Az MTA 200 rendezvénysorozat részeként 2025. november 20–22. között került sor az Egészség – Pedagógia – Tudomány című konferenciára Pécsen, amelyen Szalai Ágnes, kutatóintézetünk tudományos segédmunkatársa is előadást tartott.


A PTE Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszéke, az MTA PAB Neveléstörténeti Munkabizottsága és a PTE Egyetemi Levéltára által szervezett tanácskozáson magyarországi egyetemekről, kutatóintézetekből, levéltárakból és múzeumokból, valamint a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről érkező szakemberek mutatták be legújabb eredményeiket. 


Szalai Ágnes
„…derék medicinae doctor…” Köpeczi János, Bornemissza Anna erdélyi fejedelemasszony orvosa című előadásában az (orvos)történeti szakirodalomra alapozva, de elsősorban a budapesti és a kolozsvári közgyűjteményekben őrzött primer forrásokra építve adott általános képet az Apafi-kori orvosok és gyógyítók tevékenységéről, és ebbe ágyazva mutatta be a sokat betegeskedő Bornemissza Anna fejedelemasszony mellett, illetve a fejedelmi udvarban működő Köpeczi János tevékenységét. Habár a kérdésre vonatkozó forrásanyag meglehetősen mozaikszerű, a kutatás mégis lehetőséget adott arra, hogy egyes receptek korabeli betegségekre (például fogfájásra, torokfájásra) történő alkalmazását és hatékonyságát is sikerüljön tisztázni. Emellett az előadás a kifejezetten orvos- és nőtörténeti vizsgálatokon túlmenően művelődés- és gazdaságtörténeti kérdéseket is érintett, valamint a címszereplő magánéletéről való ismereteinket is árnyalta.

A konferencia teljes programja itt elérhető.