2012. április 24-én került sor a budapesti Szlovák Intézetben a Ľudovít Štúr Emléknap alkalmából rendezett tudományos tanácskozásra Demmel József történész (Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, Békéscsaba) szervezésében, amelyen szlovák és magyar történészek idézték meg Štúr személyiségét, életművét, a kort, amelyben élt, illetve az utókor értékeléseit. Nem kérdés, Štúr olyan történeti személyiség, aki a két nemzet viharoktól amúgy sem mentes közös múltjának egyik legvitatottabb életművét hagyta maga mögött, éppen ezért – máig hatóan – politikailag is érzékeny témát vállalt fel a házigazda intézmény, amely nem egy esetben indulatokat, akár szélsőséges indulatokat is tud kiváltani. Az 1856-ban tragikus körülmények között (vadászbalesetben) elhunyt Ľudovít Štúr alakja az egyik oldalon – (cseh)szlovák – jószerivel dogmává, érinthetetlen szentséggé merevedett, a másik – magyar – oldalon viszont vagy leegyszerűsítve, a magyar történeti kánon nemzeti alapú fősodrába ágyazva jelenítették meg (pánszláv lázító), vagy diabolizálták mint a magyar nemzet vesztére törő bomlasztót. Az emléknapon rendezett konferencia kitűzött célja egyebek mellett épp e kettősség lehetőség szerinti oszlatása, ugyanakkor a korábbi látásmódok indulatoktól mentes, történészi szempontok szerinti (újra)értékelése volt. Fontos hangoztatni: a Szlovák Köztársaságot Magyarországon képviselő budapesti Szlovák Intézetben rendezett emléknap nem valamiféle ünnepélyes megemlékezés volt, ahol közhelyek köntösébe öltözötten egy eszményített Štúrt jelenítenek meg, hanem nyíltan, tudatosan felvállalt és határozott szándékkal azt tűzték ki, hogy a történeti figurát, szándékait, műveit, hatását, korát ismerjük meg jobban, oly módon, hogy szlovák és magyar történészek együtt gondolkodva közelítik meg a témát. Több mint dicséretes ez a szándék: talán a 21. század elején már eljutottunk oda, hogy egy 19. századi politikus életművét kötelező irányelvek és jelenkori ellenségkeresés nélkül tegyük mérlegre. Mindezen gondolatokat külön hangoztatta megnyitójában a házigazda Jana Tomková, a Szlovák Intézet igazgatónője. A terem zsúfolásig megtelt (szakemberek és laikus érdeklődők egyaránt voltak a közönség soraiban), ami kiválóan érzékelteti a téma iránti eleven érdeklődést, aminthogy az is, hogy tiszteletét tette és a konferencia egészét figyelemmel kísérte Peter Weiss, a Szlovák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete is. A tanácskozás két nyelven folyt, a gördülékeny tolmácsolás hitelességét Kovács László biztosította. A rendezvény első felében öt előadás villantotta fel nem is elsősorban Štúr személyiségét, hanem inkább kora eszméit, szellemi áramlatait, történéseit, illetve Štúr, a štúri életmű változó értékeléseit. Mivel meglátásom szerint egy beszámoló feladata nem valamiféle rezümé, tartalmi kivonat készítése az előadásokról, hanem azok egészének lényegét kell megragadni, így ennek szellemében utalnék az előadásokra. Aligha véletlen ugyanis, hogy nem Štúr életútja, hanem a fenti témák kerültek terítékre, a viták táptalaját ugyanis a legritkább esetben képezi maga Štúr, sokkal inkább a fentiek, a személyiség ezek tükrében, ezekbe ágyazottan tűnik „csak” fel. Elsőként Matus László történész, levéltáros (MÁV Központi Irattár, Budapest) mutatta be az evangélikus egyházban folyt úgynevezett „szlovák nyelvharc”-ot.
