2013. április 9-én Levelezés, levélírás, a levél mint műfaj a 19. században címmel műhelykonferenciát tartottak a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben. A rendezvényt megnyitó Szász Zoltán hangsúlyozta, hogy a konferencián a levél nem mint irodalmi szöveg kerül előtérbe, hanem az előadók történeti szempontból elsősorban a levelezés funkcióját és műfajait vizsgálják meg különböző nézőpontokból.
Gyáni Gábor A levélírás mint a polgárosodás tünete című előadása főleg elméleti alapvetését adta a témának. A 19. századi naplókból is kiderül, milyen fontos szerepet játszott a 19. század végi középosztály életében a levelezés. Az, hogy ez ilyen népszerű és fontos tere lett a mindennapi életnek, különböző történeti változások eredménye volt. Ezek közül az egyik legfontosabb az alfabetizáció 18–19. századi terjedése. Az írástudás addig nem, társadalmi réteg, lakóhely és vallási felekezet által is meghatározott volt: főleg férfiak, illetve felsőbb rétegek körében volt elterjedt, inkább városi jelenségnek számított, és még a protestáns felekezethez tartozás is előnyt jelenthetett. A polgárosodással, modernizációval együtt járt az iskolázottság emelkedése (az írni-olvasni tudók arányának növekedése), az urbanizációval a földrajzi mobilitás, belső (és később külső) migráció is, amelynek során tömegek szakadtak el szülőföldjüktől, családjuktól, régi közösségeiktől a 19. század folyamán, főleg a század második felében. Mindezek együttesen tették polgárivá a levelezést, a felsőbb rétegekből elterjedt a középosztályban, a polgári rétegekben, majd a 20. század elején népi jelenséggé vált. Jelentős szerephez jutott még az individualizáció, az egyén igénye az önmeghatározásra, amelyek mind kifejezésre juthattak a levélírásban. Különösen jelentős hatással volt a 18. század végétől megvalósuló nőnevelés: a 19. században a napló- és levélírás fontos művelői lettek a nők, életszférájuk polgárosodásával, a női individuum kiteljesedésével. A külső körülmények változásai közül megemlítendő még a modern postarendszer és közlekedés kiépítése, ami jelentősen megkönnyítette és felgyorsította a levelek szállítását és kézbesítését. A levél a polgári magánélet tere lett, a „levéltitok” csak a levél írójának és címzettjének ügyévé, magántulajdonává vált.
Fónagy Zoltán Levelezés a 19. századi Magyarországon – Társadalomtörténeti látószögek címmel az előző előadás elméleti alapvetését támasztotta alá adatokkal. A levelezés tömegesedésének alapvető feltétele volt az írni-olvasni tudás általánossá válása – erről az előadó részletes adatokkal szolgált a 19. század különböző korszakaiból, a Monarchia különböző népeinek eltérő alfabetizációs arányairól, azok növekedéséről a század folyamán. Fontos összetevő volt a térbeli mobilitás terjedése; az urbanizáció, a belső majd külső migráció arányainak növekedését is adatsorokkal mutatta be az előadó. Az infrastruktúra fejlődését, a modern postarendszer kiépítését is ismertette Fónagy Zoltán, valamint a Monarchia levélforgalmának alakulását is. (Ez 1831 és 1851 között közel négyszeresére nőtt.) A levelezés polgári szokása a gazdasági és társadalmi modernizáció eredményeként a 20. század elejére tömeges jelenség lett, amit elősegített még az olcsóbb levelezési lehetőségek (írószerek egyszerűsödése és olcsóbbá válása, olcsó levélbélyeg, postai levelezőlap) megjelenése is. A képes levelezőlap népszerűsége pedig az utazás középosztálybeli szokásának tömegesedésével kezdődött, főleg a millennium idején. A levélírás a műveltség fontos részének számított, ezt mutatja a levelezési tanácsadók elterjedése és virágzása egészen az 1920-as évekig.
