján lett olyan archeológussá, aki az oklevelekhez és a tárgyakhoz is értett. Ennek köszönhető, hogy a corvinákhoz értő módon nyúlt, szinte archeológusként, eszköztára objektív, tárgyi, pontos, datálásai is olyan pontosak, mint leírásai. Nem akart szisztematikus művészettörténetet írni, de éppen ez az előnye, mert nem elméleteket írt le, hanem magát a korpuszt, és ezért lett ő a legtöbbet idézett 19. századi tudós.
Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum) Rómer Flóris és a magyar ötvösművészet kutatása címmel Rómer kisebb terjedelmű, de jelentőségében nem csekélyebb egyéb „régiségtani” kutatásainak eredményeiről tartott előadást. Rómer már győri éveiben folytatott kisebb régiségtani tanulmányokat, ezek eredményeit publikálta is. A tárgyakat példaszerűen rögzítette, mint például az 1867. évi párizsi világkiállítás magyar műtörténeti anyagának tárgykatalógusában, pontos deskripcióval, semmi hozzáadott elmélettel vagy történettel. A 19. században Angliából származott a szakkatalógusoknak ez a pontos rendszere, amely hitelesítő jegyeket is tartalmazott, Rómer ezt tekintette példának. Válogatása a kiállításra kiváló volt: reprezentatív, minőségi, hitelesített műtárgyakat tartalmazott. Pontos tárgyleírásaiban megadta a keltezést, a technikai jellegzetességeket, forráskritikával vizsgálta a régebbi datálásokat (sokat felül is bírált, helyesbítve), a mesterjegyeket felderítette, helyesen értelmezte azokat, és meghatározta a keletkezés helyét is. Szakmai nyelvezete rendszerező és következetes volt, nem esztétizált, hanem korrekt tudásbázist hozott létre. Mindezzel a „műrégészetnek” alapművet teremtett a középkortól a 18. századig, szaknyelvet és terminológiát alkotott, így az ötvösművészet kutatásának alapjait fektette le.
Kerny Terézia (MTA BTK Művészettörténeti Intézet) Rómer Flóris, a Rimajánosi bencés templom címzetes apátja címmel Rómer néhány éves rimajánosi tevékenységéről beszélt. Mikor Rómer távozott Budapestről, először áldozópap lett Gömörben, majd 1877-ben megkapta a rimajánosi apát címet. A rimajánosi bencés templom 12. századi eredetű, Rómer saját pénzén újíttatta fel, faliképét a veleméri minta alapján készíttette el. Ez a 19. században a középkori stílus feltámasztását jelentette. A veleméri 11. századi, Szent Lászlót ábrázoló faliképet Rómer fedezte fel, az ő munkássága nyomán vált ismertté, ő mutatta be az Akadémián is. Ez alapján festették meg a rimajánosi templom faliképeit, amely korában híres lett, szinte zarándoklat indult megtekintésére, és sok más helyen is másolták a kép Szent László-ábrázolását: lovagi díszben, angyali koronával a fején.
Farkas Ildikó