Előadása egyértelműen példázta, hogy Štúr csak jóval halála után tagolódott be a szlovák történeti kánonba, életében megítélése, törekvései korántsem voltak annyira egyértelműen pozitívak, mint ahogy az később kikristályosodni látszott. Az önálló szlovák irodalmi nyelv születőben volt, ekkor még nem lehetett tudni, hogy a Štúr-féle irányzat lesz idővel mérvadó és jószerivel kizárólagos. Ezt követően Peter Macho történész (Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézete, Pozsony) a Tátra és a szláv középpont mítoszának szerepét mutatta be az irodalmi szlovák nyelv létrejöttének kontextusában. Az elméleti témák után Hermann Róbert történész (Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest) katonai kérdésekről értekezett Szlovák alakulatok a magyar szabadságharcban – önkéntesség vagy kényszer? című előadásában, kiválóan érzékeltetve, hogy a sablonoknak, az igen/nem és jó/rossz, magyarok/szlovákok felosztásban „gondolkodó” megközelítés mennyire hiteltelen tud lenni, emellett pedig érdemben cáfolta a 40 000 szlovák honvéd meggyökeresedett legendáját. Daniela Kodajová történész (Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézete, Pozsony) A szlávok és a jövő világa kanyargós útja a szlovák olvasóhoz, avagy miként befolyásolta a szlovákok generációinak Štúrhoz való viszonyát e mű deformálódó emlékezete címmel tartotta meg előadását. Štúr talán legtöbbet vitatott írásos munkájának sajátos sorsa arra szolgáltatott példát, hogy miként került az írója halála után önálló útra lépett mű az újabb és újabb ideológiák hálójába, hogyan változott annak értékelése, ahogy megkísérelték a különféle eszmerendszerek struktúrájába illeszteni azt. Hasonló szemlélettel közelítette meg témáját Katona Csaba történész (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest), aki kettős fénytörésben vázolta fel Ľudovít Štúr értelmezéseit: magyar és szlovák (szláv) viszonylatban. A magyar megközelítés – tisztelet a kivételnek – többnyire leegyszerűsítő volt, nem igazán kísérelte meg megérteni az elméletet és a gyakorlatot Štúr és követői szemszögéből, míg a (cseh)szlovák a Štúr halála óta eltelt mintegy másfél évszázad alatt sokat változott: hol jobban, hol kevésbé sikeresen illeszkedett az éppen aktuális panteonba, ám tökéletesen soha sehova. Épp ezért torzítások jellemezték ezt a törekvést. Az előadó kifejezte reményét, hogy – egyebek mellett e konferencia révén – esély nyílik mind magyar, mind szlovák oldalon, hogy túllépjünk ezen, és immár kevésbé elfogultan, nem pedig valamiféle aktuális eszme szolgálatában igyekezzünk közelebb kerülni Štúrhoz, hanem őt és kora eszméit kell jobban megérteni. Ezt követően került sor a mindössze tízperces Ľudovít Štúr utolsó napjai című film vetítésére. A pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak játékfilmjét egy szlovákiai fiatal magyar, 
Molnár Csaba rendezte. A nagyon is komoly témát feszegető, ám humoros megközelítést alkalmazó remek film abszolút sikeresen mutatott rá arra a kérdésre, hogy mit is jelent Štúr a jelenkori szlovák társadalomnak. Több mint dicséretes, hogy egy korábban szinte tabunak számító témához ennyi elevenséggel és öniróniával, önreflexióval, nem mellőzve a kényes kérdéseket sem, mertek közelíteni az alkotók. Az pedig különösen az, hogy a Szlovák Intézet a Štúr Emléknapon ily módon is ráirányította a figyelmet Štúrra, illetve az emlékét övező nyitott kérdésekre. A programot végül a konferencia szervezője, Demmel József által szerkesztett kötet, a Szlávok és a jövő világa című Štúr-forrásgyűjtemény bemutatója, illetve egy ehhez kötődő szakmai beszélgetés zárta. A pozsonyi Kalligram gondozásában megjelent könyv nem csak Magyarországon, hanem Szlovákiában is az egyik legjelentősebb, napvilágot látott Štúr-szövegválogatás, amelynek elsődleges célja épp a már fent említettekben gyökeredzik: megismer(tet)ni Štúrt és korát a magyar ajkú olvasóval is. A kötetet Rudolf Chmel, a szlovák parlament képviselője, nemrégiben miniszterelnök-helyettese, valamint Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete és Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója mutatta be. Rudolf Chmel, éppúgy, ahogy a kötetet záró értékelő tanulmányában, ezúttal szóban is kiemelte, hogy a jelenkori Szlovákiában a legtöbben ismerik ugyan Štúr nevét, de csak afféle iskolai anyagként, mögöttes tartalom nélküli ikonként, éppen ezért fontos lenne az objektív értékelés. Csorba László azt emelte ki, hogy a történészi viták nem azért fontosak elsősorban, hogy a két fél valamelyike feltétlen meggyőzze a másikat saját igazáról, hanem sokkal inkább azért, hogy a másik fél álláspontját, érzéseit, érveit megértsük és elfogadjuk. Azaz: nem kell a lehetetlen küldetésre, a teljes egyetértésre törni, hiszen az efféle uniformizáló törekvések kudarcait jól ismerjük a történelemből, „csupán” egymás elfogadását és tiszteletben tartását kell szem előtt tartani. A rendezvény összességében kiválóan szolgálta mindezt. A Szlovák Intézet bátran vállalta fel a mindkét fél részéről érzékeny téma közös megközelítését, azt, hogy ne a politika vagy más eszmerendszerek sodrásában kerüljön a középpontba Štúr és a 19. századi szlovák nemzeti mozgalom, hanem kifejezetten történeti kérdésként.
Katona Csaba