Cziffra Mariann irodalomtörténész Írói levelezések – a Kazinczy-levelezés forrásként való használatának nehézségei című előadásában négy kérdéskörben csoportosította a címben jelzett problémákat. Az írói levelezések között kiemelten kezelik Kazinczy levelezését, és úgy tartják, ez Kazinczy életművének is legfontosabb részét képezi. A 19–20. század fordulóján ki is adták 21 kötetben, majd azóta még 3 pótkötet jelent meg, és jelenleg is készül még egy újabb. A magyar irodalmi életre, kánonra, a nyelvújításra gyakorolt hatása meghatározó volt. Az előadó azonban arra figyelmeztetett: a szövegeket komoly kritikával kell illetni, különböző problémák miatt. Az egyik: az irodalmi átdolgozás problémája. Maga Kazinczy ugyanis gyakran átdolgozta (átírta a már elküldött) leveleit, annak saját maga által írt másolatait, saját rendezésében más időben tüntette fel a leveleket, mint amikor valóban megírta azokat, és így ma már nagyon nehéz felderíteni, vajon mikori és melyik változat az eredeti. Másik jelentős probléma a kontextusok kérdése. Kazinczy komolyan gondozta levelezését, rendszerezte a leveleket, másolatokat készített, visszakért leveleket a címzettektől, átdolgozott leveleket, és saját szerkesztésében ki is adta levelezését. Jegyzeteket is készített leveleihez, ezek azonban nem olvashatóak nyomtatásban, pedig talán eligazítást nyújthatnának a szerkesztések előtti, eredeti kontextusokról. Nehézsége még a Kazinczy-kutatásnak, hogy a kéziratos anyag katalógusa még nem készült el, bár ez a munka már folyamatban van. Azonkívül a levelezés mint irodalmi műfaj kultikus felfogása eltakarja a levél személyes jellegét, mintha a címzett személye, a levél születésének ideje, körülményei nem lennének fontosak. Kazinczy levelei tulajdonképpen irodalmilag megkonstruált szövegeknek tekinthetők, mivel Kazinczy még életében gondosan rendezte hagyatékát, leveleit gyakran átdolgozva kötetekbe rendezte, jegyzetekkel látta el, azaz úgy tűnik, tisztában volt az utókor megítélésének jelentőségével, hogy az hogyan formálja múlttá – és milyen múlttá – a jelent.
A délelőtti ülésszak utolsó előadója Szulovszky János volt, aki Ipolyi Arnold levelezésének jellemzői a tér, idő és a társadalmi hierarchia függvényében címmel újszerű, diagramokkal, grafikonokkal és függvényekkel illusztrált előadást tartott. Bár az előadó Ipolyi Arnold teljes levelezését vizsgálta, ez esetben csak az Ipolyi által kapott levelekről szólt. A három nagy csoportba rendezett levelezés összesen 1289 feladótól 6180 levet tartalmaz, nagy többségét az egyházmegyétől érkezett hivatalos iratok alkotják. Érdekes momentum, hogy a levelezés Ipolyi pesti tartózkodása alatt (1869–1872) nőtt számottevően, noha azt gondolhatnánk, hogy a vidéki tartózkodás alatt jobban támaszkodott a levelezésre mint legfőbb kapcsolattartási módra. A másik jelentős időpont 1854, neves művének, a Magyar mythologiának megjelenése volt, ami után jelentősen megnövekedett levelezése, különösen külföldi tudósokkal. A levelezés a tudományos közélet fontos színtere volt, és Ipolyi életében a tudományos tevékenység játszotta levelezésében a legfontosabb szerepet. Szulovszky János hangsúlyozta, hogy a levelezés jelentőségét mutatja, hogy ez az a forráscsoport, amellyel rekonstruálható a korabeli kapcsolati háló.
A délelőtti ülésszakot vita zárta, amelynek során több hozzászólás érkezett az írni-olvasni tudás terjedésének jelentőségéről, arányairól. Megállapítást nyert, hogy Magyarországon a dualizmus korában a gazdaságilag fejlettebb, modernizálódottabb városok esetében a levelezés jóval jelentősebb volt más területekhez képest, ugyanis a gazdasági élet, a kereskedelem, a pénzvilág szintén levelezéssel tartotta fenn kapcsolatait. Megemlítették a hozzászólók a levelezés szerepét a „második nyilvánosság” létrehozásában is, amikor olyan információk terjedtek el a levelezés révén, amelyekről máshogyan nem lehetett értesülni.
A délutáni ülésszak első előadója, Keszeg Vilmos Levélírás és populáris íráshasználat címmel tartott előadást. „Az írás nem része az ádámi sorsnak”, mondja Mircea Eliade, az írás egyértelműen kulturális viselkedésmód. A levél mint szövegtípus és gyakorlat megközelítése a levélíró ember felől. Miért ír az ember, miért nem beszél? Ki az, aki ír? A kutatást az előadó szerint a következő alapfogalmakra kell építeni: habitusok, élethabitusok (P. Bourdieu), a mindennapi élet, az „életvilág” (Schütz), a biográfia és az autobiográfia: narratív identitás, személyes bevonzódás (Mandelbaum, Sherif), valamint reprezentáció és a „longue durée” (Braudel).
Érthető módon az emberi élet fordulópontjain nagyobb intenzitású a levelezés is. Fontos faktor a levélíró identitása: serdülőkorban kezd kialakulni az identitás, a levelezés is ekkor kezdődik. A különféle aktivitásokba az emberek más-más intenzitással vonódnak be. A levélírási gyakorlatban koronként változások következtek be. Egy jellegzetes kontextus a migráció, a beinduló turizmus, a katonáskodás. Módszerek: kontextusvizsgálat (Carnap), a beszélés antropológiája (Hymes), az egyéniségkutatás (Ortutay), a tartalomelemzés és a kvantitatív íráskutatás. Az előadó által is képviselt kolozsvári tudósok kutatásai életpályákat és élettörténeteket vizsgálnak. Itt merül fel a populáris írásbeliség fogalma, amikor nem intézményes keretek között zajlik a kommunikáció. Milyen mentalitások születnek és honosodnak meg a levelezés által? A levelezési kultúra segít kialakítani a jogszerűséget, a ráhangolódást egy intézményi struktúrára, a betagozódást a társadalomba. Megszületik az én, az idő, a távlat fogalma. A levélírás elterjedésével maga a környezet is megváltozik, megjelennek a levélírásra használt helyek és tárgyak. Az írás egyben a médiumhasználat és a kommunikációs technikák története is.
A konferencia következő előadója Somogyi Éva volt, aki Az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalnokainak levelezése címmel tartotta meg előadását. Kutatásai a dualizmus korában élt magyar származású hivatalnokokat érintik. Leveleik a kapcsolati hálózatról és magukról a hivatalnokokról adnak útmutatást. A dualizmus idején a külügyminisztériumban mindig működött egy magyar osztályfőnök. Ha ő úgynevezett „első osztályfőnökként” dolgozott, a személyzeti ügyekért is felelős volt, így még jobban megismerte a hivatalnokokat. Ezek az emberek eleinte kissé kívülállók a hivatali környezetben, később már igazi birodalmi hivatalnokok, akik Bécsben szocializálódtak. Észrevehető köztük a szoros baráti, személyes kapcsolat. Az írások gyakori témái a hivatali viszonyok, a karrier, a konfliktusok. Sokszor személyes jellegűen, magánlevélben oldották meg ügyeiket, a hivatalos utat megkerülve. A címzett és feladó viszonyát gyakorta nem annyira beosztásuk, hanem társadalmi rangjuk határozta meg. A hivatalnokok levelezései gyakran évtizedekig húzódó eszmecserékké nőttek. E levelek nem annyira a tisztviselők identitása, mint inkább ezen identitások formálódása miatt érdekesek. Számukra a dualizmus a közös és a magyar érdekek együttes szolgálatát jelentette. A levelezés vizsgálata sajátos lehetőséget kínál a történész számára, személyes tartalmai miatt, melyekből az identitás változásai nyomon követhetők.
Cieger András A levélíró politikus című előadása bevezetéseképpen Eötvös József híres színész-metaforáját említette a politikusok kapcsán. Az őszinteséget tekintve a levél műfaját a politikusok esetében a napló és a visszaemlékezés közé tehetnénk, de tény, hogy politikusok esetében a napló műfaji sajátosságai sem megbízhatóak. Többnyire a levélben jobban ügyelünk a formák betartására, máskor viszont spontánabban is fogalmazunk. A politikus már levelei, naplói írásakor megkezdi a múlt megkonstruálását. A kor politikusai naponta tucatnyi levelet írtak. Sokszor a levelezés volt a közéleti cselekvés egyetlen módja számukra (Kossuth, Deák). Néha összeolvadt a személyes és a hivatalos közlés. A korszak kedvelt, sajátos műfaja a nyílt levél: választókhoz, párthívekhez, szerkesztőségekhez szóló írás, melyet nyomásgyakorlásra alkalmaznak, a nyilvánosság erejét felhasználva.
Az előadó külön kitért Kossuth Lajos leveleinek sorsára. A politikus szavai sokszor önálló életet éltek, egyes leveleit nyilvánosságra hozták, olykor akarata ellenére, ha magánjellegűbb vagy bizalmasabb információkat taglaltak, másokat őmaga publikált. Sok magánlevelét a címzettek tették közzé, akkor is, ha ebbe nem egyezett bele, ilyen volt például a Deák Ferencről írott személyes hangvételű levele. Érdekes módon Deák önmagát rossz levélírónak tartotta, írásban nem szeretett hosszan „csevegni”, legalábbis ezt állította, levelezési szokásai ugyanakkor sokszor épp az ellenkezőjét sugallták.
Az előadásban megjelentek a politikus Mikszáth fiktív levelei is önmagához. Az író görbe tükröt tartott a politikusok ténykedése elé, saját dilemmáit kibeszélve, önmaga másik szerepét sem kímélve.
Klement Judit A levél mint műfaj a vállalatok hétköznapjaiban című előadását elméleti kitekintés vezette be a levélhasználatról és a magyarországi üzleti képzésről a 19. században: a korszakban szembetűnő a kereskedelmi akadémiák jelentősége. Fontos tantárgy az „irálytan”, a „levelezéstan”, a „szépírás”. A kereskedelmi akadémiák népszerű oktatási intézmények voltak ekkoriban, és a levélírás ismerete előkelő helyen szerepelt az elsajátítandó jártasságok között.
Kortárs szakemberek szerint a helyes kereskedelmi levelezés kellékei ekkor például a választékosság, a kellem, a nyelvhelyesség. Az előadó kitért a forgalmi és üzleti ügyekben használt levéltípusokra is, amilyen a körlevél, az értesítő és a tudósító levél, az árjegyzék és egyebek. Akadtak egyéb levéltípusok is, például cégbírósági levelezés, a pereskedés, a bankári, szállítási, biztosítási ügyek, nyugták, elismervények. Nagy jelentősége volt a szépírásnak is.
Az egykorú forrásokból, visszaemlékezésekből, fényképekből megismerhetjük a levélhasználat gyakorlatát. Szabály volt ekkoriban, hogy 10 éven át meg kellett őrizni úgynevezett Copierbuchban a leveleket, a gyakorlatban azonban csak elvétve találunk fennmaradt másolati könyveket. 
Szabó Dániel Szokatlan távollét. Első világháborús levelek című előadása zárta a konferenciát. Az általa vizsgált korszakban keletkezett milliónyi katonalevelet hatalmas munka volt cenzúrázni, és fő mondanivalójuk mindig az volt, hogy szerzőjük életben van. Már akkor is az volt a közfelfogás, hogy a hazaírt levelek sokkal fontosabb források, mint a sajtó. Idővel maga a sajtó is megjelentetett „hadileveleket”, a fronton levő jó tollú íróktól, akik akkor még nem számítottak haditudósítónak.
A kutatás nagy kérdése, hogy az úgynevezett népi levelek mások-e, mint a társadalmi elit levelei. A válasz az, hogy rengeteg különbség van – és mégis azonosak. „Egészséges vagyok, remélem ti is, erre és erre van szükségem.” A frontról hazaküldött levél alapvető jellegzetességei a társadalmi különbségek ellenére sem változnak. A korszak újdonsága, hogy a bevonultaknak rendszerint már volt saját családja és gazdasága. Az asszonyok immár kénytelenek önálló döntéseket hozni.
Az üzenet leggyakoribb formája a levelezőlap, mely olcsó vagy akár ingyenes volt. Nagy betűkkel, betanult formulákban írtak. A helyhiány, a cenzúra, a szégyenérzet megakadályozta az érzelmek részletes kifejtését: mégis megjelenik ezekben a levelekben egyfajta ártatlan szexualitás. Érezhető az elégedetlenség is, a levélírók társadalmi különbségekről panaszkodnak, éhségről írnak. Ez a típusú politikum egyre inkább kimutatható a háború vége felé írt levelekben. A cenzúra igyekszik kiszűrni a stratégiai információkat a katonák és a szomorú dolgokat a családok leveleiből, váltakozó mértékben, hisz nem voltak „profik”. A háború végén sok helyütt érezhető a cenzúra lanyhulása, felületesebbé, engedékenyebbé válása.
